Keresés a Bibliában

1 1Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet. 2A föld puszta és üres volt, és sötétség volt a mélység felett, és Isten Lelke a vizek felett lebegett.
3És Isten szólt: »Legyen világosság!« És lett világosság. 4Látta Isten, hogy a világosság jó. Elválasztotta a világosságot a sötétségtől, 5és elnevezte a világosságot nappalnak, a sötétséget pedig éjszakának. Akkor este és reggel lett: egy nap.
6Azután újra szólt Isten: »Legyen boltozat a vizek között, s válassza el a vizeket a vizektől!« 7Meg is alkotta Isten a boltozatot, s elválasztotta azokat a vizeket, amelyek a boltozat alatt voltak, azoktól, amelyek a boltozat felett voltak. Úgy is lett. 8Isten elnevezte a boltozatot égnek. Akkor este és reggel lett: a második nap.
9Azt mondta ezután Isten: »Gyűljenek egy helyre a vizek, amelyek az ég alatt vannak, és tűnjék elő a száraz!« Úgy is lett. 10Isten elnevezte a szárazat földnek, az egybegyűlt vizeket pedig elnevezte tengernek. És látta Isten, hogy jó. 11Majd azt mondta Isten: »Hajtson a föld füvet, amely zöldül és magot hoz, és gyümölcstermő fát, amely a földön faja szerint meghozza gyümölcsét, a belsejében maggal!« Úgy is lett. 12A föld füvet hajtott, amely zöldül, és faja szerint magot hoz, és fát, amely faja szerint gyümölcsöt hoz, a belsejében maggal. És látta Isten, hogy jó. 13És lett este és reggel: a harmadik nap.
14Azt mondta ezután Isten: »Legyenek világítók az ég boltozatán! Válasszák el a nappalt az éjszakától, jelezzék az időket, a napokat és az esztendőket, 15ragyogjanak az ég boltozatán, és világítsanak a földre!« Úgy is lett. 16Megalkotta tehát Isten a két nagy világítót – a nagyobbik világítót, hogy uralkodjék a nappalon, meg a kisebbik világítót, hogy uralkodjék az éjszakán – és a csillagokat. 17Az ég boltozatára helyezte őket, hogy világítsanak a földre, 18s uralkodjanak a nappalon és az éjszakán, és válasszák el a világosságot a sötétségtől. És látta Isten, hogy jó. 19És lett este és reggel: a negyedik nap.
20Azt mondta ezután Isten: »Hozzanak elő a vizek csúszó-mászó élőlényeket, és szárnyaljon szárnyas a föld felett, az ég boltozata alatt!« 21Megteremtette tehát Isten a nagy tengeri szörnyetegeket, és mindazt az élő és nyüzsgő lényt, amelyet a vizek előhoztak, faja szerint, és minden szárnyast, faja szerint. És látta Isten, hogy jó. 22És megáldotta őket Isten: »Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a tenger vizeit, és sokasodjék a szárnyas a földön!« 23És lett este és reggel: az ötödik nap.
24Azt mondta ezután Isten: »Hozzon elő a föld élőlényt, faja szerint: lábasjószágot, csúszómászót és szárazföldi vadat, faja szerint.« Úgy is lett. 25Megalkotta tehát Isten a szárazföld vadjait, fajuk szerint, a lábasjószágokat, fajuk szerint, és a föld minden csúszómászóját, faja szerint. És látta Isten, hogy jó.
26Majd azt mondta Isten: »Alkossunk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra, hogy uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, az állatokon és az egész földön, s minden csúszómászón, amely mozog a földön!«

27Megteremtette tehát Isten
az embert a maga képére;
Isten képére teremtette őt,
férfinak és nőnek teremtette őket.

28Isten megáldotta őket, és azt mondta nekik Isten: »Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet! Hajtsátok azt uralmatok alá, és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és minden állaton, amely mozog a földön!« 29Majd azt mondta Isten: »Íme, nektek adtam minden füvet, amely magot hoz a földön, s minden fát, amelynek a gyümölcsében benne van a magva, hogy legyen ennivalótok, 30a zöld növényzetet pedig a föld minden állatának, az ég minden madarának és mindannak, ami mozog a földön, s amiben élő pára van, hogy eledelük legyen!« Úgy is lett. 31És látta Isten, hogy mindaz, amit alkotott, nagyon jó volt. És lett este és reggel: a hatodik nap.
2 1Elkészült tehát az ég és a föld, s azok minden ékessége. 2A hetedik napra befejezte Isten a munkáját, amelyet végzett, és a hetedik napon megnyugodott minden munkától, amelyet végzett. 3Megáldotta Isten és megszentelte a hetedik napot, mert azon nyugodott el minden munkájától, amelyet végezve teremtett Isten.
4Ez volt az ég és föld története a teremtésükben.
Azon a napon, amelyen az Úr Isten megalkotta az eget és a földet, 5még semmiféle mezei bokor nem hajtott a földön, és semmilyen fű nem sarjadt, ugyanis még nem hullatott az Úr Isten esőt a földre, és ember sem volt, aki művelje a földet. 6Akkor forrás fakadt a földből, és megöntözte a föld egész színét. 7Megalkotta tehát az Úr Isten az embert a föld agyagából, az orrába lehelte az élet leheletét, és az ember élőlénnyé lett.
8Ültetett az Úr Isten egy kertet Édenben, keleten, és elhelyezte benne az embert, akit alkotott. 9S növesztett az Úr Isten a földből mindenféle fát, amelyet látni szép és melyről enni jó – az élet fáját is a kert közepén, s a jó és a rossz tudásának fáját.
10Folyóvíz jött ki Édenből, hogy öntözze a kertet, utána pedig négy ágra szakadt. 11Az egyiknek a neve Píson: ez az, amelyik körüljárja Hevilának egész földjét, ahol az arany terem – 12annak a földnek az aranya igen jó, s ott található a bdellium és az ónixkő. – 13A második folyó neve Gíhon: ez az, amelyik körüljárja Etiópia egész földjét. 14A harmadik folyó neve Tigris: ez folyik az asszírok felé; a negyedik folyó pedig az Eufrátesz.
15Fogta tehát az Úr Isten az embert, és az Éden kertjébe helyezte, hogy művelje és őrizze meg. 16Azt parancsolta az Úr Isten az embernek: »A kert minden fájáról ehetsz, 17de a jó és gonosz tudásának fájáról ne egyél, mert azon a napon, amelyen eszel róla, meg kell halnod!«
18Azt mondta továbbá az Úr Isten: »Nem jó, hogy az ember egyedül van: alkossunk hozzá illő segítőt is!« 19Az Úr Isten ugyanis megalkotta a földből a föld minden állatát és az ég összes madarát, és odavezette őket az emberhez, hogy lássa, minek nevezi el őket – mert minden élőlénynek az lett a neve, aminek az ember elnevezte. – 20Meg is adta az ember a maga nevét minden állatnak és az ég összes madarának és a föld minden vadjának, de az embernek nem akadt magához illő segítője. 21Ezért az Úr Isten mély álmot bocsátott az emberre, s amikor elaludt, kivette egyik bordáját, és hússal töltötte ki a helyét. 22Azután az Úr Isten asszonnyá formálta a bordát, amelyet az emberből kivett, és odavezette az emberhez.

23Az ember ekkor azt mondta:
»Ez végre csont az én csontomból,
és hús az én húsomból!
Legyen a neve feleség,
mert a férfiből vétetett!«

24Ezért elhagyja a férfi apját és anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és egy testté lesznek. 25Az ember és a felesége mezítelenek voltak mindketten, de nem szégyellték magukat.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

1,1 Az első teremtéstörténet (a papi iskola megfogalmazásában) a szombat megszentelését is indokolja: Isten is hat napig fáradozott, a hetediken pedig megpihent (vö. Kiv 20,8).

1,1 A Biblia alapvető kijelentése, hogy Isten teremtett mindent, érvényes függetlenül attól, amit a tudományok a világ keletkezésének hogyanjáról kikutattak.

1,2 Isten Lelke éltető Lehelet, mely életet ad a világnak.

1,5 A névadás az úr (ill. a gazda) előjoga.

1,6 Az égboltot az ókori ember szilárdnak képzelte. Fölötte voltak a »felső vizek«. Ha az »ég csatornái« megnyíltak, akkor esett az eső.

1,14 Az égitesteket sok ókori nép isteneknek tartotta, itt hangsúlyozottan csupán egyszerű teremtmények.

1,26 Az ember nincs egy élettérhez se kötve, mint az eddigi teremtmények. Ő Isten képe, az a hivatása, hogy Istenének társa legyen. A férfi és a nő egyenrangúak.

2,4 A második teremtéstörténet (a jahvista szerző tollából) két elbeszélést ötvöz eggyé. Az első az ember létbehívásáról (2,4-24), a második a szenvedés, a fáradságos munka és a halál okáról szól (3,1-24).

2,6 A forrás a Föld-Anya mítoszára emlékeztet.

2,7 A héberben szójáték: föld (ádámá) – ember (ádám). Az ember teste anyagi, de lelke Istentől van.

2,11 Hevila földje India. A paradicsom nem földrajzi hely, hanem az Istennel való boldog együttlét állapota.

2,15 Enni a jó és a rossz tudás fájáról annyit jelent: az ember maga akarja eldönteni, mi a jó és mi a rossz.

2,18 Az ember nevet ad az állatoknak, azaz úrként viszonyul hozzájuk.

2,21 Mélyértelmű jelkép: a férfiből »hiányzik egy darab«, amit a feleség tölt be (ahogy a magyar szó szépen jelzi: fele-ség); eggyé olvadnak.

2,23 A héberben szójáték: feleség (íssá) – férfi (ís).