16
1Azonban Kóré, aki Jichárnak, Lévi fiának, Kaát fiának a fia volt, meg Dátán és Abiron, Eliáb fiai és Hon, Felet fia, akik Rúben fiai közül valók voltak
2és más kétszázötven olyan férfi Izrael fiai közül, akik fejedelmei voltak a gyülekezetnek s akiket tanácskozás idején név szerint szoktak meghívni, felkeltek Mózes ellen
3és szembeszálltak Mózessel és Áronnal és azt mondták: »Legyen elég nektek! Hiszen az egész közösség szent, s közöttük van az Úr! Miért emelitek hát magatokat az Úr népe fölé?«
4Amikor ezt Mózes meghallotta, arcára borult,
5majd így szólt Kóréhoz és egész közösségéhez: »Meglátogat az Úr, hisz ismeri ő az övéit: a szenteket magához engedi, s választottjai közelíthetnek hozzá.
6Ezt tegyétek tehát: Vegye mindenki a füstölőjét, te, Kóré, s egész gyülekezeted,
7töltsétek meg holnap tűzzel, s tegyetek rá füstölőszert az Úr előtt, s akit Ő kiválaszt, az legyen a szent. Nagyon nekibátorodtatok, Lévi fiai!«
Jegyzetek
16,1 A hatalmi harcokról szóló két különböző történet olvadt egybe ebben a fejezetben. A régebbi a Rúben törzséből való Dátán és Abirám lázadását beszéli el, a későbbi a levita Kóré felkelését, aki több jogot akart kiharcolni a leviták számára a szentély szolgálatában. A lázadásnak istenítélettel vetnek véget.