Keresés a Bibliában

9Isten ezután azt mondta Ábrahámnak: »Te is tartsd meg tehát szövetségemet, és utódod nemzedékről nemzedékre. 10Ez a szövetségem közöttem és közöttetek, és utódod között, amelyet meg kell tartanotok: metélkedjék körül közöttetek minden férfi, 11metéljétek körül előbőrötök húsát, hogy az legyen a jele a szövetségnek közöttem és közöttetek. 12Nyolcnapos korában metéljenek körül közöttetek minden fiúgyermeket, nemzedékről nemzedékre! A rabszolgát is metéljétek körül, akkor is, ha nálatok született, s akkor is, ha vásárolt, és nem a ti törzsetekből való. 13Körül kell metélni a nálatok születettet és a pénzen vásároltat is. Ez legyen a szövetségem testeteken örök szövetségül. 14Az a férfi, akinek előbőre húsát körül nem metélik, irtassék ki a népéből, mert megszegte szövetségemet!«

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

17,9 A körülmetélkedés Izrael szomszédos népeinél is ismeretes, mint higiénikus intézkedés, vagy mint a férfivá avatás rítusának része. A zsidóknál a körülmetélkedés a szövetség jele. Így az utódnemzés, és vele együtt a nép továbbélése Istennel kerül kapcsolatba.