15
Isten szövetsége Ábrahámmal1Ezen események után az Úr látomásban beszédet intézett Ábrámhoz, és azt mondta neki: „Ne félj, Ábrám, én az oltalmazód vagyok, és igen nagy lesz a jutalmad!”
2Ábrám ekkor megkérdezte: „Uram, Isten, mit adhatnál nekem? Gyermektelenül költözöm én el, s házam gondviselőjének fia, a damaszkuszi Eliézer örökli a házamat!”
3Aztán így folytatta Ábrám: „Nem adtál nekem gyermeket, és íme, a házamban született rabszolga lesz az örökösöm!”
4De az Úr azt válaszolta neki: „Nem az lesz az örökösöd, hanem aki a te ágyékodból származik, az lesz a te örökösöd!”
5Majd kivezette a szabadba, és azt mondta neki: „Nézz fel az égre, és számláld meg a csillagokat, ha tudod!” Aztán így folytatta: „Éppen ilyen lesz az utódod is.”
6Hitt az Úrnak, ő pedig betudta ezt neki igazságul.
   *7Ekkor azt mondta neki az Úr: „Én vagyok az Úr, aki kihoztalak a káldeai Ur városából, hogy neked adjam ezt a földet birtokul.”
   8Ám ő azt válaszolta: „Uram, Isten, miből tudhatnám meg, hogy a birtokom lesz?”
   9Az Úr erre azt felelte neki: „Hozz nekem egy háromesztendős üszőt, egy háromesztendős kecskét, egy háromesztendős kost, továbbá egy gerlét és egy galambot!”
   10Ekkor ő elhozta mindezeket, középen kettévágta őket, és lerakta a két darabot egymással szembe; a madarakat azonban nem vágta ketté.
11A húsokra ragadozó madarak szálltak, de Ábrám elűzte őket.
*12Amikor aztán a nap leszállóban volt, mély álom fogta el Ábrámot, és nagy rettegés és sötétség szállt rá.
13Az Úr azt mondta Ábrámnak: „Tudd meg előre, hogy utódod idegenként olyan földön lesz, amely nem az övé. Szolgaságba vetik és sanyargatják őket négyszáz esztendeig.
14De a népet, amelynek szolgálni fognak, megítélem majd, s aztán kijönnek onnan nagy vagyonnal.
15Te azonban békességben térsz meg atyáidhoz, és szép öregségben fognak eltemetni.
16Utódaid a negyedik nemzedék idején térnek vissza ide, mert mindmáig nem telt még be az amoriták gonoszsága.”
   17Amikor a nap lenyugodott, sűrű sötétség lett. És íme, megjelent egy füstölgő kemence, egy tüzes fáklya, és átvonult a húsdarabok között.
18Ezen a napon kötött az Úr szövetséget Ábrámmal, ezekkel a szavakkal: „Utódodnak adom ezt a földet, Egyiptom folyójától egészen a nagy folyóig, az Eufráteszig,
19a kenitákat, a kenizitákat, a kedmonitákat,
20a hettitákat és a perizitákat, valamint a ráfaitákat,
21az amoritákat, a kanániakat, a girgasitákat és a jebuzitákat!”