12

¹Ekkor az Úr azt mondta Ábrámnak:
»Menj ki földedről,
a rokonságod közül és atyád házából
arra a földre,
amelyet mutatok majd neked!

²Nagy nemzetté teszlek, és megáldalak,
s naggyá teszem neved, és áldott leszel.

³Megáldom azokat, akik áldanak téged,
s megátkozom azokat, akik átkoznak téged.
Benned nyer áldást a föld minden nemzetsége.«

⁴Elindult tehát Ábrám, ahogy az Úr megparancsolta neki, és vele ment Lót is. Hetvenöt esztendős volt Ábrám, amikor elindult Háránból. ⁵Vette Sárait, a feleségét, és Lótot, testvérének a fiát, s minden vagyonukat, amijük volt, meg azokat a szolgákat, akiket Háránban szereztek, és elindultak, hogy Kánaán földjére menjenek. És eljutottak Kánaán földjére.
⁶Ábrám átvonult az országon, egészen a szíchemi helyig, a Móre Tölgyéig. – Akkor még kánaániak laktak azon a földön. – ⁷Ekkor az Úr megjelent Ábrámnak, és azt mondta neki: »Ezt a földet a te utódodnak adom!« Erre ő oltárt épített ott az Úrnak, aki megjelent neki.
⁸Onnan aztán a felé a hegység felé tartott, amely Bételtől keletre volt, és ott felütötte sátrát, úgyhogy Bétel nyugatra esett, keletre pedig Ái. Ott oltárt épített az Úrnak, és segítségül hívta az Úr nevét. ⁹Aztán továbbment Ábrám, és egyre a Negeb felé tartott.
¹⁰Azt a földet azonban éhínség sújtotta, ezért Ábrám lement Egyiptomba, hogy egy darabig ott tartózkodjék, mert igen elhatalmasodott az éhség azon a földön. ¹¹Amikor már majdnem beért Egyiptomba, azt mondta Sárainak, a feleségének: »Tudom, hogy szép asszony vagy, ¹²s ha meglátnak téged az egyiptomiak, azt fogják mondani: ‘A felesége’. Akkor engem megölnek, téged pedig életben hagynak. ¹³Mondd tehát, kérlek, hogy a húgom vagy, hogy jó dolgom legyen miattad, s életben maradjak miattad!« ¹⁴És valóban, amikor Ábrám bement Egyiptomba, látták az egyiptomiak az asszonyon, hogy igen szép. ¹⁵A főemberek elbeszélték ezt a fáraónak, és dicsérgették őt előtte. Erre az asszonyt elvitték a fáraó házába, ¹⁶Ábrámmal pedig jól bántak miatta, s lettek neki juhai, marhái és szamarai, rabszolgái meg szolgálói, nőstény szamarai és tevéi. ¹⁷Ám az Úr igen nagy csapásokkal sújtotta a fáraót és a házát Sárai, Ábrám felesége miatt. ¹⁸Hívatta tehát a fáraó Ábrámot, és azt mondta neki: »Mit tettél velem? Miért nem mondtad meg, hogy ő a feleséged? ¹⁹Miért mondtad húgodnak, úgyhogy én elhozattam feleségül magamnak! Most íme, itt a feleséged, vedd és menj!« ²⁰Aztán a fáraó embereket rendelt Ábrám mellé, s azok elkísérték őt, a feleségét és mindenét, amije volt.
13 ¹Felment tehát Egyiptomból a Negebbe Ábrám, a felesége és mindene, amije volt, és vele Lót is. ²Ábrám igen gazdag volt jószágban, aranyban és ezüstben. ³Aztán visszament – ugyanazon az úton, amelyen lement – a Negebből Bételbe, egészen addig a helyig, ahol azelőtt a sátrát felütötte, Bétel és Ái közé, ⁴annak az oltárnak a helyéig, amelyet korábban épített, és ott segítségül hívta az Úr nevét.
⁵Lótnak azonban, aki Ábrámmal volt, szintén voltak juhnyájai, marhacsordái és sátrai. ⁶Így az a föld nem bírta el, hogy együtt lakjanak. Olyan sok jószáguk volt ugyanis, hogy nem lakhattak együtt. ⁷Ebből aztán veszekedés támadt Ábrám és Lót nyájainak pásztorai között. – Abban az időben még kánaániak és periziták laktak azon a földön. – ⁸Ábrám azt mondta tehát Lótnak: »Kérlek, ne legyen veszekedés közöttem és közötted, pásztoraim és pásztoraid között, hiszen testvérek vagyunk! ⁹Itt van előtted ez az egész föld: válj el tőlem, kérlek! Ha te mégy balra, akkor én jobbra tartok, ha te jobbra akarsz, akkor én balra megyek!«
¹⁰Felemelte tehát Lót a szemét, és látta, hogy az egész Jordán-környék, mindaddig, amíg Coárba jut az ember – ekkor még nem pusztította el az Úr Szodomát és Gomorrát –, mindenütt olyan bővizű, mint az Úr paradicsoma, és mint Egyiptom. ¹¹Lót ezért a Jordán-környékét választotta magának, és keletre tért; így elváltak egymástól a testvérek. ¹²Ábrám Kánaán földjén maradt, Lót pedig a Jordán-környék városaiban telepedett meg, és Szodomában lakott. ¹³A szodomai emberek azonban nagyon gonoszak és igen bűnösök voltak az Úr előtt.
¹⁴Az Úr azt mondta Ábrámnak, miután Lót elvált tőle: »Emeld fel szemedet, és arról a helyről, ahol most vagy, tekints északra és délre, keletre és nyugatra! ¹⁵Ezt az egész földet, amelyet látsz, neked és utódaidnak fogom adni örökre. ¹⁶Olyanná teszem utódodat, mint amilyen a föld pora: ha van ember, aki meg tudja számlálni a föld porszemeit, utódodat is meg tudja majd számlálni. ¹⁷Kelj fel, és járd be ezt a földet széltében-hosszában, mert neked fogom adni!« ¹⁸Felszedte tehát Ábrám a sátrát, elment, és letelepedett Mamre Tölgye mellett, amely Hebronban van, s ott oltárt épített az Úrnak.
14 ¹Történt pedig abban az időben, hogy Amráfel, Sineár királya, és Áriok, Ellaszár királya, és Kedorlaomer, az elamiták királya, és Tádál, a nemzetek királya ²háborút indítottak Bára, Szodoma királya, és Bersa, Gomorra királya, és Sineáb, Adáma királya, és Semeber, Ceboim királya, és Bála – azaz Coár – királya ellen.
³Az utóbbiak mind a Sziddím völgyben gyűltek össze, amely most a Sós-tenger. ⁴Tizenkét esztendeig szolgáltak ugyanis Kedorlaomernek, de a tizenharmadik esztendőben elpártoltak tőle. ⁵A tizennegyedik esztendőben eljött tehát Kedorlaomer, és a királyok, akik vele voltak, és megverték a refaitákat Astarót-Karnaimban, a szúszitákat Hámban, az emitákat Sáve-Kirjátaimban, ⁶és a horitákat a Szeír hegységben, egészen a Párán síkságig, amely a pusztánál van. ⁷Azután visszafordultak, és elmentek a Mispát forráshoz – azaz Kádeshez –, s elpusztították az amalekiták egész földjét, valamint az amoritákat, akik Hacacon-Támárban laktak. ⁸Kivonult erre Szodoma királya, Gomorra királya, Adáma királya, Ceboim királya, valamint Bála – azaz Coár – királya, és csatasorba álltak a Sziddím völgyben ellenük, ⁹vagyis Kedorlaomer, az elamiták királya, Tádál, a nemzetek királya, Amráfel, Sineár királya és Áriok, Ellaszár királya ellen: négy király öt ellen. ¹⁰A Sziddím völgynek sok aszfaltgödre volt, és amikor megfutamodott a szodomai és a gomorrai király, beleestek ezekbe, a többiek pedig felmenekültek a hegységbe. ¹¹Erre azok elvitték Szodoma és Gomorra minden vagyonát és minden eleségét, és elvonultak. ¹²Elvitték vagyonával együtt Lótot is, Ábrám testvérének fiát, aki Szodomában lakott.
¹³De íme, egy menekült hírt vitt erről a héber Ábrámnak, aki akkor az amorita Mamrénak, Eskol testvérének és Áner testvérének a Tölgyénél lakott; ezek ugyanis szövetségben voltak Ábrámmal. ¹⁴Amikor Ábrám meghallotta ezt, azt ugyanis, hogy a testvére, Lót fogságba esett, felsorakoztatta háromszáztizennyolc nála született, ügyes rabszolgáját, és utánuk ment Dánig. ¹⁵Majd elosztotta embereit, éjszaka rájuk rontott, megverte, és egészen Hóbáig kergette őket, amely Damaszkusztól balra fekszik. ¹⁶Visszahozta az egész vagyont és Lótot, a testvérét vagyonával együtt, valamint az asszonyokat és a népet.
¹⁷Amikor aztán Kedorlaomer és a vele lévő királyok leverése után visszafelé tartott, kiment eléje Szodoma királya a Sáve völgybe, azaz a Király-völgybe.
¹⁸Melkizedek, Szálem királya pedig kenyeret és bort hozott eléje, mert a fölséges Isten papja volt.

¹⁹Megáldotta őt, és így szólt:
»Áldja meg Ábrámot a fölséges Isten,
aki az eget és földet teremtette,

²⁰és áldott legyen a fölséges Isten,
aki kezedbe adta ellenségeidet!«
Erre ő tizedet adott neki mindenből.

²¹Szodoma királya pedig azt mondta Ábrámnak: »Az embereket add ide nekem, a többit tartsd meg magadnak!« ²²Ő azonban azt felelte neki: »Kezemet az Úrhoz, a felséges Istenhez emelem, aki az ég és a föld Alkotója, ²³hogy még egy szál fonalat vagy egy sarukötőt sem veszek el mindabból, ami a tiéd, hogy azt ne mondjad: ‘én tettem gazdaggá Ábrámot’ – ²⁴kivéve azt, amit a legények megettek, és a velem jött embereknek, Ánernek, Eskolnak és Mamrénak a részét: ők kapják meg a részüket!«
15 ¹Ezen események után az Úr látomásban beszédet intézett Ábrámhoz, és azt mondta neki: »Ne félj, Ábrám, én az oltalmazód vagyok, és igen nagy lesz a jutalmad!« ²Ábrám ekkor megkérdezte: »Uram, Isten, mit adhatnál nekem? Gyermektelenül költözöm én el, s házam gondviselőjének fia, a damaszkuszi Eliézer örökli a házamat!« ³Aztán így folytatta Ábrám: »Nem adtál nekem gyermeket, és íme, a házamban született rabszolga lesz az örökösöm!« ⁴De az Úr azt válaszolta neki: »Nem az lesz az örökösöd, hanem aki a te ágyékodból származik, az lesz a te örökösöd!« ⁵Majd kivezette a szabadba, és azt mondta neki: »Nézz fel az égre, és számláld meg a csillagokat, ha tudod!« Aztán így folytatta: »Éppen ilyen lesz az utódod is.« ⁶Hitt az Úrnak, s ez igazságul tudatott be neki.
⁷Ekkor azt mondta neki az Úr: »Én vagyok az Úr, aki kihoztalak a káldeai Úrból, hogy neked adjam ezt a földet birtokul.« ⁸Ám ő azt válaszolta: »Uram, Isten, miből tudhatnám meg, hogy a birtokom lesz?« ⁹Az Úr erre azt felelte neki: »Hozz nekem egy háromesztendős üszőt, egy háromesztendős kecskét, egy háromesztendős kost, továbbá egy gerlét és egy galambot!« ¹⁰Ekkor ő elhozta mindezeket, középen kettévágta őket, és lerakta a két darabot egymással szembe; a madarakat azonban nem vágta ketté. ¹¹A húsokra ragadozó madarak szálltak, de Ábrám elűzte őket.
¹²Amikor aztán a nap leszállóban volt, mély álom fogta el Ábrámot, és nagy rettegés és sötétség szállt rá. ¹³Az Úr azt mondta Ábrámnak: »Tudd meg előre, hogy utódod idegenként olyan földön lesz, amely nem az övé. Szolgaságba vetik és sanyargatják őket négyszáz esztendeig. ¹⁴De a népet, amelynek szolgálni fognak, megítélem majd, s aztán kijönnek onnan nagy vagyonnal. ¹⁵Te azonban békességben térsz meg atyáidhoz, és szép öregségben fognak eltemetni. ¹⁶Utódaid a negyedik nemzedék idején térnek vissza ide, mert mindmáig nem telt még be az amoriták gonoszsága.«
¹⁷Amikor a nap lenyugodott, sűrű sötétség lett. És íme, megjelent egy füstölgő kemence és egy tüzes fáklya, s átvonult a húsdarabok között.
¹⁸Ezen a napon kötött az Úr szövetséget Ábrámmal, ezekkel a szavakkal: »Utódodnak adom ezt a földet, Egyiptom folyójától egészen a nagy folyóig, az Eufráteszig, ¹⁹a kenitákat, a kenizitákat, a kedmonitákat, ²⁰a hetitákat és a perizitákat, valamint a ráfaitákat, az amoritákat, a kanániakat, a girgasitákat és a jebuzitákat!«
16 ¹Sárai pedig, Ábrám felesége nem szült neki gyermeket. Volt azonban neki egy egyiptomi rabszolganője, név szerint Hágár. ²Azt mondta Sárai Ábrámnak: »Íme, az én méhemet bezárta az Úr, hogy ne szüljek. Menj be hát a szolgálómhoz, hátha legalább az ő révén nyerek gyermeket!« Ábrám hallgatott Sárai szavára. ³Ő tehát vette Hágárt, az egyiptomi rabszolganőjét, tíz esztendővel azután, hogy Kánaán földjén megtelepedtek, és feleségül adta a férjének. ⁴Ábrám pedig bement Hágárhoz. Hágár, amikor látta, hogy fogant, lenézte asszonyát.
⁵Azt mondta erre Sárai Ábrámnak: »Igaztalanul jársz el velem! Én adtam öledbe a szolgálómat, s az, mióta látja, hogy fogant, lenéz engem. Ítéljen az Úr közöttem és közötted!« ⁶Ábrám azt felelte neki: »Íme, kezedben van szolgálód, tégy vele, ahogy tetszik.« Erre Sárai úgy megsanyargatta, hogy az megszökött. ⁷Amikor az Úr angyala így találta őt a pusztában, annál a vízforrásnál, amely a Súr felé vivő úton van, ⁸így szólt hozzá: »Hágár, Sárai szolgálója, honnan jössz és hová mégy?« Ő azt felelte: »Az úrnőm, Sárai színe elől menekülök.« ⁹Az Úr angyala erre azt mondta neki: »Térj vissza úrnődhöz, s alázd meg magad a keze alatt!« ¹⁰Majd így folytatta az Úr angyala: »Úgy megsokasítom utódodat, hogy sokasága miatt meg sem lehet majd számlálni!«

¹¹Azután pedig így szólt az Úr angyala:
»Íme, fogantál, s fiút fogsz szülni.
Nevezd Izmaelnek,
mert meghallotta az Úr nyomorúságodat.

¹²Vadszamárhoz lesz hasonló:
kezet emel mindenkire,
s rá is kezet emel mindenki.
Valamennyi testvérével szemben
veri fel majd sátrait.«

¹³Erre ő ezt a nevet adta az Úrnak, aki vele beszélt: »Te vagy az Isten, aki láttál engem!« Azt mondta ugyanis: »Valóban itt néztem az után, aki látott engem.« ¹⁴Ezért a kútnak ezt a nevet adta: Annak a kútja, aki él, és látott engem. Ez Kádes és Bárád között van.
¹⁵Hágár fiút szült Ábrámnak, ő pedig Izmaelnek nevezte fiát, akit Hágár szült neki. ¹⁶Nyolcvanhat esztendős volt Ábrám, amikor Hágár megszülte neki Izmaelt.
17 ¹Amikor pedig Ábrám kilencvenkilenc esztendős lett, megjelent neki az Úr, és azt mondta: »Én vagyok a Mindenható Isten: járj előttem, légy tökéletes, ²és én szövetséget szerzek közöttem és közötted, és nagyon megsokasítlak!« ³Ábrám arcra borult. ⁴Isten így folytatta: »Íme, itt vagyok! Ez az én veled kötött szövetségem: sok nemzet atyja leszel. ⁵Ne is legyen többé Ábrám a neved, hanem Ábrahámnak hívjanak, mert sok nemzet atyjává rendeltelek! ⁶Nagyon megsokasítalak, és számos nemzetté teszlek; királyok származnak majd tőled. ⁷És azt a szövetséget kötöm meg közöttem és közötted, és utódaid között, nemzedékről nemzedékre örök szövetségül, hogy Istened leszek neked, és utánad a te utódodnak. ⁸Neked és utódodnak adom majd ezt a földet, ahol most idegenként tartózkodsz, Kánaánnak egész földjét örökös birtokul, és Istenük leszek.«
⁹Isten ezután azt mondta Ábrahámnak: »Te is tartsd meg tehát szövetségemet, és utódod nemzedékről nemzedékre. ¹⁰Ez a szövetségem közöttem és közöttetek, és utódod között, amelyet meg kell tartanotok: metélkedjék körül közöttetek minden férfi, ¹¹metéljétek körül előbőrötök húsát, hogy az legyen a jele a szövetségnek közöttem és közöttetek. ¹²Nyolcnapos korában metéljenek körül közöttetek minden fiúgyermeket, nemzedékről nemzedékre! A rabszolgát is metéljétek körül, akkor is, ha nálatok született, s akkor is, ha vásárolt, és nem a ti törzsetekből való. ¹³Körül kell metélni a nálatok születettet és a pénzen vásároltat is. Ez legyen a szövetségem testeteken örök szövetségül. ¹⁴Az a férfi, akinek előbőre húsát körül nem metélik, irtassék ki a népéből, mert megszegte szövetségemet!«
¹⁵Majd azt mondta Isten Ábrahámnak: »Sárait, a feleségedet, ne Sárainak hívd, hanem Sárának, ¹⁶mert megáldom, s tőle adom neked azt a fiút, akit majd megáldok, hogy nemzetekké legyen, s népek királyai származzanak tőle!« ¹⁷Arcra borult erre Ábrahám, és nevetett, mert azt gondolta magában: »Százesztendős embernek fog fia születni, s a kilencvenesztendős Sára fog szülni?« ¹⁸Istennek pedig azt mondta: »Csak Izmael maradjon életben előtted!« ¹⁹Így szólt erre Isten Ábrahámhoz: »Nem! Sára, a feleséged fiút fog szülni neked. Nevezd el őt Izsáknak, s én fenntartom szövetségemet vele és utódjával örökre. ²⁰Izmaelre vonatkozólag is meghallgattalak: íme, megáldom és megszaporítom, és nagyon megsokasítom: tizenkét fejedelmet fog nemzeni, és nagy néppé teszem. ²¹De a szövetségemet Izsáknak tartom fenn, akit Sára szül majd neked, egy esztendő múlva ilyenkor.« ²²Amikor aztán befejezte beszédét, amelyet vele folytatott, Isten felemelkedett Ábrahám elől.
²³Ábrahám pedig fogta a fiát, Izmaelt, s házának valamennyi nála született és valamennyi vásárolt rabszolgáját, háza népe minden férfi tagját, és mindjárt aznap körülmetélte előbőrük húsát, miként Isten megparancsolta neki. ²⁴Kilencvenkilenc esztendős volt Ábrahám, amikor körülmetélte előbőre húsát, ²⁵Izmael, a fia pedig tizenharmadik esztendejét töltötte be, amikor körülmetélkedett. ²⁶Ugyanaznap metélkedett körül Ábrahám, és a fia, Izmael, ²⁷és házának minden férfi tagja, minden nála született, és minden pénzen vásárolt és máshol született rabszolga körülmetélkedett vele együtt.
18 ¹Ezután az Úr megjelent neki Mamre völgyében, amikor a legforróbb napszakban éppen a sátra nyílásában üldögélt. ²Amint fölemelte szemét, megjelent neki három férfi, s megállt ott a közelében. Amikor észrevette őket, a sátra ajtajából eléjük szaladt, földig borult előttük, ³és így szólt: »Uram, ha kegyelmet találtam szemed előtt, ne haladj el szolgád mellett! ⁴Hadd hozzak egy kis vizet, mossátok meg lábatokat, és pihenjetek le a fa alatt! ⁵Teszek majd elétek egy falat kenyeret is, hogy felüdítsétek magatokat, aztán továbbmehettek, hiszen azért tértetek erre szolgátok felé!« Azok így szóltak: »Tégy, ahogy mondtad!«
⁶Besietett erre Ábrahám a sátorba Sárához, és azt mondta neki: »Siess, keverj be három véka lisztlángot, s készíts hamuban sült lepényt!« ⁷Maga pedig elfutott a csordához, hozott onnan egy fiatal borjút a javából, odaadta a legénynek, s az sietve elkészítette. ⁸Aztán fogta a vajat, a tejet és a borjút, amelyet készíttetett, és eléjük tette, ő maga pedig odaállt melléjük a fa alá.
⁹Azok, miután ettek, így szóltak hozzá: »Hol van Sára, a feleséged?« Ő azt felelte: »Itt, benn a sátorban.« ¹⁰Erre az egyikük azt mondta neki: »Egy esztendő múlva, ilyen idő tájban, visszatérek hozzád, és fia lesz Sárának, a feleségednek.« Amint Sára a sátor ajtaja mögött meghallotta ezt, elnevette magát. ¹¹Öregek voltak ugyanis mindketten, és élemedett korúak, Sárának megszűntek már megjönni az asszonyi dolgok. ¹²Nevetett tehát magában, s azt gondolta: »Miután megöregedtem, és az uram is vén, lehet-e még gyönyörben részem?« ¹³Így szólt erre az Úr Ábrahámhoz: »Miért nevetett Sára, s miért mondta: ‘Szülhetek-e még vénasszony létemre?’ ¹⁴Túlságosan csodálatos talán bármi is az Úrnak? Amint megmondtam, egy esztendő múlva, ilyen idő tájban, visszatérek hozzád, s fia lesz Sárának.« ¹⁵Sára azonban tagadta: »Nem nevettem!« – mert félelmében megrettent. De az Úr azt mondta: »Nem úgy van az, te bizony nevettél!«
¹⁶Azután a férfiak felkeltek onnan, elindultak, és Szodoma felé fordították a szemüket. Ábrahám is velük ment, hogy elkísérje őket. ¹⁷Így szólt ekkor az Úr: »Eltitkoljam-e Ábrahám előtt, amit tenni akarok? ¹⁸Mert ő nagy és igen hatalmas nemzetté lesz, benne nyer áldást a föld minden nemzete. ¹⁹Hiszen azért ismertem meg, hogy megparancsolja fiainak és háza népe utódainak, hogy tartsák meg az Úr útját, és cselekedjenek a jog és az igazság szerint, hogy az Úr így teljesítse Ábrahámért mindazt, amit mondott neki.« ²⁰Azt mondta tehát az Úr: »Szodoma és Gomorra ellen sok a panasz és jajkiáltás, és a bűnük igen súlyos. ²¹Lemegyek hát, és megnézem, hogy megtudjam, vajon teljesen a hozzám szállt kiáltás szerint cselekedtek-e vagy sem!«
²²Erre a férfiak megfordultak, és lementek Szodomába. Ábrahám azonban továbbra is az Úr előtt maradt. ²³Eléje járult, és azt mondta: »Hát elpusztítod az igazat a gonosszal együtt? ²⁴Ha ötven igaz van abban a városban, azokat is elpusztítod, s nem kegyelmezel meg annak a helynek az ötven igazért, ha van benne annyi? ²⁵Távol legyen tőled, hogy ilyen dolgot cselekedj, s megöld az igazat a gonosszal együtt, s úgy járjon az igaz, mint a gonosz! Távol legyen tőled! A mindenség Bírája ne tenne igazságot?« ²⁶Azt mondta erre neki az Úr: »Ha találok Szodoma városában ötven igazat, megkegyelmezek értük az egész helynek.« ²⁷Erre Ábrahám azt válaszolta: »Ha már egyszer elkezdtem, hadd szóljak Uramhoz, noha por és hamu vagyok. ²⁸Hátha öt híja lesz az ötven igaznak? Negyvenötért már eltörlöd az egész várost?« Erre ő azt mondta: »Nem törlöm el, ha találok ott negyvenötöt.« ²⁹Erre ismét szólt hozzá: »És ha csak negyven lesz, mit teszel?« Ő azt mondta: »Nem sújtom a negyvenért.« ³⁰»Kérlek – folytatta –, ne haragudj, Uram, hogy szólok: És ha csak harmincat találsz?« Azt felelte: »Nem teszem meg, ha találok ott harmincat.« ³¹»Ha már egyszer elkezdtem – mondta –, hadd szóljak Uramhoz: Hátha csak húsz lesz?« Azt mondta: »Nem pusztítom el a húszért.« ³²»Könyörgök – folytatta –, ne haragudj, Uram, hogy még egyszer szólok: Hátha csak tíz lesz?« Erre azt mondta: »Nem törlöm el a tízért.«
³³Amikor az Úr befejezte a beszélgetést Ábrahámmal, az Úr elment, Ábrahám pedig visszatért lakóhelyére.
19 ¹A két angyal este érkezett Szodomába, amikor Lót éppen a város kapujában üldögélt. Amint meglátta őket, felkelt, és eléjük ment. A földig hajtotta arcát előttük, ²és így szólt: »Könyörgök, uraim, térjetek be szolgátok házába, és szálljatok meg ott! Mossátok meg lábatokat, reggel aztán elmehettek utatokra!« Azok azt mondták: »Nem, majd megalszunk az utcán!« ³De nagyon unszolta őket, így betértek hozzá, és bementek a házába. Ő pedig lakomát készített, kovásztalan kenyeret sütött, és ettek.
⁴Mielőtt azonban lefeküdni mentek volna, a város lakói, Szodoma férfiai körülvették a házat, gyerektől az aggastyánig az egész nép. ⁵Szólították Lótot, s azt mondták neki: »Hol vannak azok a férfiak, akik betértek hozzád az éjjel? Hozd ki őket ide, hadd ismerjük meg őket!« ⁶Kiment erre hozzájuk Lót – maga mögött bezárva az ajtót –, és azt mondta: ⁷»Kérlek titeket, testvéreim, ne tegyetek ilyen gonoszságot. ⁸Van két leányom, akik még nem ismertek férfit. Kihozom őket hozzátok, és éljetek vissza velük, ahogy nektek tetszik, csak ezekkel a férfiakkal ne tegyetek semmi gonoszat, hiszen hajlékom árnyékába jöttek.« ⁹Ám azok azt mondták: »Takarodj innen!« Aztán pedig így szóltak: »Jövevényként jött ide, és ő akar bíráskodni? Majd mindjárt elbánunk veled, alaposabban, mint azokkal!« – Azzal nagy erővel Lótra rohantak, s már majdnem betörték az ajtót. ¹⁰De íme, azok a férfiak kinyújtották kezüket, behúzták Lótot magukhoz, és bezárták az ajtót. ¹¹A kinn lévőket pedig vaksággal sújtották, az aprajától a nagyjáig, úgyhogy nem tudták megtalálni az ajtót.
¹²Ekkor így szóltak Lóthoz: »Kid van még itt? Vődet, vagy fiaidat, vagy leányaidat, vagy bárkidet, akid van, vidd ki ebből a városból! ¹³Mi ugyanis eltöröljük ezt a helyet, mivel megsokasodott a jajkiáltás ellenük az Úr előtt, s ő elküldött minket, hogy pusztítsuk el.« ¹⁴Kiment tehát Lót, és szólt a vejeinek, akik a leányait el akarták venni: »Keljetek fel, menjetek ki ebből a helységből, mert az Úr eltörli ezt a várost!« Ám azok úgy gondolták, hogy csak tréfálkozik.
¹⁵Amikor aztán megvirradt, így sürgették őt az angyalok: »Kelj fel, vedd feleségedet és két lányodat, hogy el ne vessz te is a város gonoszsága miatt!« ¹⁶És mivel késedelmeskedett, a férfiak megragadták a kezét, a felesége kezét, és a két leányáét, mert az Úr megkegyelmezett neki. ¹⁷Kivezették, a városon kívül elengedték, és így szóltak hozzá: »Mentsd az életedet! Ne tekints hátra, és meg ne állj az egész környéken, hanem menekülj a hegyre, hogy el ne vessz te is!« ¹⁸Ám Lót azt mondta nekik: »Kérlek, uram, ¹⁹hiszen kegyelmet talált előtted szolgád, s nagy volt irgalmasságod, amelyet velem cselekedtél, hogy megmentsd az életemet! Nem menekülhetek a hegyre, mert akkor utolérhet a veszedelem, és meghalok. ²⁰Egy város közel van itt, oda elfuthatnék. Kicsi az, ott megmenekülhetek – ugye valóban kicsi az? – és életben maradhatok.« ²¹Erre azt válaszolta neki: »Íme, ebben is meghallgatom kérésedet, s nem dúlom fel azt a várost, amelyért szóltál. ²²Siess, és menekülj oda, mert semmit sem tehetek, amíg be nem érsz oda.« – Ezért nevezték el azt a várost Coárnak.
²³Éppen akkor jött fel a nap a földre, amikor Lót bement Coárba. ²⁴Ekkor az Úr kénkövet és tüzet hullatott az Úrtól az égből Szodomára és Gomorrára, ²⁵és elpusztította Isten ezeket a városokat, és az egész környéket, a városok minden lakóját, s a föld minden növényét. ²⁶Lót felesége pedig, aki hátratekintett, sóoszloppá változott.
²⁷Amikor aztán Ábrahám felkelt reggel, és onnan, ahol azelőtt az Úrral állt, ²⁸letekintett Szodomára és Gomorrára és a környék egész földjére, azt látta, hogy olyan füst száll fel a földből, mint az olvasztókemence füstje. ²⁹Így tehát Isten, amikor elpusztította a környék városait, megemlékezett Ábrahámról, és kimentette Lótot azoknak a városoknak a pusztulásából, amelyekben lakott.
³⁰Lót aztán felment Coárból, és a hegyen telepedett le két lányával együtt – félt ugyanis Coárban maradni. Egy barlangban lakott két lányával. ³¹A nagyobbik azt mondta a kisebbnek: »Az apánk öreg már, s nincs más férfi ezen a földön, aki be tudna jönni hozzánk, az egész föld szokása szerint. ³²Gyere, részegítsük meg őt borral, és aludjunk vele, hogy utódot támasszunk apánktól!« ³³Bort adtak tehát inni apjuknak azon az éjszakán, aztán bement a nagyobbik, és az apjával aludt. Az meg nem is vette észre, amikor a lány odafeküdt, sem azt, amikor felkelt. ³⁴Másnap aztán azt mondta a nagyobbik a kisebbnek: »Íme, tegnap én aludtam az apámmal. Adjunk neki ma éjjel is bort inni, s aludj vele te is, hogy utódot támasszunk apánktól!« ³⁵Azon az éjszakán is bort adtak inni az apjuknak, aztán bement a kisebbik lány, és vele aludt. Az ezúttal sem érezte meg, amikor a lány odafeküdt, sem azt, amikor felkelt. ³⁶Fogant is apjától Lótnak mindkét lánya. ³⁷A nagyobb fiút szült, és elnevezte Moábnak – ő a mai moabiták apja. ³⁸A kisebb is fiút szült, s elnevezte Ammonnak, azaz Népem fiának – ő a mai ammoniták apja.
20 ¹Ábrahám ezután elment onnan Negeb földjére, és letelepedett Kádes és Súr között. Egy darabig Gerárban tartózkodott. ²Sáráról, a feleségéről pedig azt mondta: »A húgom ő.« Érte küldött tehát Abimelek, Gerár királya, és elvitette. ³Isten azonban éjjel álmában eljött Abimelekhez, és azt mondta neki: »Íme, meghalsz az asszony miatt, akit elhozattál, mert az férjnél van.« ⁴De Abimelek nem érintette még őt. Azt mondta tehát: »Uram, hát gyanútlan és igaz népet ölsz meg? ⁵Hát nem ő maga mondta nekem: ‘Ő az én húgom?’ És az is azt mondta: ‘Ő az én bátyám!’ Szívem gyanútlanságában, s kezem tisztaságában cselekedtem ezt!« ⁶Isten erre azt mondta neki: »Magam is jól tudom, hogy ártatlan szívvel cselekedted, azért óvtalak meg attól, hogy vétkezz ellenem, azért nem engedtem, hogy hozzáérj. ⁷Most tehát add vissza az asszonyt a férjének, mert ő próféta. Ő majd imádkozik érted, hogy életben maradj. Ha azonban nem adod vissza, tudd meg, hogy halállal lakolsz, te és minden hozzátartozód!«
⁸Mihelyt felkelt Abimelek reggel, összehívatta minden szolgáját, s fülük hallatára elbeszélte mindezeket a dolgokat. Erre az emberei mindannyian igen megrémültek. ⁹Aztán Abimelek hívatta Ábrahámot, és így szólt hozzá: »Mit tettél velünk! Mit vétettem ellened, hogy ilyen nagy bűnt hoztál rám és országomra? Olyan dolgot tettél velem, amit nem lett volna szabad tenned!« ¹⁰Aztán megint kifakadt, és azt mondta: »Mi jutott eszedbe, hogy ezt művelted?« ¹¹Ábrahám azt válaszolta: »Azt gondoltam magamban: Hátha nem félik Istent ezen a helyen, és megölnek engem a feleségem miatt. ¹²Egyébként valóban a húgom ő: lánya az apámnak, csak az anyámnak nem lánya, és én feleségül vettem. ¹³Amikor azonban Isten kihozott engem apám házából, azt mondtam neki: Azzal mutasd meg szeretetedet irántam, hogy minden helyen, ahová bemegyünk, azt mondod, hogy a bátyád vagyok!«
¹⁴Erre Abimelek juhokat és marhákat, rabszolgákat és szolgálókat vett, odaadta azokat Ábrahámnak, és visszaadta neki Sárát, a feleségét. ¹⁵Azt mondta neki: »Előttetek van ez a föld: ahol tetszik, ott lakhatsz!« ¹⁶Sárának pedig azt mondta: »Íme, ezer ezüstöt adtam a ‘bátyádnak’: szolgáljon ez neked fátyolként mindazok előtt, akik veled vannak, és mindenki előtt igazoljon téged.« ¹⁷Isten azután Ábrahám könyörgésére meggyógyította Abimeleket, a feleségét és a szolgálóit, úgyhogy ismét szülhettek; ¹⁸az Úr ugyanis bezárta Abimelek egész háza népe méhét Sára, Ábrahám felesége miatt.
21 ¹Az Úr azután meglátogatta Sárát, amint megígérte, és teljesítette Sárának, amit mondott. ²Fogant ugyanis és fiút szült Ábrahámnak vénségében, abban az időben, amelyet Isten előre megmondott neki. ³Erre Ábrahám elnevezte fiát, akit Sára szült neki, Izsáknak, ⁴s körülmetélte a nyolcadik napon, amint Isten megparancsolta neki. ⁵Ábrahám százesztendős volt, amikor megszületett a fia, Izsák.

⁶Sára pedig azt mondta:
»Isten nevetést szerzett nekem,
s aki csak meghallja, együtt nevet velem!«

⁷Azután azt mondta:
»Ki mondta volna Ábrahámnak,
hogy Sára még fiút fog szoptatni,
hisz vénségében szültem neki!«

⁸Amikor aztán megnőtt a gyermek, elválasztották, és elválasztása napján Ábrahám nagy lakomát rendezett.
⁹Amikor azonban Sára látta, hogy az egyiptomi Hágár fia ingerkedik Izsákkal, az ő fiával, azt mondta Ábrahámnak: ¹⁰»Dobd ki ezt a szolgálót és a fiát, mert nem fog örökölni ennek a szolgálónak a fia az én fiammal, Izsákkal!« ¹¹Nehezére esett ez a dolog Ábrahámnak a fia miatt. ¹²De Isten azt mondta neki: »Ne essen nehezedre gyermeked és szolgálód dolga: mindabban, amit Sára mond neked, hallgass a szavára, mert Izsák utódait fogják utódodnak nevezni. ¹³Azért a szolgáló fiát is nagy nemzetté teszem, hiszen a te magzatod!«
¹⁴Kora reggel felkelt tehát Ábrahám, fogott egy kenyeret és egy tömlő vizet, rátette Hágár vállára, odaadta a gyermeket, és elbocsátotta. Az elment, és összevissza bolyongott Beerseba pusztájában. ¹⁵Amikor aztán elfogyott a víz a tömlőből, odatette a gyermeket az egyik ott lévő fa alá. ¹⁶Aztán elment, és vele szemben leült egy nyíllövésnyi távolságban. Azt mondta ugyanis: »Ne lássam meghalni a gyermeket!« Leült tehát átellenben, és hangos sírásra fakadt. ¹⁷Isten azonban meghallotta a gyermek hangját, és Isten angyala szólította Hágárt a mennyből: »Mi van veled, Hágár? Ne félj, mert meghallotta Isten a gyermek hangját arról a helyről, ahol van. ¹⁸Kelj fel, vedd fel a gyermeket, fogd őt erősen a kezeddel, mert nagy nemzetté teszem őt!« ¹⁹Isten azután megnyitotta az asszony szemét, mire az meglátott egy kutat. Odament, megtöltötte a tömlőt, és inni adott a gyermeknek. ²⁰Isten ettől kezdve vele volt, s az felnövekedett, a pusztában maradt, és íjász lett belőle. ²¹Párán pusztájában telepedett le, anyja pedig feleséget szerzett neki Egyiptom földjéről.
²²Ebben az időben történt, hogy Abimelek és Píkol, a hadvezére azt mondta Ábrahámnak: »Veled van Isten mindenben, amit teszel. ²³Esküdj meg hát nekem Istenre, hogy nem ártasz sem nekem, sem az utódaimnak, sem a nemzetségemnek, hanem amilyen jó szívvel voltam én hozzád, te is olyannal leszel énhozzám, s ehhez az országhoz, amelyben jövevényként tartózkodtál.« ²⁴Azt mondta erre Ábrahám: »Megesküszöm!«
²⁵Ábrahám azonban szemrehányást tett Abimeleknek amiatt a kút miatt, amelyet Abimelek szolgái erőszakosan elvettek tőle. ²⁶De Abimelek azt felelte: »Nem tudom, ki tette ezt. Te nem jelentetted nekem, én pedig nem hallottam róla, csak ma.« ²⁷Erre Ábrahám juhokat és marhákat vett, odaadta azokat Abimeleknek, és szövetséget kötöttek egymással.
²⁸Hét bárányt azonban külön állított Ábrahám a nyájból. ²⁹Abimelek megkérdezte tőle: »Mire való az a hét bárány, amelyet külön állítottál?« ³⁰Erre ő azt felelte: »Fogadd el kezemből ezt a hét bárányt: szolgáljanak tanúul nekem, hogy én ástam e kutat.« ³¹Azért nevezték el azt a helyet Beersebának, mert ott esküdtek meg ők ketten. ³²Szövetséget kötöttek tehát Beersebában.
³³Aztán felkelt Abimelek és Píkol, a hadvezére, és visszatértek a filiszteusok földjére. Ábrahám pedig ligetet ültetett Beersebában, és ott segítségül hívta az Úr, az Örökkévaló Isten nevét. ³⁴Még sok napon át lakott a filiszteusok földjén.
22 ¹Miután mindezek megtörténtek, Isten próbára tette Ábrahámot. Megszólította őt: »Ábrahám!« Ő azt felelte: »Itt vagyok!« ²Isten akkor azt mondta neki: »Vedd egyszülött fiadat, Izsákot, akit szeretsz, és menj el a Mória földjére. Áldozd fel ott egészen elégő áldozatul az egyik hegyen, amelyet majd mutatok neked!«
³Erre Ábrahám kora reggel felkelt, megnyergelte szamarát, maga mellé vette két szolgáját és a fiát, Izsákot, s miután fát hasogatott az egészen elégő áldozathoz, elindult arra a helyre, amelyet Isten mondott neki. ⁴A harmadik napon, amikor felemelte szemét, meglátta azt a helyet a távolban. ⁵Azt mondta erre szolgáinak: »Várjatok itt a szamárral; én meg a gyermek elmegyünk amoda, s miután imádkoztunk, visszatérünk hozzátok!«
⁶Vette tehát az egészen elégő áldozathoz való fát, feltette a fiára, Izsákra, ő pedig a tüzet és a kardot vitte a kezében. Amint így ketten együtt mentek, ⁷azt mondta Izsák az apjának, Ábrahámnak: »Apám!« Ő válaszolt: »Mit akarsz, fiam?« »Íme – mondta a fiú –, itt a tűz meg a fa, de hol van az egészen elégő áldozat?« ⁸Ábrahám azt felelte: »Fiam, Isten majd gondoskodik magának egészen elégő áldozatról!«
Így mentek ketten együtt, ⁹míg végül eljutottak arra a helyre, amelyet Isten mutatott neki. Ábrahám oltárt épített ott, elrendezte rajta a fát, s miután megkötözte a fiát, Izsákot, feltette az oltárra, a farakásra. ¹⁰Aztán Ábrahám kinyújtotta kezét, és megfogta a kardot, hogy feláldozza a fiát. ¹¹De íme, az Úr angyala kiáltott a mennyből, és azt mondta: »Ábrahám, Ábrahám!« Ő azt felelte: »Itt vagyok!« ¹²Azt mondta erre neki: »Ne nyújtsd ki kezed a gyermekre, és ne árts neki semmit! Most már tudom, hogy féled Istent, s a kedvemért egyszülött fiadnak sem kegyelmeztél!« ¹³Erre Ábrahám felemelte a szemét, s meglátott maga mögött egy kost, amely szarvánál fogva fennakadt a bozótban. Elhozta, és a fia helyett azt áldozta fel egészen elégő áldozatul. ¹⁴Annak a helynek ezért ezt a nevet adta: »Az Úr gondoskodik!« Azért mondják mindmáig: »A hegyen majd gondoskodik az Úr!«
¹⁵Majd másodszor is megszólította az Úr angyala Ábrahámot a mennyből, és azt mondta: ¹⁶»Önmagamra esküszöm – mondja az Úr –, hogy mivel ezt megtetted, s a kedvemért egyszülött fiadnak sem kegyelmeztél, ¹⁷megáldalak, és megsokasítom ivadékodat, mint az ég csillagait és mint a tengerpart fövenyét: utódod birtokolni fogja ellenségeinek kapuit, ¹⁸és a te utódodban nyer áldást a föld minden népe, mivel engedelmeskedtél szavamnak!«
¹⁹Erre Ábrahám visszatért szolgáihoz, elindultak, és elmentek együtt Beersebába; Ábrahám ezután Beersebában lakott.
²⁰Miután ezek így végbementek, hírül hozták Ábrahámnak, hogy Melka szintén szült fiakat Náchornak, a fivérének: ²¹Húszt, az elsőszülöttet, Búzt, ennek öccsét, továbbá Kámuelt, Arám atyját, ²²Kászedet, Azáut, valamint Feldást, Jedláfot ²³és Bátuelt, akitől Rebekka született: ezt a nyolcat szülte Melka Náchornak, Ábrahám fivérének. ²⁴Mellékfelesége pedig, akit Reumának hívtak, Tábét, Gáhámot, Táhást és Maákát szülte.
23 ¹Sára százhuszonhét esztendeig élt, ²aztán meghalt Kirját-Arbában – azaz Hebronban –, Kánaán földjén. Ábrahám odament, hogy meggyászolja és elsirassa.
³Amikor azután felkelt a halotti szertartástól, így szólt Hét fiaihoz: ⁴»Jövevény és idegen vagyok én nálatok, adjatok nekem sírnak birtokot köztetek, hogy eltemethessem halottamat!« ⁵Hét fiai azt felelték: ⁶»Hallgass meg minket, uram! Isten fejedelme vagy te közöttünk! Sírjaink közül a legkiválóbban temesd el halottadat! Senki sem fogja neked megtiltani közülünk, hogy sírjába temesd halottadat.«
⁷Felkelt erre Ábrahám, s meghajtotta magát a föld népe, vagyis Hét fiai előtt. ⁸Azt mondta nekik: »Ha úgy tetszik nektek, hogy eltemessem halottamat, hallgassatok meg engem, s járjatok közben értem Efronnál, Szeor fiánál, ⁹hogy adja ide nekem Makpéla barlangját, amely a szántóföldje végében van. Adja el nekem teljes áron sírnak birtokul, a ti színetek előtt!« ¹⁰Efron éppen Hét fiai között tartózkodott. Azt felelte tehát a hetita Efron Ábrahámnak, Hét összes fiainak hallatára, akik városának kapujába jöttek: ¹¹»Ne úgy legyen, uram! Inkább hallgasd meg, amit mondok: odaajándékozom én neked a szántót és a rajta lévő barlangot népem fiainak jelenlétében – temesd csak el halottadat!«
¹²Meghajtotta erre magát Ábrahám a föld népe előtt, ¹³és így szólt Efronhoz a föld népe előtt: »Kérlek, hallgass meg: pénzt adok én a szántóért! Fogadd el, és úgy temetem el oda halottamat!« ¹⁴Azt felelte erre Efron Ábrahámnak: ¹⁵»Uram, hallgass meg! A föld négyszáz sékel ezüstöt ér: ez az ára köztem és közted, ugyan mi az? Temesd csak el halottadat!«
¹⁶Engedett Ábrahám Efronnak, és kimérte a pénzt, amelyet Efron Hét fiainak hallatára kívánt, a négyszáz sékel ezüstöt, amint szokás volt a kereskedőknél.
¹⁷Így szállt Efron egykori szántója, amely Makpélában volt, Mamréval szemben, mind maga, mind a barlangja és valamennyi fája körös-körül egész határában ¹⁸Ábrahámra birtokul, Hét fiainak és mindazoknak a színe előtt, akik városának kapujába jöttek. ¹⁹Ezek után Ábrahám eltemette a feleségét, Sárát Makpéla mezejének barlangjában, Mamréval – azaz Hebronnal – szemben, Kánaán földjén. ²⁰Így szállt át a szántó és a rajta levő barlang Hét fiairól Ábrahámra, sírnak való birtokul.
24 ¹Ábrahám, akit az Úr mindennel megáldott, öreg és élemedett korú volt már.
²Akkor Ábrahám azt mondta háza legöregebb szolgájának, aki gondját viselte mindenének, amije volt: »Tedd a kezedet az ágyékom alá, ³hadd eskesselek meg az Úrra, az ég és föld Istenére, hogy nem veszel fiamnak feleséget a kánaániak lányai közül, akik között lakom, ⁴hanem elmégy az én földemre és az én rokonságomhoz, s onnan veszel feleséget fiamnak, Izsáknak!«
⁵A szolga azt felelte: »Hátha nem akar az a lány eljönni velem erre a földre? Vigyem vissza akkor a fiadat arra a helyre, ahonnan kijöttél?« ⁶Ábrahám erre így szólt: »Őrizkedj attól, hogy valaha is visszavidd a fiamat oda! ⁷Az Úr, az ég Istene, aki kihozott engem atyám házából és szülőföldemről, aki szólt hozzám, és megesküdött nekem, azt mondta: ‘Ivadékodnak adom majd ezt a földet!’ – Ő elküldi majd angyalát előtted, s kapsz onnan feleséget a fiamnak. ⁸Ha azonban a lány nem akar követni téged, nem kötelez ez az eskü. A fiamat azonban ne vidd vissza oda!« ⁹Erre a szolga odatette kezét urának, Ábrahámnak az ágyéka alá, és megesküdött neki erre a dologra.
¹⁰A szolga vett azután tíz tevét ura csordájából, vitt magával mindenféle javaiból, aztán elindult, elment, és eljutott Arám Naharaimba, Náchor városához.
¹¹Miután pedig letelepítette a tevéket a városon kívül, a kút mellett, estefelé, olyan idő tájban, amikor az asszonyok vizet meríteni járnak, így szólt: ¹²»Uram, Ábrahámnak, az én uramnak Istene, esedezem, jöjj ma segítségemre, és cselekedj irgalmasságot a gazdámmal, Ábrahámmal! ¹³Íme, itt állok a víz forrása mellett, s ki fognak jönni e város lakóinak lányai vizet meríteni. ¹⁴Add tehát, hogy az a lány, aki, ha azt mondom neki: ‘Döntsd meg korsódat, hadd igyam’, azt válaszolja: ‘Igyál, sőt, a tevéidet is megitatom’ – az legyen az, akit szolgádnak, Izsáknak rendeltél, s erről ismerjem meg, hogy irgalmasságot cselekedtél urammal!«
¹⁵Még be sem fejezte magában ezeket a szavakat, amikor íme, korsóval a vállán kijött Rebekka, annak a Bátuelnek a lánya, akit Melka, Náchornak, Ábrahám fivérének a felesége szült. ¹⁶A lány igen szép volt, még szűz, férfit nem ismert. Lement a forráshoz, telemerítette korsóját, és feljött. ¹⁷A szolga ekkor eléje szaladt, és így szólt: »Adj egy kis vizet innom a korsódból!« ¹⁸A lány azt felelte: »Igyál, uram!« Azzal gyorsan leeresztette korsóját karjára, s inni adott neki. ¹⁹Amikor aztán ivott, hozzátette: »Sőt, tevéidnek is merítek vizet, amíg eleget nem isznak!« ²⁰Ki is öntötte korsóját az itatóba, visszafutott a kúthoz, hogy vizet merítsen. Merített, és adott valamennyi tevének. ²¹A szolga csak hallgatagon nézte, mert meg akarta tudni, szerencséssé tette-e az Úr az ő útját, vagy sem.
²²Amikor aztán ittak a tevék, a férfi elővett két aranyfüggőt, amely fél sékelt nyomott, s ugyanannyi karkötőt, amelynek a súlya tíz sékel volt. ²³Aztán megkérdezte: »Kinek a lánya vagy? Mondd csak nekem, van-e atyád házában hely megszállni?« ²⁴Az így felelt: »Melka fiának, akit Náchornak szült, Bátuelnek a lánya vagyok.« ²⁵Majd hozzátette: »Alom meg széna igen sok van nálunk, hely is van bővében megszállni.«
²⁶A férfi erre meghajtotta magát, leborult az Úr előtt, ²⁷és azt mondta: »Áldott legyen az Úr, uramnak, Ábrahámnak Istene, aki nem vonta meg irgalmasságát és hűségét gazdámtól, sőt, egyenesen gazdám testvérének házába vezérelt utamon!«
²⁸Elfutott erre a lány, s hírül vitte anyja házának mindazt, amit hallott.
²⁹Volt pedig Rebekkának egy fivére, akit Lábánnak hívtak; ő sietve kiment ahhoz az emberhez, oda, ahol a forrás volt. ³⁰Amikor ugyanis látta a függőket és testvére kezén a karkötőket, s hallotta mindazokat a szavakat, amelyekkel az elbeszélte: »Ezt és ezt mondta nékem az az ember« – kiment ahhoz az emberhez, aki a tevék mellett álldogált a vízforrásnál, ³¹és azt mondta neki: »Gyere be, áldottja az Úrnak! Miért álldogálsz idekinn? Elkészítettem a házat és a tevéknek a helyet!« ³²Azzal bevezette a szállásra, leszedte a szerszámot a tevékről, és almot meg szénát adott a tevéknek, valamint vizet, hogy ő meg emberei, akik vele jöttek, megmoshassák lábukat. ³³Aztán ennivalót tett eléje. Ő azonban így szólt: »Nem eszem, amíg el nem mondom mondandómat!« Azt felelte neki: »Mondd hát el!«
³⁴Erre ő így szólt: »Ábrahám szolgája vagyok. ³⁵Igen megáldotta az Úr az én uramat, úgyhogy naggyá vált: adott neki juhot, marhát, ezüstöt, aranyat, rabszolgát, szolgálót, tevét és szamarat. ³⁶Sára meg, a gazdám felesége öregkorában fiút szült uramnak, és ő neki adta mindenét, amije volt. ³⁷Engem pedig megesketett az én uram, és azt mondta: ‘Ne végy feleséget fiamnak a kánaániak lányai közül, akiknek a földjén lakom. ³⁸Menj el atyám házához, és a rokonságomból végy feleséget fiamnak!’ ³⁹Azt feleltem erre a gazdámnak: Hátha nem akar a lány eljönni velem? ⁴⁰Ő azt mondta: ‘Az Úr, akinek színe előtt járok, elküldi majd angyalát veled, ő vezérli utadat, és kapsz feleséget fiamnak rokonságomból és atyám házából. ⁴¹Ha elmégy rokonaimhoz, és nem adnak neked, akkor mentes leszel átkomtól.’
⁴²Eljöttem tehát ma ehhez a vízforráshoz, és azt mondtam: Uram, Ábrahámnak, az én uramnak Istene, ha eddig vezérelted utamat, amelyen most járok – ⁴³íme, itt állok a vízforrás mellett –, add, hogy az a leány, aki kijön vizet meríteni, és azt hallja tőlem: Adj egy kis vizet innom a korsódból, ⁴⁴azt mondja majd nekem: ‘Igyál csak, és a tevéidnek is merítek’ – az legyen az az asszony, akit az Úr az én uram fiának rendelt!
⁴⁵És amíg csöndben ezeket forgattam magamban, megjelent Rebekka. Odajött, korsó volt a vállán, lement a forráshoz és vizet merített. Én pedig megszólítottam: Adj egy kicsit innom! ⁴⁶Ő sietve leeresztette válláról a korsót, és azt mondta nekem: ‘Igyál csak, és a tevéidet is megitatom!’ Ittam, és ő megitatta a tevéket is. ⁴⁷Erre megkérdeztem: Kinek a lánya vagy? Azt felelte: ‘Bátuel lánya vagyok, Náchornak azé a fiáé, akit Melka szült neki.’
Erre a függőket rátéve felékesítettem az arcát, karjára pedig ráhúztam a karkötőket. ⁴⁸Aztán arcra borultam az Úr előtt, és áldottam az Urat, az én uramnak, Ábrahámnak Istenét, aki a helyes úton vezérelt engem, hogy uram testvérének lányát vigyem feleségül a fiának. ⁴⁹Azért tehát, ha irgalmat és hűséget akartok cselekedni urammal, adjátok tudtomra; ha pedig mást akartok, mondjátok meg azt is, hadd menjek jobbra vagy balra!«
⁵⁰Azt felelte erre Lábán és Bátuel: »Az Úrtól való ez a dolog, mi nem mondhatunk neked sem jót, sem rosszat. ⁵¹Itt van Rebekka előtted: vedd és menj, legyen felesége urad fiának, ahogy az Úr szólt.«
⁵²Amikor Ábrahám szolgája meghallotta ezt, leborult, és földig hajtotta magát az Úr előtt. ⁵³Aztán ezüst- és aranytárgyakat meg ruhákat vett elő, és odaadta Rebekkának ajándékba; a fivérének és anyjának is adott ajándékot. ⁵⁴Lakomához kezdtek, ettek és ittak mindnyájan, aztán lepihentek ott.
Reggel aztán felkelt a szolga, és így szólt: »Bocsássatok el engem, hadd menjek el uramhoz!« ⁵⁵A lány testvére és anyja azt felelték: »Maradjon a lány még legalább tíz napig nálunk, azután hadd menjen!« – ⁵⁶»Ne tartóztassatok fel – mondta erre a szolga –, hisz az Úr vezérelte utamat! Bocsássatok el, hadd menjek uramhoz!« ⁵⁷Erre ők azt felelték: »Hívjuk ide a lányt, kérdezzük meg az ő akaratát!« ⁵⁸Hívatták, s amikor odajött, megkérdezték tőle: »El akarsz-e menni ezzel az emberrel?« Ő azt válaszolta: »Megyek!«
⁵⁹Elbocsátották tehát Rebekkát, a nővérüket, és a dajkáját, Ábrahám szolgáját, valamint a kísérőit.

⁶⁰Jó szerencsét kívántak nővérüknek, és ezt mondták neki:
»Nővérünk, szaporodjál
ezerszer ezerre,
s legyenek utódodé
ellenségeinek kapui!«

⁶¹Erre Rebekka és a szolgálólányai felszálltak a tevékre, és követték a férfit, a szolga pedig fogta Rebekkát, és elment.
⁶²Izsák eközben megérkezett Lahai-Rói kútjának vidékéről, és a Negeb földjén lakott. ⁶³Mivel a nap alkonyatra hajlott már, kiment busongani a mezőre. Amikor azonban felemelte szemét, látta, hogy tevék jönnek a távolban. ⁶⁴Rebekka is felemelte szemét, és meglátta Izsákot. Erre leszállt a tevéről, ⁶⁵és megkérdezte a szolgától: »Ki az az ember, aki jön elénk a mezőn?« A szolga azt felelte neki: »Ő az én uram!« Erre a lány hamar fogta a fátylát, és befödte magát. ⁶⁶A szolga aztán elbeszélte Izsáknak mindazt, amit végzett, ⁶⁷az pedig bevitte Rebekkát anyjának, Sárának sátrába. Feleségül vette, és annyira megszerette, hogy megvigasztalódott fájdalmától, amelyet anyja halála miatt érzett.
25 ¹Ábrahám pedig másik feleséget vett, akit Keturának hívtak. ²Ő Zámránt, Jeksánt, Mádánt, Mádiánt, Jesbokot és Súát szülte neki. ³Jeksán aztán Sábát és Dedánt nemzette. Dedán fiai az assuriták, a letusiták és a leummiták voltak, ⁴Mádiántól pedig Éfa, Éfer, Hénok, Abida és Eldáa származott. Ezek Ketura fiai.
⁵Ábrahám Izsáknak adta mindenét, amije volt, ⁶a mellékfeleségek fiait pedig megajándékozta, s még életében elküldte fia, Izsák mellől a Keleti vidékre.
⁷Ábrahám életének napjai százhetvenöt esztendőt tettek ki. ⁸Aztán elhunyt, meghalt késő öregségben, élemedett korban, napokkal telten, és népéhez tért. ⁹Erre fiai, Izsák és Izmael eltemették a Makpéla barlangjában, amely Mamréval szemben a hetita Cohár fiának, Efronnak mezején van, ¹⁰amelyet Ábrahám megvásárolt Hét fiaitól. Ott temették el őt, és a feleségét, Sárát.
¹¹Halála után Isten megáldotta fiát, Izsákot, aki az úgynevezett ‘Élő és látó kútja’ mellett lakott.
¹²Ábrahám fiának, Izmaelnek, akit az egyiptomi Hágár, Sára szolgálója szült neki, a következő a nemzetsége. ¹³Izmael fiainak neve, nevük és származásuk szerint a következő: Izmael elsőszülötte, Nebajót, aztán Kedár, Adbeél, Mibszám, ¹⁴Másma, Dúma, Mássza, ¹⁵Hádár, Tema, Jetur, Náfis és Kedma. ¹⁶Ezek Izmael fiai, és ez a nevük, szállásaik és lakóhelyeik szerint; tizenkét fejedelem, törzseik szerint.
¹⁷Izmael életkora százharminchét esztendő volt, amikor elhunyt, meghalt, és népéhez tért. ¹⁸Hevilától Súrig laktak, amely az asszírokhoz menet, Egyiptommal átellenben van. Minden testvérét megelőzve hunyt el.
¹⁹Izsáknak, Ábrahám fiának nemzetségtörténete a következő. Izsákot Ábrahám nemzette. ²⁰Amikor negyvenesztendős volt, feleségül vette Rebekkát, a mezopotámiai szír Bátuel lányát, az arám Lábán nővérét. ²¹Izsáknak azonban könyörögnie kellett az Úrhoz feleségéért, mivel meddő volt. Az Úr meg is hallgatta, és megadta Rebekkának, hogy foganjon. ²²A magzatok azonban viaskodtak méhében, mire ő azt mondta: »Ha így kellett járnom, mi szükség volt fogannom?« Elment tehát, hogy megkérdezze az Urat.

²³Az Úr azt felelte:
»Két nemzet van méhedben,
és két nép válik el öledből:
az egyik nép a másik fölé kerekedik,
és az idősebb szolgálni fog a fiatalabbnak.«

²⁴Amikor aztán eljött a szülés napja, íme, kiderült, hogy ikrek voltak a méhében. ²⁵Az, aki elsőként született meg, vöröses volt és egészen szőrös, mint az állat prémje; elnevezték tehát Ézsaunak. Mindjárt megszületett a másik is, kezével a bátyja sarkát fogva. Elnevezték ezért Jákobnak. ²⁶Hatvanesztendős volt Izsák, amikor ezek a gyermekek születtek neki.
²⁷Amikor felnövekedtek, Ézsauból ügyes vadász és mezőt járó ember lett, Jákobból pedig csendes, sátorban lakó ember. ²⁸Izsák Ézsaut szerette, mert jóízűeket evett vadászatából, Rebekka viszont Jákobot szerette. ²⁹Amikor Jákob egyszer főzeléket főzött, Ézsau, aki akkor jött meg fáradtan a mezőről, ³⁰így szólt hozzá: »Adj nekem ebből a vörös főzetből, mert szörnyen fáradt vagyok!« – Emiatt nevezték el őt Edomnak (azaz Vörösnek). – ³¹Jákob azt mondta neki: »Add el nekem érte az elsőszülöttségedet!« ³²Ézsau azt felelte: »Íme, úgyis meghalok, mit használ nekem az elsőszülöttség!« ³³Jákob erre azt mondta: »Akkor esküdj is meg nekem!« Ézsau megesküdött neki, és eladta az elsőszülöttséget. ³⁴Miután így kenyeret, és lencsefőzeléket kapott, evett és ivott, aztán elment, és csekélységnek tartotta, hogy eladta az elsőszülöttséget.
26 ¹Amikor pedig éhínség támadt azon a földön – az után a szárazság után, amely Ábrahám napjaiban volt –, elment Izsák Abimelekhez, a filiszteusok királyához, Gerárba. ²Megjelent ugyanis neki az Úr, és azt mondta: »Ne menj le Egyiptomba, hanem telepedjél meg azon a földön, amelyet majd mutatok neked, ³és egy ideig maradj ott! Én pedig veled leszek, és megáldalak, mert neked és utódodnak fogom adni mindezeket az országokat, teljesítve azt az esküt, amelyet atyádnak, Ábrahámnak esküvel ígértem. ⁴Megsokasítom utódodat, mint az ég csillagait, és utódaidnak adom majd mindezeket az országokat. Utódodban nyer áldást a föld minden népe, ⁵mert Ábrahám engedelmeskedett szavamnak, megtartotta parancsolataimat és rendeleteimet, megtartotta szertartásaimat és törvényeimet.« ⁶Izsák tehát Gerárban lakott.
⁷Amikor aztán ennek a helynek a férfiai a felesége felől kérdezősködtek, ő így felelt: »A húgom ő.« Félt ugyanis megmondani, hogy a felesége, mert attól tartott, hogy annak szépsége miatt megölik őt. ⁸Amikor már sok nap elmúlt, miközben ott tartózkodott, egyszer Abimelek, a filiszteusok királya kitekintett az ablakon, és meglátta, hogy kedveskedik Rebekkával, a feleségével. ⁹Odahívatta erre őt, és azt mondta neki: »Nyilvánvaló, hogy a feleséged ő. Miért hazudtad húgodnak?« Ekkor így felelt: »Féltem, hogy meghalok miatta.« ¹⁰Azt mondta erre Abimelek: »Miért szedtél rá minket? Valaki a nép közül elcsábíthatta volna a feleségedet, s nagy bűnt hoztál volna ránk!« Megparancsolta tehát az egész népnek: ¹¹»Aki ennek az embernek a feleségét érinti, halállal lakol!«
¹²Izsák aztán vetett azon a földön, s százannyit aratott abban az esztendőben, mert megáldotta őt az Úr. ¹³Meg is gazdagodott, és egyre csak gyarapodott, növekedett, míg végül igen tehetőssé lett: ¹⁴volt neki juhnyája, marhacsordája és igen sok szolgája.
A filiszteusok ezért irigykedtek rá, ¹⁵és azokat a kutakat, amelyeket atyjának, Ábrahámnak szolgái ástak Ábrahám napjaiban, mind betömték, behányták földdel, ¹⁶úgyhogy maga Abimelek mondta Izsáknak: »Távozz el tőlünk, mert túl hatalmas lettél számunkra!«
¹⁷Erre eltávozott, hogy Gerár völgyébe menjen, és ott lakjon. ¹⁸Aztán újra kiásta azokat a kutakat, amelyeket apjának, Ábrahámnak napjaiban ástak, s amelyeket annak halála után a filiszteusok betömtek. Ugyanazokat a neveket adta nekik, amelyeket egykor az apja adott nekik. ¹⁹Izsák szolgái a völgyben is ástak, és megtalálták ott az élő víz kútját. ²⁰De ott is civakodni kezdtek Gerár pásztorai Izsák pásztoraival: »Miénk a víz!« Ezért arról, ami ott történt, elnevezte a kutat Eszeknek (azaz Civakodásnak), mivel civakodtak vele. ²¹Másikat is ástak, amiatt is civakodtak, ezért elnevezte azt Szitnának (azaz Ellenségeskedésnek). ²²Erre elment onnan, és ásott egy másik kutat. Emiatt nem civakodtak, elnevezte tehát Rehobótnak (azaz Tágas térnek) mondván: »Most tágas teret adott az Úr nekünk, s megadta, hogy sokasodjunk ezen a földön.«
²³Onnan aztán felment Beersebába.

²⁴Ott még azon az éjszakán megjelent neki az Úr, és azt mondta:

»Én vagyok atyádnak, Ábrahámnak Istene.
Ne félj, mert én veled vagyok:
megáldalak, és megsokasítom utódodat
szolgámnak, Ábrahámnak kedvéért!«

²⁵Erre ő oltárt épített ott, s miután segítségül hívta az Úr nevét, leverte sátrát, és Izsák szolgái kutat ástak ott is.
²⁶Amikor aztán odajött Gerárból Abimelek, és a barátja, Achuzát, valamint hadvezére, Píkol, ²⁷Izsák így szólt hozzájuk: »Miért jöttetek hozzám, ahhoz az emberhez, akit gyűlöltök, s elkergettetek magatok közül?« ²⁸Azok így feleltek: »Láttuk, hogy veled van az Úr, ezért azt mondtuk: Legyen eskü köztünk, kössünk szövetséget, ²⁹hogy nem teszel semmi rosszat ellenünk, mint ahogy mi sem bántottuk semmidet, és semmit sem tettünk ártalmadra, hanem békességgel bocsátottunk el téged, akit naggyá tett az Úr áldása!« ³⁰Erre ő lakomát készített nekik, aztán ettek és ittak. ³¹Reggel pedig felkeltek, esküt tettek egymásnak, aztán Izsák elbocsátotta őket békességgel a lakóhelyükre.
³²És íme, még aznap eljöttek Izsák szolgái, és hírt hoztak neki a kútról, amelyet ástak: »Találtunk vizet.« ³³Erre ő elnevezte azt Sebuának (ami Bőséget jelent), ezért a városnak Beerseba a neve mind a mai napig.
³⁴Ézsau pedig negyvenesztendős korában feleségül vette Juditot, a hetita Beeri lányát, és Bászemátot, a hetita Élon lányát. ³⁵Mindketten keserűséget okoztak Izsák és Rebekka lelkének.
27 ¹Amikor Izsák megöregedett és a szeme elhomályosodott, úgyhogy már nem látott, hívatta idősebb fiát, Ézsaut, és azt mondta neki: »Fiam!« Ő azt felelte: »Itt vagyok!« ²Ekkor az apja azt mondta neki: »Látod, megöregedtem, s nem ismerhetem halálom napját. ³Fogd a fegyvereidet, a tegezt meg az íjat, menj ki a mezőre, és ha elejtesz valamit a vadászaton, ⁴készíts belőle nekem ételt, úgy, amint tudod, hogy szeretem! Aztán hozd el, hogy egyek, és megáldjon téged a lelkem, mielőtt meghalok!«
⁵Rebekka meghallotta, hogy Izsák a fiával, Ézsauval beszél. Mihelyt kiment Ézsau a mezőre, hogy zsákmányt ejtsen, és feláldozza, ⁶Rebekka így szólt a fiához, Jákobhoz: »Hallottam, amint atyád beszélt bátyáddal, Ézsauval, és azt mondta neki: ⁷‘Hozz nekem vadászatodból, készíts belőle ételt, hogy egyek, és megáldjalak az Úr előtt, mielőtt meghalok!’ ⁸Most tehát, fiam, hallgasd meg szavam, amit parancsolok neked: ⁹menj el a nyájhoz, hozz nekem két igen jó kecskegidát, hogy ételt készítsek belőlük atyádnak, olyat, amilyet szeret, ¹⁰hogy amikor beviszed atyádhoz, és megeszi, téged áldjon meg, mielőtt meghal!« ¹¹Ő azt felelte neki: »Tudod, hogy Ézsau, a bátyám szőrös ember, én meg csupasz vagyok. ¹²Ha atyám megtapogat és megismer, félek, azt gondolja, hogy gúnyt akartam űzni belőle, és áldás helyett átkot vonok magamra.« ¹³Anyja azonban azt mondta neki: »Énrám szálljon az az átok, fiam! Csak hallgass szavamra, menj el, és hozd ide, amit mondtam!«
¹⁴El is ment tehát, elhozta és odaadta anyjának. Az elkészítette az ételt, úgy, amint tudta, hogy atyja szereti, ¹⁵aztán felöltöztette őt Ézsau legjobb ruháiba, amelyek nála voltak a házban, ¹⁶s a kecskegidák bőrével körülvette kezét, és befödte a csupasz nyakát. ¹⁷Aztán az ételt meg a kenyeret, amelyet készített, odaadta a fiának, Jákobnak a kezébe.
¹⁸Ő bement atyjához, és így szólt: »Atyám!« Az így válaszolt: »Hallgatlak! Ki vagy te, fiam?« ¹⁹Jákob erre azt mondta apjának: »Én vagyok elsőszülötted, Ézsau! Úgy cselekedtem, ahogy parancsoltad nekem. Kelj fel, ülj le, és egyél vadászatomból, hogy megáldjon engem a te lelked.« ²⁰Ám Izsák újra szólt a fiához: »Hogy találtad ezt ilyen hamar, fiam?« Jákob azt felelte: »Az Úr, a te Istened akarata volt, hogy hamar elém jöjjön, amit kerestem!«
²¹Izsák erre így szólt Jákobhoz: »Gyere csak ide, hadd tapogassalak meg, fiam, s hadd győződjem meg, te vagy-e az én Ézsau fiam, vagy sem!« ²²Ő odament apjához. Izsák megtapogatta, és így szólt: »A hang ugyan Jákob hangja, de a kéz az Ézsau keze!« ²³Nem ismerte meg, mert a szőrös kezei jobban hasonlítottak Ézsaura. Meg akarta tehát őt áldani, ezért ²⁴megkérdezte tőle: »Te vagy az én fiam, Ézsau?« Ő azt válaszolta: »Én vagyok.«
²⁵Erre így szólt: »Akkor hozd ide nekem az ételt a vadászatodból, fiam, hogy megáldjon téged a lelkem!« Ő odavitte, s mikor azt elfogyasztotta, bort is nyújtott neki. Miután megitta, ²⁶Izsák, az ő atyja azt mondta neki: »Gyere ide hozzám, és csókolj meg, fiam!«

²⁷Ő odament, és megcsókolta. Erre aztán, mihelyt megérezte ruhái illatát, megáldotta őt ezekkel a szavakkal:
»Íme, olyan az én fiam illata,
mint a dús mező illata,
amelyet az Úr megáldott.

²⁸Adjon neked Isten az ég harmatából
s a föld kövérségéből,
bőséget a gabonából és a borból.

²⁹Népek szolgáljanak neked,
nemzetségek boruljanak eléd:
légy ura testvéreidnek,
és anyád fiai hajoljanak meg előtted.
Aki átkoz téged, legyen átkozott,
s aki megáld téged, teljen el áldással!«

³⁰Alighogy Izsák befejezte Jákob megáldását, és Jákob alig ment ki apjától, Izsáktól, megjött Ézsau, a testvére. ³¹Elkészítette az ételt a vadászatból, bevitte apjának, és így szólt: »Kelj fel, atyám, s egyél fiad vadászatából, hogy megáldjon engem a te lelked!« ³²Apja, Izsák erre megkérdezte tőle : »Hát te meg ki vagy?« Ő azt felelte: »Én vagyok elsőszülött fiad, Ézsau.« ³³Nagyon megrémült erre Izsák, és csodálkozva kérdezte: »Akkor ki volt az, aki az előbb, mielőtt te jöttél, a vadat, amelyet ejtett, elhozta nekem, úgyhogy én ettem mindenből? Őt áldottam meg, és ő lesz az áldott!«
³⁴Amikor Ézsau meghallotta apja szavait, mélységesen elkeseredve és nagy hangon kiáltva kérlelte apját: »Áldj meg engem is, atyám!« ³⁵Ő azonban azt mondta: »Az öcséd eljött álnokul, és elvette áldásodat!« ³⁶Erre ő azt mondta: »Méltán nevezték el Jákobnak, mert íme, másodízben csalt meg engem: a múltkor elvette elsőszülöttségemet, most meg másodszor: alattomban ellopta áldásomat!«
Aztán megkérdezte: »Nem tartottál fenn nekem valamiféle áldást?« ³⁷Izsák azt felelte: »Uraddá tettem őt, minden testvérét az ő szolgálata alá vetettem, gabonával és borral őt láttam el. Ezek után mit tehetnék még veled, fiam?« ³⁸Ézsau megkérdezte apját: »Csak ez az egy áldásod van, atyám? Könyörgöm, áldj meg engem is!« Mivel nagyon jajgatott és sírt,

³⁹Izsák megszánta, és azt mondta neki:
»A zsíros földektől távol lesz lakásod,
és távol az ég fentről jövő harmatától.

⁴⁰Kardod által fogsz élni,
s szolgálsz az öcsédnek,
de eljön az idő, mikor nekifeszülsz
és lerázod igáját nyakadról.«

⁴¹Ézsau ezért örökre megharagudott Jákobra az áldás miatt, amellyel apja megáldotta. Azt mondta magában: »Majd eljönnek atyám meggyászolásának napjai, aztán majd megölöm Jákobot, az öcsémet.« ⁴²Mivel Rebekkának tudtára adták a szavakat, amelyeket idősebb fia, Ézsau mondott, ezért ő elküldött, magához hívatta kisebb fiát, Jákobot, és azt mondta neki: »Íme, bátyád, Ézsau azzal fenyegetőzik, hogy megöl téged. ⁴³Most tehát, fiam, hallgass a szavamra: kelj fel, menekülj a testvéremhez, Lábánhoz Háránba! ⁴⁴Légy nála egy kis ideig, amíg lecsendesedik bátyád dühe, ⁴⁵elmúlik haragja, és elfelejti, amit ellene elkövettél. Akkor majd elküldök érted, és visszahozatlak onnan. Miért veszítsem el egy napon mindkét fiamat?«
⁴⁶Rebekka azután azt mondta Izsáknak: »Meguntam az életemet Hét lányai miatt! Ha Jákob is Hét lányai közül vesz feleséget, nem kívánok tovább élni!«
28 ¹Hívatta erre Izsák Jákobot, megáldotta, és megparancsolta neki: »Ne végy feleséget Kánaán lányai közül, ²hanem eredj, menj el Paddan-Arámba, Bátuelnek, anyád atyjának a házához, s onnan végy magadnak feleséget, Lábánnak, anyád testvérének a lányai közül! ³A mindenható Isten pedig áldjon meg téged, szaporítson és sokasítson meg, hogy népek seregévé légy! ⁴Adja Ábrahám áldásait neked, és utódodnak, hogy birtokold ezt a földet, amelyen idegenként laktál, s amelyet nagyapádnak megígért!« ⁵Miután Izsák így elbocsátotta őt, útra kelt, és elment Paddan-Arámba Lábánhoz, az arám Bátuel fiához, Jákob és Ézsau anyjának, Rebekkának a testvéréhez.
⁶Ézsau megtudta, hogy apja megáldotta Jákobot, és elküldte Paddan-Arámba, hogy onnan vegyen feleséget, és hogy az áldás után megparancsolta neki: »Ne végy feleséget Kánaán lányai közül!« ⁷és hogy Jákob engedelmeskedett szüleinek, és elment Szíriába. ⁸Azt is tudta, hogy apja nem nézi jó szemmel Kánaán lányait. ⁹Ezért elment Izmaelhez, és az eddigieken kívül feleségül vette Máheletet, Izmaelnek, Ábrahám fiának a lányát, Nábajót húgát.
¹⁰Jákob tehát elindult Beersebából, és Hárán felé tartott. ¹¹Eljutott egy helyre, és ott, amikor a nap leszállt, le akart pihenni. Fogott tehát egy ott heverő követ, a feje alá tette, és elaludt azon a helyen. ¹²Álmában azt látta, hogy egy létra áll a földön, a teteje pedig az eget éri, és Isten angyalai fel és le járkálnak rajta. ¹³Az Úr a létrára támaszkodott, és azt mondta neki: »Én vagyok az Úr, atyádnak, Ábrahámnak Istene és Izsáknak Istene! A földet, amelyen alszol, neked és utódodnak fogom adni. ¹⁴Annyi utódod lesz, mint a föld porszeme. Kiterjedsz nyugatra és keletre, északra és délre. Benned és utódodban nyer áldást a föld minden nemzetsége. ¹⁵Íme, én veled leszek, és őrződ leszek, bárhová mégy, és visszahozlak erre a földre. Nem hagylak el, amíg nem teljesítem mindazt, amit mondtam!«
¹⁶Amikor Jákob felébredt az álomból, így szólt: »Valóban az Úr van ezen a helyen, és én nem is tudtam!« ¹⁷Aztán megrémülve azt mondta: »Milyen félelmetes ez a hely! Nem más ez, mint Isten háza és a menny kapuja!« ¹⁸Ezért Jákob, amikor reggel felkelt, fogta a követ, amelyet a feje alá rakott, és felállította emlékjelül, majd olajat öntött rá. ¹⁹Azt a várost pedig elnevezte Bételnek – azelőtt Lúzának hívták.
²⁰Fogadalmat is tett Jákob, ezekkel a szavakkal: »Ha velem lesz az Úr, és megőriz az úton, amelyen járok, ha ad nekem kenyeret, amit megeszem, és ruhát, amit felveszek, ²¹s ha szerencsésen visszatérek atyám házába: az Úr lesz az én Istenem. ²²Ezt a követ pedig, amelyet emlékjelül ideállítottam, Isten házának fogják hívni, és neked áldozom a tizedét mindannak, amit adsz majd nekem!«
29 ¹Jákob azután folytatta útját. Amikor eljutott a Keleti-földre, ²meglátott egy kutat a mezőn, és három juhnyájat, amely mellette heverészett. Abból szokták ugyanis itatni a nyájakat. A kút száját azonban nagy kő fedte. ³Az volt ugyanis a szokás, hogy amikor minden juhot összetereltek, elhengerítették a követ, miután pedig megitatták a nyájakat, megint visszatették a kút szájára.
⁴Megszólította a pásztorokat: »Testvérek, honnan valók vagytok?« Azok azt felelték: »Háránból.« ⁵Erre megkérdezte őket: »Ismeritek-e Lábánt, Náchor fiát?« Azok azt felelték: »Ismerjük.« ⁶»Egészségben van-e?« – kérdezte. »Egészségben – felelték. – Éppen ott jön Ráchel, a lánya a nyájával.« ⁷Jákob ekkor azt mondta: »Sok van még a napból, még nincs itt az ideje, hogy aklokba tereljék a nyájakat. Itassátok meg előbb a juhokat, aztán hajtsátok őket vissza legelni!« ⁸Azok azt felelték: »Nem tehetjük, amíg minden állat össze nem gyűlik. Akkor majd elgördítjük a követ a kút szájáról, hogy megitassuk a nyájakat.«
⁹Még beszéltek, amikor íme, odaért Ráchel az apja juhaival – ő legeltette ugyanis a nyájat. ¹⁰Amikor Jákob meglátta – mivel tudta, hogy anyja testvérének lánya, a juhok meg Lábánéi, anyja testvéréi –, elgördítette a követ, amely a kutat fedte, ¹¹és megitatta a nyájat. Aztán megcsókolta őt, és hangos sírásra fakadt. ¹²Elmondta neki, hogy ő az apja rokona és Rebekkának a fia. Erre az elsietett, és hírt vitt erről apjának.
¹³Amint apja meghallotta, hogy Jákob, a nővérének fia megérkezett, eléje futott, megölelte, összevissza csókolta, és bevezette a házába. Miután pedig meghallgatta őt útjának céljáról, ¹⁴így szólt: »Te az én csontom és húsom vagy!«
Amikor elteltek egy hónap napjai, ¹⁵azt mondta neki: »Mivel a testvérem vagy, ingyen fogsz nekem szolgálni? Mondd meg, mi legyen a béred?« ¹⁶Két lánya volt neki: a nagyobb neve Lea volt, a kisebbet pedig Ráchelnek hívták. ¹⁷Lea azonban könnyezős szemű volt, míg Ráchel szép termetű és bájos külsejű. ¹⁸Mivel Jákob megszerette őt, így szólt: »Hét esztendőt szolgálok neked Ráchelért, a kisebb lányodért.« ¹⁹Lábán azt felelte: »Jobb, ha neked adom, mint más embernek: maradj hát nálam!«
²⁰Hét esztendeig szolgált tehát Jákob Ráchelért, és ez csak néhány napnak tűnt neki nagy szeretetében. ²¹Aztán így szólt Lábánhoz: »Add ki nekem a feleségemet, mert letelt már az idő, hadd menjek be hozzá!« – ²²Lábán lakomára hívta a helység minden lakóját, és menyegzőt rendezett. ²³Este aztán bevitte hozzá Leát, a lányát, ő pedig bement hozzá. ²⁴Adott a lánynak egy szolgálót is, név szerint Zelfát.
Amikor azonban megvirradt, Jákob látta, hogy íme, Lea volt az. ²⁵Azt mondta erre az apósának: »Mi az, amit velem tettél? Nem Ráchelért szolgáltam én neked? Miért szedtél rá engem?« ²⁶Lábán azt felelte: »A mi vidékünkön nem szokás, hogy a fiatalabbat előbb adjuk férjhez. ²⁷Töltsd ki e menyegzős napok hetét, s majd a másikat is neked adom azért a munkáért, ha szolgálsz nekem másik hét esztendőt!«
²⁸Beletörődött tehát abba, amit apósa akart. Letöltötte a hét esztendőt, aztán feleségül vette Ráchelt is. ²⁹Ennek Bilhát adta szolgálóul az apja. ³⁰Miután így végre hozzájutott az óhajtott menyegzőhöz, és jobban szerette Ráchelt, mint Leát, így szolgált nála másik hét esztendőt.
³¹Amikor azonban az Úr látta, hogy Leát megveti, megnyitotta Lea méhét, a húga viszont meddő maradt. ³²Fogant tehát és fiút szült, és elnevezte Rúbennek, mondván: »Rám tekintett az Úr megaláztatásomban: most majd szeretni fog engem az uram!«
³³Aztán ismét fogant, fiút szült, és így szólt: »Mivel meghallotta az Úr, hogy Jákob megvet engem, ezt is megadta nekem!« Elnevezte tehát Simeonnak.
³⁴Harmadízben is fogant, újra fiút szült, és így szólt: »Most majd ragaszkodni fog hozzám az uram, hiszen három fiút szültem neki!« Ezért elnevezte Lévinek.
³⁵Aztán negyedszer is fogant, fiút szült, és azt mondta: »Most már hadd dicsőítsem az Urat!« Ezért elnevezte Júdának. Azután szünetelt a szülése.
30 ¹Amikor Ráchel látta, hogy ő meddő, féltékeny lett a nővérére. Azt mondta a férjének: »Adj nekem gyermekeket, különben meghalok!« ²Jákob ezért megharagudott rá, és azt felelte: »Hát én vagyok az Isten, aki megtagadta tőled méhed gyümölcsét?« ³Erre Ráchel így szól: »Itt van a szolgálóm, Bilha, menj be hozzá! Szüljön ő a térdemen, és legyenek fiaim általa!« ⁴Feleségül adta tehát neki Bilhát, aki, ⁵miután a férfi bement hozzá, fogant, és fiút szült. ⁶Ráchel ekkor azt mondta: »Igazságot szolgáltatott nekem Isten! Meghallgatta szavamat, és fiút adott nekem!« Ezért elnevezte Dánnak.
⁷Aztán ismét fogant Bilha, Ráchel szolgálója, és szült Jákobnak egy másik fiút. ⁸Ráchel erre azt mondta: »Az Úr harcát vívtam a nénémmel, és győztem!« Elnevezte tehát Naftalinak.
⁹Amikor Lea látta, hogy ő nem szül, odaadta a férjének szolgálóját, Zelfát. ¹⁰Amikor az fogant és fiút szült, ¹¹így szólt: »Szerencsére!« Elnevezte tehát Gádnak.
¹²Másikat is szült Zelfa, ¹³s ekkor Lea azt mondta: »Ő a boldogságomra szolgál, mert boldognak mondanak engem az asszonyok!« Ezért elnevezte Ásernek.
¹⁴Amikor Rúben egyszer búzaaratás idején kiment a mezőre, mandragórát talált, és elvitte anyjának, Leának. Ráchel azt mondta neki: »Adj nekem fiad mandragórájából!« ¹⁵Az így felelt: »Kevésnek találod, hogy a férjemet elvetted tőlem, még a fiam mandragóráját is elvennéd?« Ráchel erre azt mondta: »Veled alhat ma éjjel a fiad mandragórájáért!« ¹⁶Amikor aztán Jákob estefelé megjött a mezőről, Lea kiment elé, és így szólt: »Hozzám kell bejönnöd, mert bérbe vettelek a fiam mandragórájáért.« Vele aludt tehát azon az éjszakán. ¹⁷Isten pedig meghallgatta könyörgését. Fogant, megszülte az ötödik fiút, ¹⁸és azt mondta: »Megadta Isten a béremet, mert odaadtam szolgálómat az uramnak!« – Elnevezte tehát Isszakárnak.
¹⁹Lea azután megint fogant, megszülte Jákobnak a hatodik fiút, ²⁰és azt mondta: »Jó ajándékkal ajándékozott meg engem Isten: ezután is velem lesz az uram, mivel hat fiút szültem neki.« Ezért elnevezte a fiát Zebulonnak.
²¹Ezután egy lányt szült, név szerint Dínát.
²²Az Úr azonban megemlékezett Ráchelről is: meghallgatta őt, és megnyitotta a méhét. ²³Fogant tehát, fiút szült, és azt mondta: »Elvette Isten a gyalázatomat.« – ²⁴Elnevezte a gyermeket Józsefnek, mondván: »Adjon hozzá az Úr egy másik fiút is nekem.«
²⁵József születése után Jákob így szólt Lábánhoz: »Bocsáss el engem, hadd térjek vissza hazámba és földemre! ²⁶Add ide feleségeimet és gyermekeimet, akikért szolgáltam neked, hadd menjek! Hiszen ismered a szolgálat feltételeit, amellyel szolgáltam neked.« ²⁷Lábán azt mondta neki: »Bárcsak kegyelmet találnék a szemedben! Jóslatból tudom, hogy miattad áldott meg engem az Isten. ²⁸Határozd meg béredet, amelyet adnom kell neked!«
²⁹Erre ő így felelt: »Tudod, hogyan szolgáltam neked, és mennyire gyarapodott jószágod a kezemben. ³⁰Alig volt valamid, mielőtt hozzád jöttem, s most pedig gazdaggá lettél, mert megáldott az Úr téged a lábam nyomában. De mikor gondoskodhatok már végre a magam házáról is?« ³¹Lábán erre megkérdezte: »Mit adjak hát neked?« Ő azt válaszolta: »Semmit, hanem csak tedd meg, amit kérek, akkor megint legeltetem és őrzöm juhaidat. ³²Ma körüljárom minden nyájadat. Különíts el minden tarka és pettyes szőrű juhot! Ha aztán lesz a juhok között fekete, a kecskék között pedig pettyes vagy tarka, legyen az az én bérem. ³³A becsületemmel felelek azért, hogy ezentúl, amikor eljössz, meglátod a béremet. Mindaz ugyanis, ami nem lesz tarka vagy pettyes a kecskék között, vagy fekete a juhok között, lopásról vádoljon engem!«
³⁴Azt mondta erre Lábán: »Szívesen elfogadom, amit kívánsz!« ³⁵Még aznap el is különítette a csíkos és a foltos bakokat, és minden tarka és foltos kecskét mindattól, ami fehér volt, és minden fekete szőrű juhot. Átadta azokat a fiai kezébe, ³⁶és háromnapi járóföld távolságot hagyott maga és Jákob között, aki Lábán többi nyáját legeltette.
³⁷Erre Jákob zöld nyárfa-, mandulafa- és juharfavesszőket vett, részben meghántotta őket úgy, hogy azokon, amelyeket meghámozott, előtűnt a fehérség. ³⁸Aztán a vesszőket, amelyeket részben meghántott, berakta az itatóvályúba, ahova a vizet szokták önteni, hogy amikor inni jönnek a nyájak, szemük előtt legyenek a vesszők, s azokra nézzenek, amikor fogannak. ³⁹Így azután az történt, hogy a párzás hevében a juhok a vesszőkre néztek, és csíkosakat, tarkákat és pettyeseket ellettek.
⁴⁰Jákob aztán különválasztotta a bárányokat, a nyájat pedig külön terelte mindattól, ami csíkos és fekete volt Lábán nyájában. Külön itatta a saját nyájait, és nem tartotta őket Lábán nyájával együtt. ⁴¹Valahányszor erős juhok párosodtak, Jákob odatette a vesszőket a vályúkba a juhok szeme elé, hogy azokra nézzenek, amikor fogannak. ⁴²Amikor azonban gyenge juhok voltak ott, nem tette oda őket. Így aztán, ami gyenge volt, Lábáné lett, ami pedig erős volt, Jákobé lett. ⁴³Jól meg is gazdagodott ez az ember, lett neki sok nyája, szolgálója és rabszolgája, tevéje meg szamara.
31 ¹Lábán azonban meghallotta fiai beszédét, akik azt mondták: »Elvett Jákob mindent, ami az apánké volt, az apánk vagyonából lett gazdag.«. ²Jákob azt is észrevette Lábán arcán, hogy nem olyan már hozzá, mint előző nap és azelőtt. ³Az Úr ekkor azt mondta Jákobnak: »Térj vissza atyáid földjére, a nemzetségedhez, és én veled leszek!«
⁴Ekkor elküldött Jákob, és kihívatta Ráchelt és Leát a mezőre, ahol nyájait legeltette. ⁵Így szólt hozzájuk: »Látom atyátok arcán, hogy nem olyan már hozzám, mint tegnap és tegnapelőtt. Pedig atyám Istene velem volt, ⁶és ti magatok is tudjátok, hogy minden erőmmel szolgáltam atyátoknak. ⁷Atyátok azonban megcsalt engem, és tízszer változtatta meg a bérem, Isten mégsem engedte meg neki, hogy árthasson nekem. ⁸Amikor azt mondta: ‘A pettyesek legyenek a béred’ – minden juh pettyes bárányt ellett, ha viszont azt mondta: ‘Ami csíkos, azt kapod bérül’ – minden nyájban csíkosak születtek. ⁹Elvette ugyanis Isten atyátok jószágát, és ideadta nekem. ¹⁰Amikor ugyanis a juhok foganásának ideje elérkezett, felemeltem szememet, és azt láttam álmomban, hogy a hímek, amelyek a nőstényekkel párosodnak, tarkák, foltosak és különféle színűek.
¹¹Isten angyala aztán azt mondta nekem álmomban: ‘Jákob!’ Én azt feleltem: Itt vagyok! ¹²Ő azt mondta: ‘Emeld fel szemedet, és lásd, hogy a hímek, amelyek a nőstényekkel párosodnak, mind tarkák, foltosak és pettyesek. Láttam ugyanis mindent, amit Lábán veled cselekedett. ¹³Én vagyok annak a Bételnek az Istene, ahol felkented a követ, és esküt tettél nekem. Most tehát kelj fel, menj ki erről a földről, és térj vissza szülőföldedre!’«
¹⁴Erre Ráchel és Lea azt felelték: »Van-e még valami részünk atyánk házának javaiban, és örökségében? ¹⁵Nem tekintett minket idegeneknek, eladott, és elfogyasztotta vételárunkat? ¹⁶Isten azonban elvette atyánk örökségét, és ideadta nekünk és fiainknak. Tedd meg tehát mindazt, amit Isten parancsolt neked!«
¹⁷Felkelt erre Jákob, tevékre tette gyermekeit és feleségeit, és elindult. ¹⁸Elvitte minden vagyonát is, a nyájait is, és mindenét, amit Paddan-Arámban szerzett, és apjához, Izsákhoz igyekezett, Kánaán földjére.
¹⁹Abban az időben Lábán elment juhokat nyírni. Ezalatt Ráchel ellopta apja bálványait, ²⁰Jákob pedig eltitkolta apósa előtt, hogy szökni akar.
²¹Miután Jákob, és mindene, amije volt, elmenekült, átkelt a folyóvízen, és Gileád hegye felé tartott, ²²harmadnapra hírül vitték Lábánnak, hogy Jákob megszökött. ²³Erre az maga mellé vette testvéreit, hét napig üldözte őt, és Gileád hegyén utol is érte. ²⁴Isten azonban eljött az arám Lábánhoz éjszaka álmában, és ezt mondta neki: »Vigyázz, ne szólj Jákobnak se jót, se rosszat!«
²⁵Addigra Jákob a hegyen felütötte már a sátrát. Amikor Lábán a testvéreivel utolérte, ugyancsak Gileád hegyén ütötte fel sátrát. ²⁶Majd azt mondta Jákobnak: »Miért tetted ezt, miért csaptál be engem, hogy titokban hurcoltad el lányaimat, mint karddal szerzett rabokat? ²⁷Miért titokban szöktél meg és csaptál be engem? Miért nem mondtad meg nekem, és elkísérhettelek volna örömmel és énekkel, dobokkal és lantokkal? ²⁸Nem engedted, hogy megcsókoljam fiaimat és lányaimat! Balgán cselekedtél! Most ugyan ²⁹megtehetné a kezem, hogy rosszal fizessek neked, de atyátok Istene tegnap azt mondta nekem: ‘Vigyázz, ne szólj Jákobnak se jót, se rosszat!’ ³⁰Ám legyen, el akartál menni a tieidhez, s vágyakoztál atyád házába. De az isteneimet miért loptad el?«
³¹Jákob így felelt: »Tudtod nélkül azért jöttem el, mert féltem, hogy erőszakkal elveszed tőlem lányaidat. ³²Akinél megtalálod az isteneidet, az ne maradjon életben! Testvéreink előtt keresd meg, amit nálam a te holmidból találsz, s vidd el!« Ezt mondta, mert nem tudta, hogy Ráchel ellopta a bálványokat.
³³Bement tehát Lábán Jákobnak, Leának és mindkét szolgálónak a sátrába, de semmit sem talált. Amikor Lea kijött a sátrából, és bement Ráchel sátrába, ³⁴az gyorsan elrejtette a bálványokat a tevenyereg aljába, és ráült. Amikor Lábán átkutatta az egész sátort, és semmit sem talált, ³⁵ő azt mondta neki: »Ne haragudj, uram, hogy fel nem kelhetek előtted, de éppen most jött rám az, ami az asszonyokra jönni szokott!« Kutatta tehát, de nem találta a bálványokat.
³⁶Felháborodott erre Jákob és így perlekedett: »Milyen vétkemért, s milyen bűnömért rohantál így utánam, ³⁷és hánytad fel minden holmimat? Találtál valamit is a házad egész vagyonából? Tedd ide testvéreim és testvéreid elé, hadd szolgáltassanak igazságot közöttem és közötted! ³⁸Ezért voltam nálad húsz esztendeig? Juhaid és kecskéid meddők nem voltak, nyájad kosait meg nem ettem. ³⁹Amit a vad szétszaggatott, nem mutattam be neked? Magam térítettem meg minden kárt, sőt, ami nappal és éjjel lopás által veszett el, azt is rajtam követelted. ⁴⁰Nappal a hőség emésztett, éjjel meg a hideg, és elkerülte szememet az álom. ⁴¹Így szolgáltam a házadban húsz esztendeig: tizennégy évig a lányaidért, hatig meg a nyájaidért, és tízszer változtattad meg a bérem! ⁴²Ha atyámnak Istene, Ábrahámnak Istene és Izsák Félelme nem lett volna velem, most talán üres kézzel bocsátanál el! De Isten rátekintett nyomorúságomra és kezem fáradalmára, s tegnap megfeddett téged!«
⁴³Lábán erre azt felelte neki: »A lányok lányaim, a fiúk fiaim, a nyájak a nyájaim, és minden, amit itt látsz, az enyém; a lányaim ellen mit tehetnék, és az ő fiaik ellen, akiket szültek? ⁴⁴Gyere tehát, kössünk szövetséget, s szolgáljon az tanúul közöttem és közötted!«
⁴⁵Jákob ekkor fogott egy követ, felállította emlékjelül, ⁴⁶testvéreinek pedig azt mondta: »Hozzatok köveket!« Azok köveket hordtak össze, és egy dombot emeltek. Aztán ettek rajta. ⁴⁷Lábán elnevezte azt Jegár Szahadutának (azaz Tanú-dombnak), Jákob pedig Gileádnak (mindegyikük a maga nyelvjárása szerint). ⁴⁸Aztán Lábán így szólt: »Ez a domb legyen tanú ma közöttem és közötted« – ezért nevezték el azt Gileádnak (azaz Tanú-dombnak), – ⁴⁹és Micpának is (azaz Látásnak) is, mondván: »Lássa ezt az Úr, és ítéljen közöttünk, amikor majd elválunk egymástól, ⁵⁰ha nyomorgatod lányaimat, és más feleségeket veszel melléjük. Mivel senki sincs velünk, íme, Isten a tanú közöttem és közötted!« ⁵¹Lábán azután azt mondta Jákobnak: »Íme, ez a domb meg ez az emlékkő, amelyet ideállítottam közém és közéd, ⁵²legyen a tanú: ez a domb, mondom, meg ez az emlékkő szolgáljon tanúul, hogy sem én nem megyek túl rajta, feléd tartva, sem te nem jössz el mellette, gonoszat forralva ellenem! ⁵³Ábrahám Istene és Náchor Istene ítéljen közöttünk!«
Erre megesküdött Jákob atyjának, Izsáknak Félelmére, ⁵⁴s áldozati barmot vágott a hegyen, és meghívta testvéreit a lakomára. Miután ettek, ott aludtak a hegyen.
32 ¹Amikor aztán Lábán reggel felkelt, megcsókolta fiait és lányait, megáldotta őket, és visszatért lakóhelyére.
²Jákob pedig folytatta megkezdett útját. Egyszer csak szembejöttek vele Isten angyalai. ³Amikor meglátta őket, így szólt: »Isten tábora ez!« Elnevezte tehát azt a helyet Mahanaimnak (azaz Két Tábornak).
⁴Majd követeket küldött maga előtt Ézsauhoz, a bátyjához, Szeír földjére, Edom vidékére. ⁵Megparancsolta nekik: »Így szóljatok uramhoz, Ézsauhoz: Ezt üzeni szolgád, Jákob: Lábánnál tartózkodtam, nála voltam mindmáig. ⁶Van marhám, szamaram, juhom, rabszolgám és szolgálóm: most pedig követséget küldök uramhoz, hogy kegyelmet találjak színed előtt!«
⁷Amikor a követek visszatértek Jákobhoz, elmondták: »Eljutottunk bátyádhoz, Ézsauhoz, és íme, ő siet eléd négyszáz emberrel!« ⁸Jákob erre nagyon megijedt. Két táborra osztotta a vele lévő népet, valamint a nyájakat és a juhokat, a marhákat és a tevéket, ⁹és azt mondta: »Ha Ézsau az egyik tábort megtámadja és megveri, a másik tábor megmarad és megmenekül.«
¹⁰Jákob ezután így szólt: »Atyámnak, Ábrahámnak Istene, és atyámnak, Izsáknak Istene, Uram, aki azt mondtad nekem: ‘Térj vissza földedre, születésed helyére, és jót teszek veled’! ¹¹Méltatlan vagyok mindarra az irgalomra és hűségre, amelyet szolgáddal műveltél! Egy szál botommal keltem át a Jordánon, és két táborral jövök vissza most. ¹²Ments meg engem bátyámnak, Ézsaunak kezéből, mert igen félek tőle! Ha eljön, nehogy megtaláljon ölni anyát és gyermeket egyaránt! ¹³Te azt mondtad, hogy jót teszel velem, és oly bőségessé teszed utódomat, mint a tenger homokját, amelyet sokasága miatt megszámlálni nem lehet!«
¹⁴Miután ott aludt azon az éjszakán, abból, amije volt, kiválasztott ajándékul bátyjának, Ézsaunak ¹⁵kétszáz kecskét, húsz bakot, kétszáz juhot és húsz kost, ¹⁶harminc szoptatós tevét csikóstul, negyven tehenet és húsz bikát, húsz nőstény szamarat és tíz szamárcsikót. ¹⁷Aztán külön-külön elküldte szolgáival ezeket a nyájakat, a szolgáinak pedig meghagyta: »Vonuljatok előttem úgy, hogy szabad tér legyen az egyes nyájak között!«
¹⁸A legelöl lévőnek azt parancsolta: »Ha találkozol bátyámmal, Ézsauval, és megkérdezi tőled: ‘Kié vagy?’ vagy: ‘Hová mégy?’ vagy: ‘Kié az, amit terelsz?’, ¹⁹ezt feleld neki: Jákobé, a te szolgádé. Ajándékba küldte ezt uramnak, Ézsaunak, és ő maga is jön utánunk.«
²⁰Hasonló parancsot adott a másodiknak, a harmadiknak és mindazoknak, akik a nyájakat hajtották: »Ugyanezekkel a szavakkal szóljatok Ézsauhoz, ha találkoztok vele, ²¹és tegyétek hozzá: A te szolgád, Jákob maga is követi utunkat. – Azt gondolta ugyanis: Megengesztelem az ajándékkal, amely elöl halad, csak azután kerülök a színe elé. Talán kegyelmes lesz irántam!«
²²Az ajándék elindult tehát előtte, ő maga pedig akkor éjjel a táborban aludt.
²³Miután igen korán felkelt, fogta két feleségét, két szolgálóját, valamint tizenegy fiát, és átkelt a Jabbok gázlóján. ²⁴Vette őket, átvitte a folyón mindannyiukat, és mindent, ami hozzá tartozott, ²⁵aztán egyedül maradt.
És íme, egy férfi küzdött vele egész virradatig. ²⁶Amikor azt látta, hogy nem tud erőt venni rajta, megérintette csípőjének inát, s a vele való küzdelemben kificamodott Jákob csípőjének ina. ²⁷Aztán arra kérte: »Eressz el, mert elérkezett már a hajnal!« Ő azt felelte: »Nem eresztelek el, amíg meg nem áldasz!« ²⁸Erre a férfi megkérdezte: »Mi a neved?« Ő azt felelte: »Jákob.« ²⁹A férfi ekkor így szólt: »Ne Jákobnak hívjanak ezentúl, hanem Izraelnek! Mert küzdöttél Istennel és az emberekkel, s győzedelmeskedtél!« ³⁰Erre Jákob megkérdezte tőle: »Mondd meg nekem, mi a neved?« Az így felelt: »Miért kérdezed a nevemet?« És azzal megáldotta őt azon a helyen. ³¹Erre Jákob elnevezte azt a helyet Penuelnek, mondván: »Színről színre láttam itt Istent, mégis megmenekült a lelkem!«
³²A nap éppen akkor kelt fel felette, amikor elhagyta Penuelt. A lábára azonban sántított. – ³³Emiatt nem eszik meg Izrael fiai mind a mai napig azt az inat, amely a csípőben van: mert ő megérintette Jákob csípőjének inát.
33 ¹Amint aztán Jákob felemelte szemét, látta, hogy megérkezik Ézsau, és vele négyszáz ember. Erre különválasztotta Leának, Ráchelnek és a két szolgálónak gyermekeit, ²a két szolgálót és gyermekeit felállította elöl, Leát és a gyermekeit a második helyen, Ráchelt és Józsefet pedig leghátul. ³Aztán eléjük állt, és hétszer földig hajtotta magát, amíg a bátyja közelébe ért. ⁴Erre Ézsau az öccse elé futott, megölelte, a nyakába borult, megcsókolta, és sírt.
⁵Amikor aztán felemelte szemét, meglátta az asszonyokat és gyermekeiket. Így szólt: »Kik ezek?« Ő azt felelte: »Ezek azok a gyermekek, akiket Isten nekem, szolgádnak ajándékozott.« ⁶Erre közelebb jöttek a szolgálók és fiaik, és meghajtották magukat. ⁷Odament Lea is a gyermekeivel, és ők is meghajtották magukat. Végül odalépett József és Ráchel, és meghajtotta magát.
⁸Ézsau ekkor azt mondta: »Mire való az a tábor, amellyel találkoztam?« Ő azt felelte: »Hogy kegyelmet találjak uram előtt!« ⁹Ám Ézsau azt mondta: »Van nekem mindenem bőven, öcsém! Ami a tied volt, maradjon csak a tied!« ¹⁰De Jákob így szólt: »Ne legyen úgy, kérlek: ha kegyelmet találtam szemedben, fogadd el ezt a kicsiny ajándékot a kezemből, mert úgy néztem arcodra, mintha Isten arcát láttam volna. Légy hozzám kegyes, ¹¹és fogadd el az áldást, amelyet neked hoztam, mert kegyes volt hozzám Isten, és mindenem megvan!«
Öccse unszolására nagy nehezen elfogadta azokat, majd ¹²így szólt: »Menjünk együtt, társad leszek utadon!« ¹³Jákob erre azt mondta: »Tudod, uram, hogy gyenge gyermekek, szoptatós juhok és tehenek vannak velem. Ha a járásban jobban megerőltetem őket, egy nap alatt elhull az egész nyájam. ¹⁴Uram csak menjen előre a szolgája előtt, én meg majd lassan ballagok az előttem járó jószág és a gyerekek járása szerint, amíg el nem jutok uramhoz Szeírbe!« ¹⁵Ézsau azt felelte: »Kérlek, hadd maradjanak legalább a velem levő népből néhányan útitársaid!« »Nem szükséges – felelte Jákob –, csak arra van szükségem, hogy kegyelmet találjak szemedben, uram!«
¹⁶Ézsau tehát még aznap visszatért Szeírbe azon az úton, amelyen jött.
¹⁷Jákob pedig Szukkótba ment. Ott házat épített magának, és sátrakat állított a nyájainak, ezért el is nevezte azt a helyet Szukkótnak (azaz Sátraknak).
¹⁸Jákob azután sértetlenül eljutott Szíchem városába, amely Kánaán földjén van – miután Paddan-Arámból visszatért –, és letelepedett a város mellett. ¹⁹Megvette azt a darab földet, amelyen a sátrait felütötte, Hémornak, Szíchem atyjának fiaitól száz bárányon, ²⁰s ott oltárt állított. Így nevezte el: »Isten, Izrael Istene.«
34 ¹Egyszer aztán kiment Dína, akit Lea szült Jákobnak, hogy megnézze annak a vidéknek a lányait. ²Szíchem, a föld fejedelmének, a hivvita Hémornak a fia megszerette, elrabolta, és vele aludt, erőszakot követve el ellene. ³Mivel teljes szívéből ragaszkodott hozzá, és szerette a lányt, a szívére beszélt, ⁴aztán elment apjához, Hémorhoz, és azt mondta: »Vedd meg nekem feleségül ezt a lányt!« ⁵Amikor Jákob meghallotta, hogy lányát, Dínát megbecstelenítették, miközben a fiai távol voltak, s a nyáj legeltetésében foglalatoskodtak, hallgatott, amíg azok vissza nem jöttek.
⁶Hémor pedig, Szíchem atyja kiment, hogy beszéljen Jákobbal. ⁷Közben azonban Jákob fiai megjöttek a mezőről. Amikor meghallották, hogy mi történt, nagyon elszomorodtak, és megharagudtak, hogy gyalázatos dolog esett Izraelen, és meggyalázták Jákob lányát, tilalmas dolgot cselekedtek.
⁸Hémor így szólt hozzájuk: »Fiamnak, Szíchemnek a lelke lányotokhoz ragaszkodik. Adjátok feleségül neki, ⁹és kössünk egymás között házasságokat! Adjátok lányaitokat mihozzánk, ti pedig vegyétek el a mi lányainkat, ¹⁰és lakjatok velünk! Ez a föld a birtokotokban van: maradjatok, lakjatok rajta, és birtokoljátok!« ¹¹Maga Szíchem is szólt a lány apjához és testvéreihez: »Hadd találjak kegyelmet előttetek, s bármit határoztok, megadom! ¹²Szabjátok magasra a hozományt, és követeljetek nászajándékot! Örömest megadom, amit kívántok, csak adjátok nekem azt a lányt feleségül!«
¹³Jákob fiai azt felelték Szíchemnek és apjának, Hémornak – álnokul, mivel nővérüket meggyalázták –: ¹⁴»Nem tehetjük meg, amit kértek, mert nem adhatjuk nővérünket körülmetéletlen embernek: gyalázatos dolog az minálunk. ¹⁵Csak abban az esetben szövetkezhetünk, ha hasonlók akartok lenni hozzánk, és körülmetélkedik közöttetek minden férfi. ¹⁶Akkor hozzátok adjuk lányainkat, mi pedig elvesszük a tieiteket, és veletek lakunk majd, s egy néppé leszünk! ¹⁷Ha azonban nem akartok körülmetélkedni, fogjuk a lányunkat, és megyünk!«
¹⁸Ajánlatuk tetszett Hémornak és fiának, Szíchemnek. ¹⁹Az ifjú nem vonakodott attól, hogy azonnal teljesítse, amit kívántak, mert nagyon szerette Jákob lányát; márpedig ő igen tekintélyes ember volt apja egész házában.
²⁰Hémor és a fia, Szíchem bementek tehát a város kapujába, és így szóltak a város férfiaihoz: ²¹»Ezek az emberek békességesek irántunk. Maradjanak ezen a földön, és lakjanak rajta, hisz tágas az és széles előttük! Vegyük lányaikat feleségül, és adjuk nekik a mieinket! ²²De csak akkor egyeznek bele ezek a férfiak, hogy velünk maradjanak és egy néppé legyünk, ha körülmetéltetjük közülünk a férfiakat, követve ezzel ennek a népnek szertartását. ²³Akkor a jószáguk is, barmuk is és mindenük, amijük van, a mienk lesz! Csak ebbe egyezzünk bele, akkor együtt fognak lakni velünk!«
²⁴Mindannyian beleegyeztek, és körülmetéltette magát minden férfi, aki kiment a város kapuján.
²⁵A harmadik napon azonban, amikor a legsúlyosabb a sebek fájdalma, íme, Jákob két fia, Simeon és Lévi, Dína fivérei kardot ragadtak, sértetlenül bementek a városba, és megöltek minden férfit. ²⁶Megölték Hémort és Szíchemet is, Dínát pedig, a nővérüket elvitték Szíchem házából. ²⁷A megöltek fölött berohant Jákob többi fia is, és kipusztították a várost, hogy bosszút álljanak a megbecstelenítésért. ²⁸Juhaikat és marháikat, szamaraikat és mindenüket, ami a városban és a mezőkön volt, elhajtották. Fogságba vitték minden vagyonukat, ²⁹gyermekeiket és feleségeiket is. Kifosztottak mindent, ami a házakban volt. ³⁰Jákob azonban így szólt Simeonhoz és Lévihez: »Megszomorítottatok, mert gyűlöletessé tettetek engem e föld lakói, a kánaániak és a periziták előtt! Mi kevesen vagyunk, ők meg majd egybegyűlnek, és megölnek minket, eltörölnek engem és házam népét.« ³¹Ők azonban azt felelték: »Hát kellett nekik úgy bánniuk a nővérünkkel, mint valami utcanővel?«
35 ¹Isten ekkor így szólt Jákobhoz: »Kelj fel, és menj fel Bételbe. Telepedj le ott, és építs oltárt Istennek, aki megjelent neked, amikor a bátyád, Ézsau elől menekültél!« ²Erre Jákob összehívta egész háza népét, és így szólt: »Dobjátok el a nálatok levő idegen isteneket, tisztítsátok meg magatokat, és váltsatok ruhát. ³Keljetek fel, és menjünk fel Bételbe, hogy ott oltárt építsünk Istennek, aki meghallgatott engem szorongatásom napján, és kísérőm volt utamon!« ⁴Odaadták tehát neki az összes idegen istent, amelyet őrizgettek, s a függőket is, amelyek a füleikben voltak. Ő pedig elásta azokat az alatt a tölgyfa alatt, amely Szíchem városa mögött van. ⁵Amikor aztán elindultak, Isten rémületet támasztott a körülöttük fekvő városokban, úgyhogy azok nem merték űzőbe venni Jákob fiait.
⁶Jákob eljutott tehát Lúzába – amely Kánaán földjén van –, más néven Bételbe az egész vele levő néppel együtt. ⁷Ott oltárt épített, és elnevezte azt a helyet Bétel Istenének, mivel ott jelent meg neki Isten, amikor a bátyja elől menekült. ⁸Ugyanebben az időben meghalt Debóra, Rebekka dajkája. Bétel mellett, a tölgyfa alatt temették el, és azt a helyet elnevezték Siratás tölgyének.
⁹Isten ekkor ismét megjelent Jákobnak, miután visszatért Paddan-Arámból. Megáldotta őt ¹⁰ezekkel a szavakkal: »Ne Jákobnak hívjanak ezentúl, hanem Izrael legyen a neved!« Elnevezte tehát Izraelnek, ¹¹és azt mondta neki: »Én vagyok a Mindenható Isten: szaporodj tehát és sokasodj. Egy nemzet, sőt, a nemzetek sokasága lesz belőled, királyok erednek ágyékodból. ¹²Azt a földet, amelyet Ábrahámnak és Izsáknak adtam, neked adom. Utánad pedig utódodnak fogom adni ezt a földet.« ¹³Azzal Isten eltávozott tőle.
¹⁴Erre ő emlékkövet állított arra a helyre, ahol Isten szólt hozzá. Italáldozatot mutatott be rajta, olajat öntött rá, ¹⁵és elnevezte azt a helyet Bételnek.
¹⁶Azután elindultak Bételből, és Ráchel még jóval Efrata előtt, útközben vajúdni kezdett, ¹⁷és a szülés nehézsége miatt életveszélybe került. A bába ekkor azt mondta neki: »Ne félj, ez is fiú lesz!« ¹⁸Amikor aztán lelkét gyötrelmében már-már kiadta, és elközelgett a halála, elnevezte a fiát Ben-Óninak (azaz Gyötrelmem fiának). Apja azonban Benjaminnak (azaz Jobbom fiának) nevezte őt.
¹⁹Aztán meghalt Ráchel, és eltemették azon az úton, amely Efratába, vagyis Betlehembe visz. ²⁰Jákob emlékkövet állított a sírjára: ez Ráchel sírjának emlékköve mind a mai napig.
²¹Aztán elindult onnan, és a Migdaléderen (azaz Nyáj-tornyon) túl verte le a sátrát. ²²Amíg azon a földön lakott, Rúben elment, és Bilhával hált, apja mellékfeleségével. Ez azonban nem maradt titokban apja előtt.
Jákob fiai tizenketten voltak: ²³Lea fiai: az elsőszülött, Rúben, azután Simeon, Lévi, Júda, Isszakár és Zebulon. ²⁴Ráchel fiai: József és Benjamin. ²⁵Bilhának, Ráchel szolgálójának a fiai: Dán és Naftali. ²⁶Zelfának, Lea szolgálójának a fiai: Gád és Áser. Ezek Jákob fiai, akik Paddan-Arámban születtek neki.
²⁷Jákob ezek után odaérkezett apjához, Izsákhoz Mamréba, Kirjat-Arbába, azaz Hebronba, ahol Ábrahám és Izsák jövevényként lakott.
²⁸Ekkor beteltek Izsák napjai – száznyolcvan esztendőt tettek ki – ²⁹aztán elhunyt. Öregkorában, napokkal telten megtért népéhez. Fiai pedig, Ézsau és Jákob eltemették.
36 ¹Ézsaunak, azaz Edomnak nemzetsége pedig a következő.
²Ézsau feleségül vette Kánaán lányai közül Ádát, a hetita Élon lányát, ezenkívül Oholibámát, Ánának, a horita Cibón fiának lányát, ³továbbá Bászemátot, Izmael lányát, Nebajót nővérét. ⁴Áda Elifázt szülte, Bászemát Reuelt szülte, ⁵Oholibáma Jehust, Ihelont és Kórét szülte.
Ezek Ézsaunak azon fiai, akik Kánaán földjén születtek neki.
⁶Ézsau azután fogta a feleségeit, a fiait s a lányait, és háza egész népét, valamint jószágát és barmait, s mindent, amit Kánaánban szerzett, és Szeír földjére ment, különválva öccsétől, Jákobtól. ⁷Igen gazdagok voltak ugyanis, így nem élhettek együtt, mert a föld, ahol laktak, nyájaik sokasága miatt nem tudta mindkettőjüket eltartani.
⁸Azután Ézsau, vagyis Edom, letelepedett Szeír hegyén.
⁹Ézsaunak, az edomiták atyjának nemzetsége Szeír hegyén a következő, ¹⁰és fiainak neve a következő: Elifáz, Ádának, Ézsau feleségének a fia, és Reuel, Bászemátnak, Ézsau feleségének a fia.
¹¹Elifáz fiai voltak: Temán, Ómár, Szefó, Gátám és Kenez. ¹²Támna pedig, aki Elifáznak, Ézsau fiának mellékfelesége volt, Amaleket szülte neki. Ezek Ádának, Ézsau feleségének fiai.
¹³Reuel fiai pedig: Náhát, Zára, Sámma és Meza; ezek Bászemátnak, Ézsau feleségének fiai.
¹⁴Oholibáma pedig, Ézsaunak az a felesége, aki Cibón fiának, Ánának volt a lánya, a következő fiúkat szülte neki: Jehust, Ihelont és Kórét.
¹⁵Ézsau fiainak fejedelmei a következők: Elifáznak, Ézsau elsőszülöttének fiai: Temán fejedelem, Ómár fejedelem, Szefó fejedelem, Kenez fejedelem, ¹⁶Kóré fejedelem, Gátám fejedelem, Amalek fejedelem. Ezek az Elifáztól való fejedelmek Edom földjén, és ezek Áda fiai.
¹⁷Reuelnek, Ézsau fiának fiai pedig a következők: Náhát fejedelem, Zára fejedelem, Sámma fejedelem, Meza fejedelem. Ezek a Reueltől való fejedelmek Edom földjén, és ezek Bászemátnak, Ézsau feleségének fiai.
¹⁸Oholibámának, Ézsau feleségének fiai pedig a következők: Jehus fejedelem, Ihelon fejedelem, Kóré fejedelem. Ezek az Oholibámától, Ána lányától, Ézsau feleségétől való fejedelmek.
¹⁹Ezek Ézsaunak, azaz Edomnak fiai, és ezek a fejedelmeik.
²⁰A horita Szeír fiai, és annak a földnek a lakosai a következők: Lótán, Sobál, Cibón, Ána, ²¹Díson, Eszer és Dísán. Ezek a horiták fejedelmei, Szeír fiai, Edom földjén. ²²Lótán fiai pedig ezek voltak: Hóri és Hemán. Lótán nővére pedig Támna volt. ²³Sobál fiai a következők: Alván, Manhat, Ebál, Szefó és Onám. ²⁴Cibón fiai a következők: Ája és Ána. Ez az az Ána, aki meleg forrásokat talált a pusztában, amikor apjának, Cibónnak a szamarait legeltette. ²⁵A fia Díson volt, a lánya pedig Oholibáma. ²⁶Díson fiai a következők: Hamdán, Esebán, Jetrám és Kárán. ²⁷Eszer fiai a következők: Bálaán, Záván és Ákán. ²⁸Dísán fiai pedig Úc és Arán voltak.
²⁹A horiták fejedelmei a következők: Lótán fejedelem, Sobál fejedelem, Cibón fejedelem, Ána fejedelem, ³⁰Díson fejedelem, Eszer fejedelem, Dísán fejedelem. Ezek a horiták fejedelmei, törzseik szerint Szeír földjén.
³¹A királyok pedig, akik Edom földjén uralkodtak, mielőtt Izrael fiainak királyuk lett volna, a következők voltak: ³²Uralkodott Edomban Bela, Beor fia; a városának neve: Denába. ³³Amikor Bela meghalt, Jobáb, a boszrai Zára fia lett a király helyette. ³⁴Amikor pedig Jobáb is meghalt, a temániták földjéről való Husám lett a király helyette. ³⁵Amikor az is meghalt, Hadad, Bádád fia lett a király helyette, az, aki megverte Mádiánt Moáb földjén. A városának neve: Ávit. ³⁶Amikor Hadad meghalt, a mászrekai Szemla lett a király helyette. ³⁷Amikor az is meghalt, a folyóvíz melletti Rehobótból való Saul lett a király helyette. ³⁸Amikor pedig az is meghalt, Balánán, Ákobor fia követte az uralkodásban. ³⁹Amikor ő meghalt, Ádár lett a király helyette. A városának neve Fáu, a feleségét pedig Meetábelnek hívták, ő Mátrednek, Mezaáb lányának volt a lánya.
⁴⁰Ézsau fejedelmeinek neve pedig családjuk, helyeik és nevük szerint a következő: Támna fejedelem, Álva fejedelem, Jetet fejedelem, ⁴¹Oholibáma fejedelem, Éla fejedelem, Finon fejedelem, ⁴²Kenez fejedelem, Temán fejedelem, Mábszár fejedelem, ⁴³Magdiél fejedelem, Hírám fejedelem.
Ezek Edomnak, azaz Ézsaunak, az edomiták atyjának fejedelmei, annak megfelelően, ahogy birodalmuk földjén laktak.
37 ¹Jákob pedig Kánaán földjén telepedett meg, ahol apja mint jövevény élt. ²Jákob nemzetségtörténete a következő.
József tizenhét esztendős korában, még mint ifjú, a nyájat legeltette testvéreivel. Bilhának és Zilpának, apja feleségeinek fiai mellett volt. Egyszer valami igen nagy vétek miatt bevádolta testvéreit apjánál. ³Izrael ráadásul minden fiánál jobban szerette Józsefet, mert öregségében nemzette, ezért készíttetett neki egy tarka köntöst. ⁴Amikor testvérei látták, hogy apjuk őt minden fiánál jobban szereti, meggyűlölték, és egy jó szót sem tudtak szólni hozzá.
⁵Történt ezenkívül, hogy álmot látott, és elbeszélte azt testvéreinek; és még jobban meggyűlölték őt. ⁶Azt mondta ugyanis nekik: »Halljátok álmomat, amelyet láttam: ⁷Azt álmodtam, hogy kévét kötöttünk a mezőn, az én kévém felemelkedett és egyenesen állt, a ti kévéitek pedig köréje álltak, és leborultak az én kévém előtt.« ⁸A testvérei azt felelték neki: »Talán a királyunk leszel, vagy uralmad alá kerülünk?« Ezek miatt az álmok és beszédek miatt még jobban meggyűlölték őt.
⁹Egy másik álmot is látott, és azt is elbeszélte testvéreinek: »Azt láttam álmomban, hogy a nap, a hold és tizenegy csillag leborult előttem.« ¹⁰Amikor elbeszélte ezt apjának és testvéreinek, apja megdorgálta: »Mit jelent ez az álom, amelyet láttál? Talán én és anyád is a testvéreiddel együtt földig boruljunk előtted?« ¹¹Irigykedtek ezért rá a testvérei, apja pedig némán fontolgatta magában a dolgot.
¹²Amikor testvérei egyszer apjuk nyájait legeltetve Szíchemben tartózkodtak, ¹³Izrael azt mondta Józsefnek: »Testvéreid Szíchemben legeltetik a juhokat. Gyere, hadd küldjelek el hozzájuk!« Ő azt felelte: ¹⁴»Itt vagyok!« Izrael erre azt mondta neki: »Menj, nézd meg, rendben van-e minden a testvéreid és a juhok körül. Hozz nekem hírt arról, hogy mi van velük!« Elküldte tehát Hebron völgyéből, s ő el is jutott Szíchembe. ¹⁵Miközben a mezőn keresgélt, találkozott vele egy ember, és megkérdezte, mit keres. ¹⁶Ő azt felelte: »A testvéreimet keresem. Mondd meg nekem, hol legeltetik a nyájaikat!« ¹⁷Az ember erre azt felelte neki: »Elmentek innen, de hallottam, hogy azt mondták: ‘Menjünk Dótainba!’« József elment tehát a testvérei után, és Dótainban meg is találta őket.
¹⁸Amikor messziről meglátták, mielőtt még odaért volna hozzájuk, arra gondoltak, hogy megölik. ¹⁹Így szóltak ugyanis egymáshoz: »Itt jön az álomlátó! ²⁰Gyertek, öljük meg, dobjuk egy régi vízverembe, és mondjuk azt, hogy fenevad tépte szét. Akkor majd meglátjuk, mit használnak neki az álmai!«
²¹Amikor azonban Rúben meghallotta ezt, azon volt, hogy kiszabadítsa a kezükből, ezért így szólt: ²²»Ne vegyétek el az életét! Ne ontsatok vért, inkább dobjátok ebbe a pusztai vízverembe, és őrizzétek meg tisztán a kezeteket!« Ezt csak azért mondta, mert ki akarta szabadítani a kezükből, és visszaadni atyjának. ²³Így tehát, amikor odaért testvéreihez, azok tüstént lehúzták róla a tarka, bokáig érő köntöst, ²⁴őt pedig beledobták a régi vízverembe, amelyben nem volt víz.
²⁵Amikor aztán leültek enni, és föltekintve látták, hogy izmaelita vándorkereskedők jönnek arrafelé Gileádból, és fűszert, gyantát és mirhazsengét visznek tevéiken Egyiptomba. ²⁶Júda ekkor azt mondta a testvéreinek: »Mi hasznunk, ha megöljük testvérünket, és a vérét eltitkoljuk? ²⁷Jobb lesz, ha eladjuk az izmaelitáknak, és nem szennyezzük be a kezünket. Hiszen testünk és vérünk ő!« Testvérei hallgattak szavára, ²⁸és amikor odaértek a mádiánita kereskedők, kihúzták a vízveremből, és eladták az izmaelitáknak húsz ezüstért. Azok elvitték Egyiptomba.
²⁹Így aztán, amikor Rúben visszatért a veremhez, nem találta a gyermeket. ³⁰Erre megszaggatta ruháit, visszament testvéreihez, és így szólt: »Nincs meg a gyermek, jaj, hova legyek!« ³¹Azok pedig fogták a testvérük köntösét, belemártották egy levágott kecskegida vérébe, ³²és ezekkel a szavakkal küldték el apjukhoz: »Ezt találtuk, nézd meg, a fiad köntöse-e vagy sem?«
³³Amikor apjuk megismerte, így szólt: »A fiam köntöse! Fenevad ette meg, vadállat falta fel Józsefet!« ³⁴Aztán megszaggatta ruháit, szőrzsákba öltözött, és hosszú ideig gyászolta fiát. ³⁵Bár a fiai mind összegyűltek, hogy enyhítsék apjuk bánatát, nem akart megvigasztalódni. Csak azt hajtogatta: »Gyászolva megyek el fiamhoz az alvilágba!« Az apja tehát szakadatlanul siratta.
³⁶A mádiániták pedig eladták Józsefet Egyiptomban Putifárnak, a fáraó udvari tisztjének, a testőrök kapitányának.
38 ¹Ebben az időben Júda lement testvéreitől, és betért egy Híra nevű adullámi emberhez. ²Ott meglátta egy Súa nevű kánaáni embernek a lányát, feleségül vette, és bement hozzá. ³Az fogant, fiút szült, és elnevezte Hernek. ⁴Aztán ismét gyermeket fogant az asszony, s a fiút, akit szült, elnevezte Onánnak. ⁵Harmadikat is szült: azt Selának nevezte el. Keszibben volt, amikor azt szülte.
⁶Júda egy Támár nevű feleséget adott elsőszülöttjének, Hernek. ⁷Her azonban, Júda elsőszülöttje gonosz volt az Úr színe előtt, és az Úr megölte. ⁸Júda ezért azt mondta Onánnak: »Menj be bátyád feleségéhez, és vedd el, hogy utódot támassz a bátyádnak!« ⁹Ő azonban, mivel tudta, hogy nem az ő számára születik a gyermek, amikor bement bátyja feleségéhez, a földre ontotta a magot, hogy a bátyja nevére ne szülessék gyermek. ¹⁰Ezért elveszítette őt az Úr, mivel utálatos dolgot cselekedett. ¹¹Júda ekkor azt mondta a menyének, Támárnak: »Légy özvegyen az apád házában, amíg Sela fiam fel nem nő!« Attól félt ugyanis, hogy ez is meghal, mint bátyjai. Az asszony elment, és atyja házában lakott.
¹²Sok nap múltával aztán meghalt Súa lánya, Júda felesége. Amikor Júda a gyász leteltével megvigasztalódott, Hírával, adullámi barátjával felment Támnába azokhoz, akik a juhait nyírták. ¹³Hírül vitték ekkor Támárnak, hogy az apósa Támnába megy a juhnyírásra. ¹⁴Erre ő levetette özvegysége ruháit, fátyolt öltött, és külsejét elváltoztatva leült a Támnába vivő út elágazásánál, Énaim kapujánál. Sela ugyanis felnövekedett már, mégsem kapta meg férjül. ¹⁵Amikor Júda meglátta, azt hitte róla, hogy parázna személy; eltakarta ugyanis az arcát. ¹⁶Odament tehát hozzá, és azt mondta: »Engedd meg, hogy lefeküdjek veled!« Nem tudta ugyanis, hogy a menye. Az így felelt: »Mit adsz nekem, ha lefekhetsz velem?« ¹⁷Ő azt mondta: »Küldök neked egy kecskegidát a nyájból.« Erre az így szólt: »Adj zálogot nekem, amíg megadod.« ¹⁸Júda megkérdezte: »Mit kérsz magadnak zálogul?« Az így felelt: »A gyűrűdet, a karkötődet és a botodat, amelyet kezedben tartasz.« Ő odaadta neki. Miután bement hozzá, az asszony fogant. ¹⁹Aztán felkelt, és elment, letette öltözékét, amelyet magára vett, majd újra felvette özvegysége ruháit.
²⁰Júda később elküldte a kecskegidát adullámi barátja által, hogy visszakapja a zálogot, amelyet az asszonynak adott. Mivel nem találta meg az asszonyt, ²¹megkérdezte annak a helységnek a férfiait: »Hol az az asszony, aki Énaimban az út elágazásánál üldögélt?« Azok mindannyian azt felelték: »Ezen a helyen sohasem volt parázna személy!« Erre ²²visszatért Júdához, és azt mondta neki: »Nem találtam meg, és annak a helységnek az emberei is azt mondták nekem, hogy ott sohasem ült parázna személy.« ²³Júda erre azt mondta: »Tartsa csak meg magának a zálogot; hazugsággal igazán nem vádolhat minket. Én elküldtem a gidát, amelyet ígértem, de te nem találtad meg.«
²⁴Három hónap múlva aztán jelentették Júdának: »Paráználkodott Támár, a menyed, és már meglátszik rajta, hogy viselős.« Júda erre azt mondta: »Vigyétek ki, és égessétek el!« ²⁵Amikor azonban ki akarták vinni a büntetésre, ezt üzente az apósának: »Attól a férfitól fogantam, akié mindez: nézd meg, kinek a gyűrűje, karkötője és botja ez!« ²⁶Az megismerte, amit odaadott és így szólt: »Igazabb ő, mint én, mert nem adtam oda őt Selának, a fiamnak!« Többé azonban nem ismerte meg őt.
²⁷Amikor aztán a szülés elérkezett, ikrek voltak a méhében. A gyermekek szülése közben az egyik kidugta a kezét, mire a bába piros fonalat kötött rá, mondván: ²⁸»Ez jön ki elsőnek.« ²⁹De az visszahúzta a kezét, és a testvére született meg. Az asszony erre azt mondta: »Miért hasadt meg előtted a burok?« Ezért Fáresznek (azaz Szakadásnak) nevezte el őt. ³⁰Aztán megszületett a testvére is, az, akinek a kezén a piros fonal volt; s ő elnevezte Zárának (azaz Napkeltének).
39 ¹Józsefet tehát Egyiptomba vitték. Egy egyiptomi ember, Putifár, a fáraó udvari tisztje, a testőrség kapitánya vette meg az izmaelitáktól, akik odavitték. ²Az Úr azonban vele volt, úgyhogy mindenben szerencsés kezű ember lett, és bent lakott az ura házában. ³Ura nagyon jól tudta, hogy az Úr vele van, és mindent, amit csinál, sikeressé tesz a kezében. ⁴József tehát kegyelmet talált a gazdája előtt, és személyesen neki szolgált. Őt rendelte mindene fölé, rábízta a házát, átadta neki mindenét, így ő viselte gondját mindenének. ⁵Az Úr pedig megáldotta az egyiptomi házát Józsefért, és az Úr áldása volt annak minden vagyonán, házán és mezején egyaránt. ⁶Mindent, amije csak volt, József kezére bízott. Nem is volt annak semmi másra gondja, csak arra a kenyérre, amelyet megevett. József pedig szép termetű és csinos külsejű volt.
⁷Egy idő múlva szemet vetett Józsefre urának asszonya, és így szólt hozzá: »Hálj velem!« ⁸Ő azonban sehogysem állt rá erre a gonosz cselekedetre. Azt mondta neki: »Íme, a gazdám mindent rám bízott, azt sem tudja, mije van házában. ⁹Nincs semmi sem, ami ne lenne az én hatalmamban, vagy amit nekem át nem adott volna, rajtad kívül, aki a felesége vagy. Hogy tehetnék tehát ilyen gonoszságot, és hogyan vétkezhetnék Istenem ellen?« ¹⁰Hasonló szavakkal beszélt az asszony nap mint nap az ifjúhoz, de József visszautasította, hogy vele aludjon.
¹¹Történt azonban egy napon, hogy József bement a házba valami dolgot elintézni, amikor éppen senki sem volt odabenn. ¹²Ekkor az asszony megragadta a ruhája szélét, és azt mondta: »Feküdj le velem!« Ő azonban otthagyta a palástját, elfutott, és kiment. ¹³Amikor az asszony látta, hogy kezében hagyta ruháját és kifutott, ¹⁴összehívta házanépét, és így szólt: »Íme, héber legényt hoztak ide, hogy pajzánkodjon velünk! Bejött hozzám, hogy lefeküdjön velem! De amikor kiáltottam, ¹⁵és meghallotta a hangomat, itthagyta a palástját, amelyet megragadtam, és kifutott!« ¹⁶A palástot magánál tartotta tehát, és mihelyt hazajött a férje, megmutatta neki, ¹⁷ezekkel a szavakkal: »Bejött hozzám az a héber legény, akit idehoztál, hogy pajzánkodjon velem. ¹⁸Amikor azonban meghallotta, hogy kiáltok, itthagyta a palástját, amelyet megragadtam, és kiszaladt!«
¹⁹Amikor a gazda meghallotta felesége szavát, nagyon megharagudott. ²⁰Börtönbe vettette Józsefet, abba, amelyikben a király foglyait őrizték. Ott maradt tehát, bezárva.
²¹Az Úr azonban Józseffel volt. Megkönyörült rajta, és kedvessé tette őt a főfoglár szemében, ²²úgyhogy az József kezére bízta az összes foglyot, akiket a börtönben tartottak, és mindent, amit kellett, ő intézett. ²³Nem is volt a főfoglárnak semmi gondja semmire sem, amit rábízott, mert az Úr vele volt, és sikerre vitte minden cselekedetét.
40 ¹Miután ezek így végbementek, történt, hogy az egyiptomi király pohárnoka és a sütőmestere vétkeztek uruk ellen. ²A fáraó ekkor megharagudott a két eunuchra, akik a pohárnokok és a sütőmesterek vezetői voltak, ³és a testőrök kapitányának tömlöcébe vettette őket, oda, ahol József is fogságban volt. ⁴A főfoglár pedig Józsefre bízta őket, ő pedig ellátta őket. Hosszú ideig fogságban voltak.
⁵Egyszer azután egyazon éjjel álmot láttak mind a ketten, mindegyikük önmagára vonatkozó jelentéssel. ⁶Amikor reggel József bement hozzájuk, és látta, hogy szomorúak, ⁷megkérdezte őket: »Miért szomorúbb ma az arcotok a szokottnál?« ⁸Azok azt felelték: »Álmot láttunk, de nincs, aki megfejtse nekünk.« József erre azt mondta nekik: »Nem Istené az álomfejtés? Mondjátok csak el nekem, mit láttatok!«
⁹Elsőként a főpohárnok beszélte el álmát: »Azt láttam, hogy egy szőlőtő volt előttem, ¹⁰amelyen három vessző volt. Lassanként kihajtott, aztán elvirágzott és fürtöket érlelt. ¹¹Nekem pedig kezemben volt a fáraó pohara. Fogtam a fürtöket, belefacsartam a pohárba, amelyet tartottam, és odanyújtottam a poharat a fáraónak.« ¹²József azt felelte: »Az álom megfejtése ez: a három szőlővessző még három nap; ¹³azután felemeli fejedet a fáraó, és visszahelyez előbbi hivatalodba, hogy adogasd neki a poharat, tiszted szerint, amint azelőtt szoktad. ¹⁴De eszedbe jussak ám, ha jól megy majd sorod, és cselekedj irgalmasságot velem! Beszéld rá a fáraót, hogy vitessen ki engem ebből a tömlöcből, ¹⁵mert úgy loptak el engem a héberek földjéről, és itt is ártatlanul vetettek ebbe a verembe.«
¹⁶Amikor a fősütőmester látta, hogy milyen jól megfejtette az álmot, így szólt: »Én is álmot láttam: három lisztes kosár volt a fejemen. ¹⁷A legfelső kosárban vittem a fáraó összes ételét, amelyek sütőmesterséggel készültek, de a madarak kiették belőle.« ¹⁸József azt felelte: »Az álom megfejtése ez: a három kosár még három nap, ¹⁹azután a fáraó fejedet véteti és bitófára akasztat, és a húsodat madarak tépik le.«
²⁰Harmadnapra a fáraó születésnapja volt, és nagy lakomát rendezett szolgáinak. Lakoma közben eszébe jutott a főpohárnok és a fősütőmester. ²¹Az egyiket visszaállította a helyére, hogy adogassa neki a poharat, ²²a másikat pedig bitófára akasztatta, amint József megmondta nekik.
²³Ám a főpohárnok nem emlékezett meg Józsefről, mert megfeledkezett álmának megfejtőjéről.
41 ¹Két esztendő múlva a fáraó látott álmot. Azt álmodta, hogy a folyóvíz mellett állt, ²és abból feljött hét szép és igen kövér tehén, és legelészett a mocsaras helyeken. ³Aztán hét másik emelkedett fel utánuk a folyóvízből, csúnyák és soványságtól elaszottak. Ott álltak a vízparton, ⁴és elnyelték a hét szép és kövér tehenet. Ekkor felébredt a fáraó. ⁵Aztán ismét elaludt, és egy másik álmot látott: Hét kalász növekedett egy száron, mind teljes és szép, ⁶aztán pedig ugyanannyi hitvány, forróság-perzselte kalász sarjadt. ⁷Ezek elnyelték az előbbiek minden szépségét. Ekkor felébredt a fáraó az álomból.
⁸Amikor megvirradt, a fáraó félelemtől remegve elküldött Egyiptom valamennyi jósához és minden bölcséhez, összehívta őket, és elbeszélte nekik az álmot. Nem akadt azonban senki, aki meg tudta volna fejteni. ⁹Ekkor a főpohárnok végre észbekapott, és azt mondta: »Egy vétkemről szólok: ¹⁰amikor a király megharagudott szolgáira, engem és a fősütőmestert a testőrök kapitányának tömlöcébe vetett. ¹¹Ott egy és ugyanazon éjszakán mindketten jövőre vonatkozó álmot láttunk. ¹²Volt ott egy héber ifjú, a testőrök kapitányának a legénye, s mi elbeszéltük neki az álmokat. ¹³Tőle mindazt meghallottuk, amit aztán a dolgok menete igazolt. Én ugyanis visszakerültem tisztembe, a társamat pedig bitófára függesztették.«
¹⁴Parancsot adott erre a király, és tüstént kihozták Józsefet a tömlöcből, megnyírták, más ruhát adtak rá, és eléje vezették. ¹⁵A fáraó így szólt hozzá: »Álmokat láttam, és nincs, aki megfejtse. Azt hallottam, hogy te igen bölcsen meg tudod fejteni azokat.« ¹⁶József ezt válaszolta: »Nem én, hanem Isten ad majd szerencsés választ a fáraónak!«
¹⁷Erre a fáraó elbeszélte, amit látott: »Azt álmodtam, hogy a folyó partján álltam. ¹⁸Hét, igen szép és kövérhúsú tehén jött fel a folyóból, és legelte a mocsaras legelő zöldjét. ¹⁹De íme, követte őket hét másik tehén, annyira rút és sovány, hogy sohasem láttam olyat Egyiptom földjén. ²⁰Ezek elnyelték és elemésztették az előbbieket, ²¹mégsem mutatták semmi nyomát annak, hogy jóllaktak, ugyanolyan soványak és rútak maradtak. Felébredtem, és amikor újra elnyomott az álom, ²²ezt az álmot láttam: Hét kalász nőtt egy száron, mind teljes és igen szép. ²³Aztán hét másik nőtt egy száron, hitvány és forróságtól aszott. ²⁴Ezek elnyelték az előbbiek szépségét. Elmondtam az álmot a jósoknak, de nincs, aki megfejtse.«
²⁵József azt felelte: »A király mindkét álma ugyanazt jelenti: amit Isten cselekedni akar, megmutatta a fáraónak. ²⁶A hét szép tehén és a hét teli kalász a bőség hét esztendeje; ezek az álomnak egy és ugyanazon jelentését tartalmazzák. ²⁷A hét hitvány és sovány tehén, amely utánuk feljött, valamint a hét üres és forrószélperzselte kalász az elkövetkező éhség hét esztendeje. ²⁸Mindezek pedig ebben a rendben teljesednek be: ²⁹Most hét, nagyon termékeny esztendő köszönt Egyiptom egész földjére. ³⁰Ezek után hét másik olyan terméketlen esztendő következik, hogy feledésbe merül az előző bőség, mert elemészti az éhség az egész földet, ³¹és a nagy bőséget elpusztítja a nagy ínség. ³²Az pedig, hogy kétszer láttál ugyanarra a dologra vonatkozó álmot, a bizonyosság jele, mert megtörténik az, amit Isten mondott, és Isten hamarosan beteljesíti.
³³Most azért válasszon ki a fáraó egy bölcs és ügyes férfit, és állítsa azt Egyiptom földje fölé. ³⁴Ő pedig rendeljen tiszttartókat minden tartományba, és a termés ötödét a hét termékeny esztendőben, ³⁵amely majd most következik, gyűjtse raktárakba. Minden gabonát gyűjtsenek be a fáraó hatalma alá, és raktározzanak el a városokban. ³⁶Így készüljenek fel az elkövetkezendő hétesztendős éhínségre, amely azután Egyiptomra szakad, hogy el ne vesszen ez a föld az éhség miatt!«
³⁷Tetszett a tanács a fáraónak és minden szolgájának. ³⁸Azt mondta nekik: »Találhatunk-e olyan férfit, mint őt, akit betölt az Isten lelke?« ³⁹Így szólt azért Józsefhez: »Mivel Isten neked mutatta meg mindazt, amit mondtál, találhatok-e bölcsebbet nálad, vagy hozzád hasonlót? ⁴⁰Te légy házam felett, és a te szád parancsára hallgasson az egész nép. Csak a trón tesz nagyobbá engem tenálad.« ⁴¹Azután a fáraó azt mondta Józsefnek: »Íme, Egyiptom egész földje fölé rendeltelek!«
⁴²Azzal levette a gyűrűt a kezéről, és ráhúzta az ő kezére, bisszus ruhába öltöztette, és nyakába akasztotta az aranyláncot. ⁴³Aztán körülvitette második kocsiján, egy hírnöknek pedig azt kellett kiáltania: »Térdre!« hogy mindenki térdet hajtson előtte, és tudja meg, hogy ő Egyiptom egész földjének a feje.
⁴⁴A király azután így szólt Józsefhez: »A fáraó én vagyok, de a te parancsod nélkül se kezét, se lábát ne mozdítsa senki Egyiptom egész földjén.« ⁴⁵Új nevet is adott neki, és elnevezte Szafanet Fánek-nek (ami Világszabadítót jelent), és feleségül adta neki Ászenetet, Putifárnak, a heliopoliszi papnak a lányát.
Kiment tehát József Egyiptom földjére ⁴⁶– harmincesztendős volt, amikor a fáraó-király színe előtt állt –, és bejárta Egyiptom összes tartományát.
⁴⁷Amikor aztán eljött a hétesztendős bőség, kévékbe kötötték a gabonát, összegyűjtötték Egyiptom raktáraiba, ⁴⁸és elrakták a gabona minden feleslegét az egyes városokban. ⁴⁹Oly nagy volt a gabona bősége, hogy annyi volt, mint a tenger homokja; nagy mennyisége miatt megmérni sem lehetett.
⁵⁰Józsefnek még az éhség eljövetele előtt született két fia, akiket Putifárnak, a heliopoliszi papnak a lánya, Ászenet szült neki. ⁵¹Az elsőszülöttet Manasszénak nevezte, mondván: »Elfeledtette velem Isten minden gyötrelmemet és atyám házát.« ⁵²A másikat pedig elnevezte Efraimnak, mondván: »Megsokasított engem Isten szegénységem földjén.«
⁵³Amikor aztán eltelt a bőség hét esztendeje, amely Egyiptomra köszöntött, ⁵⁴elkövetkezett az éhség hét esztendeje, amint József előre megmondta. Az éhség elhatalmasodott az egész földön, de Egyiptom egész földjén volt félretéve eleség. ⁵⁵Amikor tehát megéheztek, a nép a fáraóhoz kiáltott, és élelmet kért tőle. Ő azt felelte nekik: »Menjetek Józsefhez, s amit ő mond nektek, azt cselekedjétek!« ⁵⁶Amikor aztán súlyosbodott az éhínség Egyiptom egész földjén, József megnyitotta az összes gabonatárolót, és adott az egyiptomiaknak, mert őket is sújtotta az éhség. ⁵⁷Erre minden ország Egyiptomba ment, hogy eleséget vásároljon Józsefnél, mivel az éhínség egyre súlyosabb volt az egész földön.
42 ¹Amikor aztán Jákob meghallotta, hogy Egyiptomban lehet kapni eleséget, azt mondta fiainak: »Miért késlekedtek? ²Hallottam, hogy Egyiptomban lehet kapni gabonát; menjetek le, vegyetek, amennyire szükségünk van, hogy életben maradjunk, és el ne pusztítson bennünket az ínség.«
³Lement tehát József tíz testvére, hogy gabonát vegyen Egyiptomban. ⁴Benjamint, József testvérét azonban otthon tartotta Jákob. Azt mondta a testvéreinek: »Nehogy valami baja történjen az úton!« ⁵Bementek tehát Izrael fiai Egyiptom földjére, másokkal együtt, akik szintén odamentek vásárolni, mert éhség pusztított Kánaán földjén.
⁶József volt tehát a kormányzó Egyiptom földjén, és az ő engedélyével adták el a gabonát a népeknek. Amikor aztán testvérei leborultak előtte, ⁷megismerte őket, de mintha idegenek lettek volna, keményen szólt hozzájuk, és megkérdezte tőlük: »Honnan jöttetek?« Azok azt felelték: »Kánaán földjéről, hogy ennivalót vegyünk.«
⁸Ő felismerte testvéreit, de azok nem ismerték fel őt. ⁹Ekkor eszébe jutottak az álmok, amelyeket egykor látott, és azt mondta nekik: »Kémek vagytok! Azért jöttetek, hogy megnézzétek, hol gyenge ez az ország!« ¹⁰Azok azt mondták: »Nem, uram! Azért jöttek szolgáid, hogy eleséget vegyenek. ¹¹Mindannyian egy ember fiai vagyunk, békességesen jöttünk, semmi gonoszat nem forralnak szolgáid.« ¹²Ő azt felelte nekik: »Nem úgy van az! Azért jöttetek, hogy kifürkésszétek, hol védtelen ez az ország!« ¹³De azok erősítették: »Tizenketten vagyunk mi, szolgáid, testvérek, egy embernek fiai, Kánaán földjén; a legkisebb az apánknál van, a másik pedig nincs többé.«
¹⁴Ő azonban azt mondta: »Úgy van, ahogy mondtam: kémek vagytok! ¹⁵Mindjárt próbára is teszlek titeket! Úgy éljen a fáraó, hogy el nem mentek innen, amíg el nem jön legkisebb öcsétek is. ¹⁶Küldjetek el valakit közületek, hogy hozza el! Ti pedig fogságban maradtok, amíg kiderül, hogy amit mondtatok, igaz-e, vagy hamis. Különben, úgy éljen a fáraó, kémek vagytok!« ¹⁷Azzal fogságba vetette őket, három napra.
¹⁸Harmadnapon azonban kihozatta őket a börtönből, és így szólt hozzájuk: »Tegyétek meg, amit mondok, s akkor életben maradtok! Hiszen félem én Istent! ¹⁹Ha békességes emberek vagytok, maradjon egyik testvéretek megkötözve a börtönben! Ti pedig menjetek, vigyétek el házatoknak a gabonát, amelyet vettetek! ²⁰Aztán hozzátok el hozzám legkisebbik öcséteket, hogy meggyőződhessem szavaitokról, és meg ne haljatok!«
Úgy tettek tehát, amint mondta. ²¹Egymás közt azonban így szóltak: »Méltán szenvedjük ezeket, mert vétkeztünk öcsénk ellen! Láttuk lelke szorongását, amikor rimánkodott nekünk, de nem hallgattuk meg, azért jött ránk ez a nyomorúság!« ²²Egyikük, Rúben, így szólt: »Nem megmondtam-e nektek, hogy ne vétkezzetek a gyermek ellen? De ti nem hallgattatok rám! Lám, most számon kérik a vérét!«
²³Nem tudták ugyanis, hogy József érti őket, mert tolmács segítségével beszélt velük. ²⁴Erre ő egy kissé elfordult és sírt. Aztán visszafordult, és beszélt velük, ²⁵majd fogta Simeont, és megkötöztette előttük. A szolgáknak pedig megparancsolta, hogy töltsék meg a zsákjukat gabonával, tegyék vissza mindegyikük pénzét a zsákjába, és adjanak nekik élelmet is az útra. Azok úgy tettek, ahogy meghagyta nekik.
²⁶Erre ők feltették a gabonát a szamaraikra, és elmentek. ²⁷Amikor aztán egyikük kinyitotta a zsákját, hogy abrakot adjon a jószágnak a szálláson, meglátta a pénzt a zsák szájában. ²⁸Erre azt mondta a testvéreinek: »Visszaadták a pénzemet, itt van a zsákban!« Álmélkodva és döbbenten mondták erre egymásnak: »Lám, mit cselekedett velünk az Isten!«
²⁹Amikor aztán megérkeztek apjukhoz, Jákobhoz Kánaán földjére, elbeszélték neki mindazt, ami velük történt, és azt mondták: ³⁰»Keményen beszélt velünk annak a földnek az ura! Az ország kémeinek gondolt minket.« ³¹De mi megmondtuk neki: »Békességes emberek vagyunk, és nem akarunk kifürkészni semmit. ³²Tizenketten vagyunk, testvérek, és egy apától származunk. Egyikünk nincs többé, a legkisebb pedig apánknál van, Kánaán földjén. ³³Az az ember, annak a földnek az ura, erre azt mondta nekünk: ‘Ebből fogom megítélni, hogy békességesek vagytok-e: egyik testvérteket hagyjátok itt nálam, ti meg vegyétek a házatoknak szükséges élelmet, menjetek, ³⁴és hozzátok el hozzám legkisebb öcséteket! Akkor tudni fogom, hogy nem vagytok kémek, és őt, aki fogságban van, visszakaphatjátok. Azontúl pedig, amit csak akartok, szabadon vásárolhattok.’«
³⁵Ezt mondták. Amikor aztán kitöltötték a gabonát, ott találta mindegyik a zsákja szájában egybekötve a pénzét. Meg is ijedt valamennyi egyaránt. ³⁶Apjuk, Jákob azonban így szólt: »Megfosztotok engem minden gyermekemtől: József nincs többé, Simeon fogságban van, Benjamint is elvinnétek! Rám szakad az összes baj!« ³⁷Rúben azt felelte neki: »Az én két fiamat öld meg, ha vissza nem hozom neked! Bízd az én kezemre, és én visszahozom neked!« ³⁸Ám ő azt mondta: »Nem megy le veletek a fiam; a testvére meghalt, ő maradt meg egyedül. Ha valami baja történnék az úton, ősz fejemet bánatával juttatnátok az alvilágba.«
43 ¹Közben az éhínség egyre súlyosabb lett az egész vidéken. ²Amikor tehát elfogyasztották az élelmet, amelyet Egyiptomból hoztak, Jákob így szólt a fiaihoz: »Menjetek el ismét, vegyetek nekünk egy kis eleséget!« ³Júda azt felelte: »Meghagyta nékünk az az ember, és esküvel is megerősítette, hogy ‘ne kerüljetek a színem elé, ha el nem hozzátok magatokkal legkisebb öcséteket!’ ⁴Ha tehát el akarod őt engedni velünk, akkor elmegyünk ismét, és megvesszük neked, amire szükség van. ⁵Ha azonban nem akarod, nem megyünk, mert az az ember, mint ahogy már sokszor mondtuk, meghagyta nekünk: ‘Ne kerüljetek a színem elé legkisebb öcsétek nélkül!’«
⁶Izrael azt felelte nekik: »Hogy bajt szerezzetek vele nekem, azért mondtátok el neki, hogy van még egy öcsétek.« ⁷Ám azok azt felelték: »Az az ember kérdezett ki sorban nemzetségünkről: hogy él-e az apánk, hogy van-e még testvérünk. Ezért feleltünk mi neki annak megfelelően, amit kérdezett. Tudhattuk-e, hogy azt fogja mondani: ‘Hozzátok el magatokkal öcséteket?’«
⁸Júda ekkor így szólt az apjához, Izraelhez: »Engedd el velem a gyermeket, hadd menjünk, hogy életben maradhassunk, és meg ne haljunk, mi és a gyermekeink! ⁹Felelek én a gyermekért: az én kezemből kérd őt számon! Ha vissza nem hozom és vissza nem adom neked, bűnös legyek előtted minden időre! ¹⁰Ha ez a huzavona közbe nem jön, már kétszer is visszajöttünk volna!«
¹¹Izrael, az apjuk azt mondta erre nekik: »Ha így kell lennie, tegyétek hát meg, amit akartok! Tegyetek edényeitekbe e föld legkiválóbb gyümölcseiből, s vigyétek el ajándékul annak az embernek: egy kis gyantát és mézet, szóraxot, mirhazsengét, terebintdiót és mandulát! ¹²Pénzt meg kétannyit vigyetek magatokkal! Azt is vigyétek vissza, amit a zsákotokban találtatok, hátha tévedés történt! ¹³Aztán vigyétek öcséteket is, és menjetek el ahhoz az emberhez! ¹⁴Az én mindenható Istenem pedig tegye őt könyörületessé hozzátok, hogy visszabocsássa veletek fogságban levő testvéreteket, és ezt a Benjamint is. Én magam meg így maradok, elárvultan, gyermek nélkül!«
¹⁵Fogták erre a férfiak az ajándékot, a kétszerannyi pénzt és Benjamint, lementek Egyiptomba, és József elé álltak. ¹⁶Amikor József meglátta őket és velük Benjamint, megparancsolta háza felügyelőjének: »Vezesd be ezeket az embereket a házba, aztán vágj állatot, és készíts lakomát, mert velem fognak enni délben!« ¹⁷Az teljesítette a parancsot, és bevezette a férfiakat József házába.
¹⁸Azok pedig megrettentek ott, és azt mondták egymásnak: »Bizonyosan a pénz miatt hoztak be minket ide, amelyet a múltkor visszavittünk zsákjainkban, hogy hamis vád alapja legyen, és erőszakos módon rabszolgaságra vessenek minket is, szamarainkat is.« ¹⁹Azért még az ajtóban a ház felügyelője elé járultak, ²⁰és azt mondták: »Kérünk, uram, hallgass meg minket! A múltkor egyszer itt voltunk már eleséget venni. ²¹A vásárlás után, amikor a szállásra értünk, kinyitottuk zsákjainkat, és a pénzt a zsákok szájában találtuk. Most súlyban visszahoztuk azt, ²²sőt más pénzt is hoztunk, hogy vegyünk, amire szükségünk van. Nem tudjuk, ki tette azt a zsákjainkba!«
²³Ám az így felelt: »Béke veletek, ne féljetek! Istenetek és atyátok Istene adta nektek azt a kincset zsákjaitokba. A pénzt ugyanis, amit nekem adtatok, én igazolom.« Aztán kivezette hozzájuk Simeont, ²⁴és bevitte őket a házba. Vizet hozott, hogy mossák meg a lábukat, és abrakot adott szamaraiknak. ²⁵Ők pedig előkészítették az ajándékot, mire József délben megjön; hallották ugyanis, hogy ott fognak enni.
²⁶Amikor aztán József hazatért, elé rakták az ajándékot, amelyet a kezükben hoztak, és földre borultak előtte. ²⁷Erre ő kegyesen köszöntötte őket, és megkérdezte tőlük: »Egészséges-e a ti idős atyátok, akiről beszéltetek nekem? Él-e még?« ²⁸Ők azt felelték: »Egészséges a szolgád, a mi atyánk: még életben van.« Azzal meghajtották magukat, és leborultak előtte.
²⁹Amikor József felemelte szemét és meglátta Benjamint, az ő édes testvérét, így szólt: »Ez a ti legkisebb öcsétek, akiről beszéltetek nekem?« Aztán pedig azt mondta: »Fiam, legyen kegyes Isten irántad!« ³⁰Aztán elsietett, mert megindult a szíve az öccse miatt, és kicsordultak a könnyei. Bement tehát a belső szobába, és sírt.
³¹Aztán megmosta az arcát, erőt vett magán, ismét kijött, és így szólt: »Adjátok fel az étkeket!« ³²Miután feltálaltak, külön Józsefnek, külön a testvéreinek, és külön az egyiptomiaknak, akik ott ettek – az egyiptomiaknak ugyanis nem szabad a héberekkel együtt enniük, ők az ilyen lakomát tisztátalannak tartják –, ³³leültették őket előtte: az elsőszülöttet rangja szerint, és a legfiatalabbikat is a maga kora szerint. Ezen ők nagyon elcsodálkoztak. ³⁴Mindegyikük elvette a részét, amelyet tőle kapott – Benjaminnak akkora rész jutott, hogy ötször nagyobb volt, mint a többieké –, aztán ittak, és megrészegedtek vele együtt.
44 ¹József ezután megparancsolta a háza felügyelőjének: »Töltsd meg zsákjaikat gabonával, amennyi csak fér beléjük, s tedd mindegyikük pénzét a zsákja szájába. ²A legfiatalabbnak a zsákja szájába pedig tedd be az ezüstpoharamat, és azt a pénzt, amelyet a gabonáért adott!« Úgy is történt.
³Hajnalhasadtakor aztán elbocsátották őket szamaraikkal együtt. ⁴Amikor kiértek a városból és haladtak egy keveset, József hívatta háza felügyelőjét, és azt mondta neki: »Kelj fel, menj azok után a férfiak után, és ha utolérted őket, mondd nekik: Miért fizettetek rosszal a jóért? ⁵Az a pohár, amelyet elloptatok, uram ivópohara, abból szokott jósolni! Nagyon nagy gonoszságot műveltetek!«
⁶Az úgy tett, ahogy József megparancsolta, és amikor utolérte őket, az utasítás szerint beszélt hozzájuk. ⁷Ők azt felelték: »Miért mondja ezt a mi urunk, mintha szolgáid ekkora vétket követtek volna el? ⁸Azt a pénzt, amit a zsákjaink szájában találtunk, Kánaán földjéről visszahoztuk neked: hogyan loptunk volna tehát aranyat vagy ezüstöt urad házából? ⁹Ha szolgáid közül bárkinél előkerül, amit keresel, az haljon meg, mi pedig rabszolgái leszünk urunknak!«
¹⁰Ő azt mondta nekik: »Legyen, ahogy állítjátok! De ha bárkinél előkerül, az rabszolgám lesz, ti pedig sértetlenek maradtok.« ¹¹Erre mindegyik sietve lerakta zsákját a földre, és kinyitotta. ¹²Ő végigkutatta mindegyiket, a legnagyobbtól kezdve a legkisebbig, és Benjamin zsákjában megtalálta a poharat.
¹³Erre megszaggatták ruháikat, újra felrakodtak a szamarakra, és visszatértek a városba. ¹⁴Júda a testvéreivel együtt bement Józsefhez – ő ugyanis még nem távozott el arról a helyről –, és mindnyájan a földre vetették magukat előtte. ¹⁵Ő azt mondta nekik: »Miért tettétek ezt? Nem tudjátok, hogy nincs hozzám hasonló a jósolás tudományában?« ¹⁶Júda azt válaszolta neki: »Mit feleljünk uramnak, mit szóljunk, vagy mit hozhatnánk fel mentségünkre? Isten feltárta szolgáid vétségét. Íme, mindannyian rabszolgái vagyunk uramnak: mi is, és az is, akinél megkerült a pohár!« ¹⁷József azt felelte: »Távol álljon tőlem, hogy így cselekedjek! Aki a poharat ellopta, az legyen a rabszolgám, ti pedig menjetek szabadon atyátokhoz!«
¹⁸Júda ekkor közelebb járult és bizakodva így szólt: »Kérlek, uram, hadd szóljon szolgád egy szót a füledbe, és ne haragudj meg szolgádra, hiszen olyan vagy, mint a fáraó! ¹⁹Az én uram a múltkor azt kérdezte szolgáitól: ‘Van-e atyátok vagy testvéretek?’ ²⁰Mi azt feleltük uramnak: Van egy idős apánk és egy kisöcsénk, aki az ő öregségében született. Az édes testvére meghalt, így egyedül ő maradt meg anyjától, és az apja igen szereti. ²¹Ekkor te azt mondtad szolgáidnak: ‘Hozzátok el hozzám, hadd lássam őt!’ ²²Mi kijelentettük uramnak: Nem hagyhatja el az a gyermek az apját, mert ha elhagyja, meghal az apja. ²³Te azonban azt mondtad szolgáidnak: ‘Ha el nem jön veletek legkisebb öcsétek, ne kerüljetek többé a színem elé!’
²⁴Amikor tehát felmentünk szolgádhoz, az apánkhoz, elbeszéltünk neki mindent, amit uram mondott. ²⁵Amikor aztán azt mondta apánk: ‘Menjetek el ismét, és vegyetek egy kis gabonát nekünk,’ ²⁶mi azt mondtuk neki: Nem mehetünk. Ha eljön velünk legkisebb öcsénk, vele együtt elmegyünk. Mert ha ő nem lesz velünk, nem merünk annak az embernek a színe elé kerülni. ²⁷Erre ő azt felelte: ‘Tudjátok, hogy csak kettőt szült nekem ez a feleségem. ²⁸Az egyik elment tőlem, és így szóltam: Fenevad falta fel! És mindeddig nem került elő. ²⁹Ha ezt is elviszitek, és valami éri az úton, ősz fejemet bánatával juttatjátok az alvilágba.’
³⁰Ha tehát én most elmegyek szolgádhoz, az apánkhoz, és hiányzik a fiú – mivel az ő lelke ennek a lelkén csüng –, ³¹amikor meglátja, hogy nincs velünk, meghal, és ősz fejét bánatával juttatják szolgáid az alvilágba. ³²A gyermek helyett hadd legyek én a rabszolgád, aki kezességet vállaltam apámnál ezekkel a szavakkal: Ha vissza nem hozom, bűnös legyek atyám előtt minden időre!
³³Hadd maradjak tehát én, a te szolgád, a gyermek helyett uram szolgálatában, a gyermek pedig hadd menjen fel testvéreivel! ³⁴Úgysem tudnék visszatérni apámhoz e gyermek nélkül, hogy ne legyek tanúja a bajnak, amely alatt összeroskad az apám!«
45 ¹József nem tudta tovább tartóztatni magát, noha sokan álltak körülötte. Felkiáltott: »Menjen ki mindenki!« Senki más nem volt vele, amikor felfedte kilétét testvérei előtt. ²Aztán hangos sírásra fakadt – úgyhogy meghallották az egyiptomiak, és a fáraó egész háza – ³és így szólt testvéreihez: »Én vagyok József! Él-e még az atyám?« Testvérei nagy félelmükben a rémülettől felelni sem tudtak. ⁴Ő azonban szelíden szólt hozzájuk: »Gyertek ide hozzám!« Amikor aztán közelebb jöttek, azt mondta nekik: »Én vagyok József, a testvéretek, akit eladtatok Egyiptomba. ⁵Ne féljetek, és ne is szörnyülködjetek azon, hogy eladtatok engem ebbe az országba! Hiszen a ti megmentésetekre küldött engem Isten előttetek Egyiptomba. ⁶Két esztendeje ugyanis, hogy elkezdődött az éhség ezen a földön, és még öt olyan esztendő van hátra, amelyben sem szántani, sem aratni nem lehet. ⁷Előre küldött tehát engem Isten, hogy megtartson a földön titeket, és életeteket nagy szabadítással. ⁸Nem a ti elhatározásotok, hanem Isten akarata küldött engem ide. Ő tett engem szinte a fáraó atyjává, egész házának urává, és Egyiptom egész földjének fejedelmévé.
⁹Siessetek, menjetek fel atyámhoz, és mondjátok neki: ’Ezt üzeni a fiad, József: Isten Egyiptom egész földjének urává tett engem! Ne késlekedj, gyere le hozzám! ¹⁰Gósen földjén fogsz majd lakni, a közelemben leszel, te és a fiaid, s fiaidnak fiai, juhaid és marháid, és mindened, amid van. ¹¹Én pedig ellátlak ott élelemmel – mert még öt esztendő van hátra az éhínségből –, hogy el ne vessz házad népével és mindeneddel együtt, amid van!‘ ¹²Íme, saját szemetek és testvérem, Benjamin szeme látja, hogy én beszélek hozzátok. ¹³Mondjátok el atyámnak minden dicsőségemet, és mindazt, amit Egyiptomban láttatok! Siessetek, hozzátok el hozzám!«
¹⁴Azután Benjaminnak, az öccsének a nyakába borult, megölelte, és sírt. Ugyanúgy sírt Benjamin is a nyakába borulva. ¹⁵Majd a többi testvérét is megcsókolta József, átölelte őket és sírt. Erre aztán szóba mertek állni vele.
¹⁶Amikor tudomást szereztek erről, a szokásos szóbeszéd által elterjedt a király udvarában: »Eljöttek József testvérei!« Örült neki a fáraó, és egész házanépe. ¹⁷Sőt, meghagyta Józsefnek, hogy parancsolja meg testvéreinek: »Rakodjatok fel a teherhordó állataitokra, menjetek el Kánaán földjére, ¹⁸és hozzátok el onnan atyátokat és rokonságotokat, és jöjjetek el hozzám! Nektek adom Egyiptom minden javát, úgyhogy majd ennek a földnek a javából éltek. ¹⁹Parancsold meg azt is: vigyetek magatokkal szekereket Egyiptom földjéről, hogy elhozhassátok gyermekeiteket és feleségeiteket! Hozzátok atyátokat, és siessetek, gyertek minél előbb! ²⁰Ne sajnáljatok semmit a holmitokból, mert Egyiptomnak minden java a tiétek lesz!«
²¹Úgy is tettek Izrael fiai, ahogy parancsolták nekik. József pedig a fáraó parancsa szerint szekereket adott nekik, és ennivalót az útra. ²²Hozatott mindegyiküknek két-két rend ruhát is, Benjaminnak pedig háromszáz ezüstöt és öt drága ruhát adott. ²³Apjának is küldött tíz szamarat, amelyek Egyiptom mindenféle javaiból vittek, és ugyanannyi nőstény szamarat, megrakva gabonával és útravaló kenyérrel. ²⁴Aztán elbocsátotta testvéreit. Amikor elindultak, azt mondta nekik: »Ne veszekedjetek az úton!«
²⁵Azok felmentek Egyiptomból, eljutottak Kánaán földjére apjukhoz, Jákobhoz, ²⁶és elmondták neki: »József él, és ő uralkodik Egyiptom egész földjén!« Apjuk szíve azonban hideg maradt, mert nem hitt nekik. ²⁷De amikor elbeszélték József minden szavát, amit mondott nekik, és látta a szekereket, s mindazt, amit küldött, hogy elvigyék őt, feléledt a lelke, ²⁸és így szólt: »Elég nekem, ha József fiam még él! Elmegyek, hadd lássam, mielőtt meghalok!«
46 ¹El is indult Izrael mindenével, amije volt. Amikor eljutott Beersebába, ott áldozati állatokat vágott atyja, Izsák Istenének. ²Hallotta, hogy Isten szólítja őt éjszakai látomásban, és azt mondja neki: »Jákob, Jákob!« Ő így felelt: »Itt vagyok!« ³Isten azt mondta neki: »Én vagyok Isten, atyád Istene! Ne félj, csak menj le Egyiptomba, mert ott nagy nemzetté teszlek téged! ⁴Lemegyek oda veled, és amikor majd visszatérsz, felhozlak onnan. József fogja lezárni a szemedet saját kezével.«
⁵Fölkerekedett erre Jákob Beersebából. Fiai feltették őt gyermekeikkel és feleségeikkel együtt azokra a szekerekre, amelyeket a fáraó küldött, hogy elhozzák rajtuk az idős embert ⁶és mindenét, amit Kánaán földjén szerzett. El is jutott Egyiptomba Jákob minden utódával: ⁷fiaival, unokáival, lányaival és egész nemzetségével együtt.
⁸Izrael fiainak neve, akik vele és gyermekeikkel Egyiptomba bementek, a következő volt.
Az elsőszülött Rúben. ⁹Rúben fiai: Hénok, Fállu, Ezron és Kármi.
¹⁰Simeon fiai: Jámuel, Jámin, Áhod, Jákin, Szohár és Saul, a kánaáni asszony fia.
¹¹Lévi fiai: Gerson, Kaát és Merári.
¹²Júda fiai: Her, Onán, Sela, Fáresz és Zára. Her és Onán azonban meghalt Kánaán földjén. Fáresznek ezek a fiai születtek: Ezron és Hámul.
¹³Isszakár fiai: Tóla, Fúa, Jasúb és Semron.
¹⁴Zebulon fiai: Száred, Élon és Jáhelél.
¹⁵Ezek Lea fiai, akiket Paddan-Arámban szült, éppúgy, mint Dínát, a lányát. Fiainak és lányainak száma összesen harminchárom.
¹⁶Gád fiai: Széfion, Hággi, Súni, Eszebon, Heri, Árodi és Áreli.
¹⁷Áser fiai: Jimna, Jisva, Jisvi és Béria, a nővérük pedig Sára. Béria fiai: Héber és Melkiel.
¹⁸Ezek Zilpának a fiai, akit Lábán adott Leának, a lányának. Ezeket szülte ő Jákobnak: tizenhat személyt.
¹⁹Ráchelnek, Jákob feleségének a fiai: József és Benjamin. ²⁰Józsefnek Egyiptom földjén ezek a fiai születtek, ezeket szülte neki Ászenet, Putifárnak, a heliopoliszi papnak a lánya: Manassze és Efraim.
²¹Benjamin fiai: Bela, Bekor, Ásbel, Gera, Námán, Ehi, Rós, Mofím, Ofím és Áred.
²²Ezek Ráchel fiai, ezeket szülte Jákobnak; összesen tizennégy személy.
²³Dán fia: Húsim.
²⁴Naftali fiai: Jásziel, Gúni, Jeszer és Sillem.
²⁵Ezek Bilha fiai, akit Lábán adott Ráchelnek, a lányának. Ezeket szülte ő Jákobnak; összesen hét személy.
²⁶Azok száma tehát, akik Jákobbal Egyiptomba bementek, és az ő ágyékából származtak, fiainak feleségein kívül, összesen hatvanhat. ²⁷Ezenkívül József fiai, akik neki Egyiptom földjén születtek: két személy. Jákob házanépének létszáma tehát, amely Egyiptomba bement, összesen hetven volt.
²⁸Júdát közben előre küldte Józsefhez, hogy mondja meg neki, jöjjön elé Gósenbe. ²⁹Amikor aztán Gósen földjére érkezett, József befogatott szekerébe, és felment apja elé Gósenbe. Amikor meglátta, a nyakába borult, átölelte és hosszan sírt. ³⁰Izrael ekkor azt mondta Józsefnek: »Most már örömest halok meg, mert láttam arcodat, és életben hagylak itt téged.«
³¹Erre ő így szólt testvéreihez és apja egész házához: »Felmegyek, jelentem a fáraónak, és megmondom neki: Testvéreim és atyám házanépe, akik Kánaán földjén voltak, eljöttek hozzám. ³²Juhpásztorok azok az emberek, és nyájak tenyésztésével foglalkoznak. Juhaikat és marháikat, s mindenüket, amijük csak volt, elhozták magukkal. ³³Ha aztán majd ő hívat titeket, és megkérdezi: ‘Mi a foglalkozásotok?’ ³⁴feleljétek azt: ‘Pásztoremberek vagyunk mi, szolgáid, ifjúságunktól kezdve a mai napig, mi is, mint atyáink.’ Ezt kell mondanotok, hogy Gósen földjén lakhassatok, mert az egyiptomiak minden juhpásztort utálnak.«
47 ¹Bement tehát József, és jelentette a fáraónak: »Atyám és testvéreim, juhaik és marháik, és mindenük, amijük van, eljöttek Kánaán földjéről, s most Gósen földjén állnak.« ²Maga mellé vett ötöt a testvérei közül, és odaállította a király elé. ³Az megkérdezte őket: »Mi a foglalkozásotok?« Ők azt felelték: »Juhpásztorok vagyunk mi, szolgáid is, mint atyáink.« ⁴Aztán elmondták a fáraónak: »Eljöttünk, hogy egy darabig földeden tartózkodjunk, mert nincs füve szolgáid nyájainak, mivel elhatalmasodott az éhség Kánaán földjén. Arra kérünk tehát, engedd meg, hogy mi, szolgáid, itt lehessünk Gósen földjén.«
⁵A király erre azt mondta Józsefnek: »Atyád és testvéreid eljöttek hozzád. ⁶Előtted van Egyiptom földje: telepítsd le őket a legjobb helyen, és add nekik Gósen földjét. Ha pedig tudsz közöttük ügyes férfiakat, tedd meg őket jószágaim felügyelőivé!«
⁷Ezután József bevitte apját is a királyhoz. Eléje állította, és ő megáldotta a fáraót. ⁸Amikor az megkérdezte tőle: »Hány esztendős vagy?« – ⁹ő azt felelte: »Vándorlásom ideje százharminc esztendő, kevés és mostoha, és nem érte el atyáim vándorlásának idejét.« ¹⁰Aztán megáldotta a királyt, és elment.
¹¹József pedig birtokot adott apjának és testvéreinek Egyiptomban, az ország legjobb helyén, Rámszeszben, amint a fáraó megparancsolta, ¹²és gondoskodott róluk, s atyja egész házáról, ellátva mindannyiukat élelemmel.
¹³Nem volt ugyanis kenyér sehol a föld kerekségén, és az éhség ránehezedett a földre, főként Egyiptomra és Kánaánra. ¹⁴Össze is szedett ezekből minden pénzt az eladott gabona fejében, és bevitte a király kincstárába.
¹⁵Amikor aztán a vásárlóknak elfogyott a pénzük, egész Egyiptom Józsefhez ment, és így szólt: »Adj nekünk kenyeret! Miért haljunk meg a szemed előtt pénz hiányában!« ¹⁶Ő azt felelte nekik: »Hozzátok el jószágaitokat, azokért adok én nektek élelmet, ha pénzetek nincsen!« ¹⁷Amikor elhozták, adott nekik élelmet a lovakért, a juhokért, a marhákért és a szamarakért. Ellátta őket abban az esztendőben is, cserébe a jószágaikért.
¹⁸A következő esztendőben ismét elmentek hozzá, és azt mondták neki: »Nem titkoljuk el urunk elől, hogy elfogyott a pénzünk, és elfogyott a jószágunk is. Az sem titok előtted, hogy testünkön és földünkön kívül semmink sincsen. ¹⁹Miért haljunk meg tehát szemed láttára? Hadd legyünk a tieid: mi magunk is, a földünk is. Végy meg minket és földünket a király szolgálatára, csak adj vetőmagot, nehogy elpusztuljanak a föld művelői, és sivataggá váljék!«
²⁰Megvette tehát József Egyiptom egész földjét – mert mindenki eladta birtokát a nagy éhínség miatt –, és a fáraó tulajdonává tette azt, ²¹és minden népét szolgaságba vetette, Egyiptom egyik határától a másik határáig. ²²Csak a papok földjét nem vette meg, amelyet a király adott nekik. Ők ugyanis meghatározott élelmet is kaptak az állami raktárakból, így nem kellett eladniuk birtokaikat.
²³József ekkor azt mondta a népnek: »Íme, amint látjátok, ti magatok is, a földetek is a fáraó tulajdona. Vigyétek a magot, és vessétek be a földeket, ²⁴hogy legyen gabonátok! Egy ötödrészt be kell szolgáltatnotok a királynak, a többi négyet nektek hagyom vetésre és házatok népének s gyermekeiteknek élelmére!« ²⁵Azok azt felelték: »A te kezed műve, hogy megmenekültünk! Csak tekintsen ránk urunk, és mi örömest leszünk rabszolgái a királynak.«
²⁶Attól az időtől kezdve mind a mai napig Egyiptom egész földjén egy ötödrész a királynak jár – s ez József óta mintegy törvénnyé vált –, kivéve a papi földet, amely mentes volt ettől a kötelességtől.
²⁷Izrael letelepedett tehát Egyiptomban, azaz Gósen földjén, és elfoglalta azt. Gyarapodott, és nagyon megsokasodott. ²⁸Tizenhét esztendeig élt Jákob Egyiptom földjén. Életének napjai összesen száznegyvenhét esztendőt tettek ki.
²⁹Amikor aztán látta, hogy közeledik halálának napja, magához hívatta fiát, Józsefet, és így szólt hozzá: »Ha kegyelmet találtam szemedben, tedd kezedet ágyékom alá, és cselekedj velem irgalmasságot és hűséget: ne temess el engem Egyiptomban. ³⁰Hadd nyugodjak atyáim mellett! Vigyél ki tehát majd engem erről a földről, és temess őseim sírjába!« József azt felelte neki: »Megteszem, amit parancsoltál!« ³¹Erre ő azt mondta: »Akkor esküdj is meg nekem!« Ő pedig megesküdött. Erre Izrael imádta Istent, a botjának végére borulva.
48 ¹Miután ezek megtörténtek, jelentették Józsefnek, hogy beteg az apja. Erre magához vette két fiát, Manasszét és Efraimot. ²Amikor megmondták az idős embernek: »Íme, a fiad, József eljött hozzád« – összeszedte erejét, és kiült az ágy szélére. ³Amikor bement hozzá, azt mondta neki: »A mindenható Isten megjelent nekem Lúzában, amely Kánaán földjén van, és megáldott engem. ⁴Azt mondta: ‘Megszaporítalak és megsokasítalak, és népek seregévé teszlek. Neked és utódaidnak adom majd ezt a földet örökös birtokul.’ ⁵Azért tehát a két fiad, aki neked Egyiptomban született, mielőtt idejöttem hozzád, legyen az enyém: Efraimot és Manasszét számítsák éppúgy az enyémnek, mint akár Rúbent és Simeont. ⁶A többiek azonban, akiket utánuk nemzel, a tieid legyenek, és testvéreik nevét viseljék birtokaikban. ⁷Amikor ugyanis visszatértem Paddanból, Ráchel, a te anyád, meghalt az úton, Kánaán földjén. Efratához közeledtem akkor, és eltemettem őt az efratai – másik nevén a betlehemi – út mentén.«
⁸Amikor Izrael meglátta József fiait, megkérdezte tőle: »Kik ezek?« ⁹Ő így felelt: »A fiaim, akiket itt adott nekem Isten.« Azt mondta erre: »Vezesd csak őket ide hozzám, hadd áldjam meg őket!« – ¹⁰Elhomályosodott ugyanis Izrael szeme a késő öregségtől, így nem látott tisztán. – Odavitte tehát hozzá őket, ő pedig megcsókolta és megölelte őket. ¹¹Aztán ezt mondta a fiának: »Nem fosztottak meg látásodtól, sőt Isten még utódodat is megmutatta nekem!« ¹²József erre elvette őket az apja öléből, és földig borult. ¹³Aztán Efraimot a maga jobbjára, azaz Izrael balkeze elé, Manasszét meg a maga baljára, azaz apjának jobb keze elé állította, és mindkettőjüket odavezette hozzá. ¹⁴Erre ő kinyújtotta jobbkezét, és Efraimnak, a fiatalabb testvérnek a fejére tette, a balkezét pedig Manasszénak, az idősebbnek a fejére, kezeit keresztbe téve.

¹⁵Aztán megáldotta Jákob Józsefet ezekkel a szavakkal:
»Isten, akinek színe előtt
jártak atyáim, Ábrahám és Izsák,
Isten, aki pásztorom volt
ifjúságomtól kezdve mind a mai napig,

¹⁶az angyal, aki megszabadított engem minden bajtól,
áldja meg ezeket a gyermekeket,
szálljon át rájuk az én nevem,
atyáimnak, Ábrahámnak és Izsáknak a neve,
és növekedjenek sokasággá a földön!«

¹⁷Amikor azonban József látta, hogy apja Efraim fejére tette a jobb kezét, rosszul esett ez neki. Megfogta tehát apja kezét, le akarta venni Efraim fejéről, és áttenni Manassze fejére. ¹⁸Közben azt mondta apjának: »Nem jó ez így, atyám, mert ez az elsőszülött, ennek a fejére tedd a jobbkezedet!« ¹⁹Ő azonban ellenállt neki, és azt mondta: »Tudom, fiam, tudom! Ez is több néppé lesz, meg is sokasodik, de a kisebb testvére nagyobb lesz nála, s annak utódja sok nemzetté növekszik.«

²⁰Aztán megáldotta őket, és azt mondta: »Tebenned nyerjen áldást Izrael! Hadd mondják:
Efraimot tehát Manassze elé helyezte.‘Úgy cselekedjék veled Isten,
mint Efraimmal és mint Manasszéval!’«

²¹Józsefnek, a fiának pedig azt mondta: »Íme, én meghalok, de Isten veletek lesz, és visszavisz titeket atyáitok földjére. ²²Adok neked ott egy részt a testvéreidén kívül: azt, amelyet kardommal és íjammal vettem el az amoriták kezéből.«
49 ¹Jákob azután hívatta a fiait. Azt mondta nekik: »Gyűljetek össze, hadd adjam tudtotokra, mi vár rátok a távoli napokban!

²Gyűljetek össze, s halljátok, Jákob fiai,
halljátok atyátokat, Izraelt!

³Rúben, elsőszülöttem,
te erőm és erősségem kezdete:
a méltóságból elsőbbség,
a hatalomból nagyobb rész illetne!

⁴De kicsaptál, mint a víz!
Nem lesz elsőbbséged,
mert atyád fekhelyére léptél,
és ágyamat beszennyezted.

⁵Simeon és Lévi: testvérek ők,
fegyvereik az erőszak edényei.

⁶Tanácsukba a lelkem ne menjen,
gyülekezetükben dicsőségem ne legyen,
mert férfit gyilkoltak dühükben,
bikákat erőtlenné tettek önkényükben!

⁷Átkozott a dühük, mert nyakas,
és a haragjuk, mert kemény.
Elosztom őket Jákobban,
és szétszórom őket Izraelben.

⁸Júda: téged dicsőítenek majd testvéreid;
ellenségeid nyakán lesz a kezed,
és atyád fiai meghajolnak előtted.

⁹Júda fiatal oroszlán,
zsákmányért indulsz, fiam,
s megpihenve lefekszel, mint az oroszlán,
mint a nőstény oroszlán – ki merné felkelteni?

¹⁰El nem vétetik a fejedelmi pálca Júdától,
sem a vezér botja az ő térdei közül,
míg el nem jön az, akié az,
akinek a népek engedelmeskednek.

¹¹Szőlőtőhöz köti csikaját,
az indához a szamara vemhét.
Borban mossa ruháját,
és szőlő vérében a palástját.

¹²Szeme feketébb a bornál,
s a foga fehérebb a tejnél.

¹³Zebulon a tenger partján lakik,
hajók kikötőjénél, és elér egész Szidonig.

¹⁴Isszakár mint erős szamár
hever a karámok között.

¹⁵Látja, hogy jó a nyugalom,
és hogy a földje kiváló.
Vállát tehát teher alá hajtja
s lesz belőle adózó szolga.

¹⁶Dán igazságot szolgáltat népének,
mint bármely törzse Izraelnek.

¹⁷Kígyó lesz Dán az úton,
vipera az ösvényen,
amely megmarja a ló patáját,
hogy lovasával hanyatt essék.

¹⁸A te szabadításodra várakozom, Uram!

¹⁹Gád ellen rablók támadnak,
de harcra készen ő követi nyomukat.

²⁰Áser kenyere kövér,
királyoknak adhatna csemegét!

²¹Naftali iramló szarvas,
viseli szép szarvait.

²²Gyümölcsöző fa József,
gyümölcstermő fa a forrás felett,
ágai áthajolnak a falon.

²³Megkeserítették azonban, és belekötöttek,
ellene fordultak a dárdavetők.

²⁴Ám összetört az íjuk,
s karjuk inai szétszakadtak
Jákob Hatalmasának keze által,
Izrael Pásztorának, Kövének neve által.

²⁵Atyád Istene segítőd lesz,
s a Mindenható meg fog áldani téged
az ég áldásaival onnan felülről,
és a lent fekvő mélység áldásaival,
a mell és az anyaméh áldásaival.

²⁶Atyád áldásai erősebbek
az örök hegyek áldásainál,
az ősi halmok kívánságánál!
Szálljanak József fejére,
testvérei nazírjának homlokára!

²⁷Benjamin ragadozó farkas:
reggel prédát eszik,
este pedig zsákmányt osztogat.«

²⁸Ezek Izrael törzsei, mind a tizenketten. Ezt mondta nekik apjuk, és megáldotta őket, mindegyiket a neki szóló áldással.
²⁹Aztán megparancsolta nekik: »Én immár népemhez térek. Temessetek engem atyáimhoz a Makpéla barlangba, amely a hetita Efron mezején van, ³⁰Mamréval szemben, Kánaán földjén, amelyet Ábrahám vett meg a hetita Efrontól, a mezővel együtt, temetőbirtokul. ³¹Ott temették el őt, és a feleségét, Sárát. Ott temették el Izsákot is a feleségével, Rebekkával együtt, és ott fekszik eltemetve Lea is.«
³²Amikor aztán befejezte parancsait, amelyeket fiainak adott, felhúzta lábát az ágyra, meghalt, és népéhez tért.
50 ¹József ráborult apja arcára, siratta és csókolgatta őt. ²Aztán megparancsolta rabszolgáinak, az orvosoknak, hogy balzsamozzák be apját. ³Mialatt azok a parancsot teljesítették, elmúlt negyven nap, mert így szokott az lenni a holttestek bebalzsamozásánál. Egyiptom siratta őt hetven napig.
⁴Amikor letelt a siratás ideje, így szólt József a fáraó házanépéhez: »Ha kegyelmet találtam előttetek, mondjátok meg a fáraónak, ⁵hogy apám megesketett engem: ‘Íme, én meghalok. Temess engem az én síromba, amelyet Kánaán földjén ástam meg magamnak!’ Hadd menjek fel tehát, hadd temessem el atyámat, aztán majd visszatérek!« ⁶A fáraó azt üzente neki: »Menj csak fel, és temesd el atyádat, amint megesketett!«
⁷Felment tehát, és vele ment a fáraó összes szolgája, házának vénei és Egyiptom földjének összes nagyja, ⁸valamint József házanépe és testvérei. Csak a gyermekek, a nyájak és a csordák nem, ezeket Gósen földjén hagyták. ⁹Szekerek és lovasok is voltak a kíséretében, így nem volt kicsi a tábor. ¹⁰Amikor aztán eljutottak Átád szérűjéhez, amely a Jordánon túl fekszik, ott nagy és keserves siránkozással gyászszertartást tartottak. Hét napot töltöttek el ezzel. ¹¹Amikor Kánaán földjének lakosai látták ezt, így szóltak: »Nagy gyászuk van az egyiptomiaknak!« Azt a helyet elnevezték tehát Egyiptom gyászának.
¹²Jákob fiai úgy tettek tehát, ahogy apjuk megparancsolta nekik: ¹³elvitték őt Kánaán földjére, és eltemették a Makpéla barlangba, amelyet Ábrahám vett meg a mezővel együtt a hetita Efrontól, temetőbirtokul, Mamréval szemben.
¹⁴Miután apját eltemette, József visszatért Egyiptomba testvéreivel és egész kíséretével együtt.
¹⁵Mivel Jákob meghalt, a testvérei félni kezdtek, és azt mondták egymásnak: »Csak meg ne emlékezzen arról a bántalomról, amelyet elszenvedett! Nehogy visszafizesse nekünk mindazt a gonoszságot, amelyet elkövettünk!« ¹⁶Azt üzenték tehát neki: »Atyád meghagyta nekünk, mielőtt meghalt, ¹⁷hogy az ő szavaival ezt mondjuk neked: ‘Kérlek, felejtsd el testvéreid vétkét, a bűnt és a gonoszságot, amelyet ellened elkövettek!’ Mi magunk is kérünk, bocsásd meg ezt a gonoszságot azoknak, akik szolgái atyád Istenének!« Ennek hallatára József sírni kezdett. ¹⁸Ezután a testvérei maguk is eléje járultak, és földig borulva azt mondták: »A szolgáid vagyunk!« ¹⁹Ő azonban ezt felelte: »Ne féljetek! Ellene szegülhetünk-e Isten akaratának? ²⁰Ti gonoszat terveltetek ellenem, de Isten jóra fordította azt, hogy felmagasztaljon engem, amint most látjátok, és sok népet megmentsen. ²¹Ne féljetek, én gondoskodom rólatok és gyermekeitekről.« Megvigasztalta tehát őket, és barátságosan, szelíden beszélt hozzájuk.
²²Ettől kezdve Egyiptomban lakott apja egész házanépével együtt. Száztíz esztendőt élt, ²³és meglátta Efraim fiainak harmadik nemzedékét. Manassze fiának, Mákirnak a fiai is József térdén születtek.
²⁴Ezek megtörténte után azt mondta testvéreinek: »Halálom után meg fog emlékezni rólatok Isten, és felvisz titeket erről a földről arra a földre, amelyet esküvel ígért Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak.« ²⁵Azután megeskette őket: »Ha majd megemlékezik rólatok Isten, vigyétek fel magatokkal csontjaimat erről a helyről!« Végül ²⁶meghalt, miután száztíz esztendőt ért meg életében. Bebalzsamozták, és koporsóban eltemették Egyiptomban.

KNB SZIT STL BD RUF KG