13 ¹Ekkor szólt ott az Úr Mózeshez: ²»Küldj férfiakat, hogy vegyék szemügyre Kánaán földjét, amelyet majd Izrael fiainak adok, minden törzsből egyet-egyet, a fejedelmek közül.« ³Megtette Mózes, amit az Úr parancsolt, s elküldte Párán pusztából a fejedelmi férfiakat, név szerint: ⁴Rúben törzséből: Sámuát, Zekur fiát, ⁵Simeon törzséből: Safátot, Húri fiát, ⁶Júda törzséből: Kálebet, Jefóne fiát, ⁷Isszakár törzséből: Jígalt, József fiát, ⁸Efraim törzséből: Hóseát, Nún fiát, ⁹Benjamin törzséből: Fáltit, Ráfu fiát, ¹⁰Zebulon törzséből: Geddiélt, Szódi fiát, ¹¹József törzséből: Manassze ágából: Gáddit, Szúszi fiát, ¹²Dán törzséből: Ammielt, Gemálli fiát, ¹³Áser törzséből: Sztúrt, Mikaél fiát, ¹⁴Naftali törzséből: Nahábit, Vápszi fiát, ¹⁵Gád törzséből: Gúelt, Máki fiát. ¹⁶Ez volt azoknak a férfiaknak a neve, akiket Mózes elküldött, hogy vegyék szemügyre a földet. Hóseát, Nún fiát azonban Józsuénak hívta.
¹⁷Elküldte tehát ezeket Mózes, hogy vegyék szemügyre Kánaán földjét és azt mondta nekik: »Menjetek fel a Délvidéken át, s ha feljuttok a hegyekre, ¹⁸vegyétek szemügyre azt a földet, hogy milyen, meg a népet, amely lakja, hogy erős-e vagy gyenge, hogy számra nézve kevés-e vagy sok, ¹⁹maga a föld jó-e vagy rossz, milyenek a városok, körülkerítettek-e vagy kerítetlenek, ²⁰a talaj kövér-e vagy sovány, erdős-e vagy fátlan. Legyetek bátrak, s hozzatok nekünk a föld gyümölcseiből.« – Éppen az az idő volt, amikor már enni lehetett a korai szőlőt.
²¹Felmentek tehát, s kikémlelték a földet a Szín-pusztától kezdve egészen Rohóbig, amely Emát felé menet van. ²²Felmentek a Délvidékre, s eljutottak Hebronba, ahol Achimán, Sisáj és Talmáj, Enák fiai voltak. – Hebron hét esztendővel előbb épült, mint Tánisz, Egyiptom városa. – ²³Aztán elmentek a Szőlőfürt völgyéig, s levágtak egy szőlővesszőt a fürtjével együtt, s két férfi egy rúdon elhozta, és vettek a hely gránátalmáiból és fügéiből is, ²⁴a helyet pedig elnevezték Nehel-Eskólnak (azaz a Szőlőfürt völgyének), minthogy szőlőfürtöt hoztak onnan Izrael fiai.
²⁵Negyven nap múlva aztán, bejárva az egész vidéket, visszatértek a föld kémei, ²⁶s eljutottak Mózeshez és Áronhoz meg Izrael fiainak egész gyülekezetéhez a Párán-pusztába, amely Kádesnél van. Beszámoltak nekik és az egész közösségnek, megmutatták a föld gyümölcseit ²⁷és elbeszélték, mondván: »Eljutottunk arra a földre, amelyre küldtél minket, s az csakugyan tejjel-mézzel folyó ország, amint ezekből a gyümölcsökből is látható, ²⁸de igen erős lakói, nagy és fallal körülvett városai vannak: Enák utódait is láttuk ott. ²⁹Amalekiták laknak a Délvidéken, hetiták, jebuziták, amoriták a hegységben és kánaániak laknak a tenger mellett és a Jordán folyó körül.«
³⁰Zúgolódni kezdett erre a nép Mózes ellen, de Káleb csendesítette őket, és azt mondta: »Csak menjünk fel, s foglaljuk el azt a földet, mert el tudjuk foglalni.« ³¹Ám a többiek, akik vele voltak, azt mondták: »Semmiképpen sem mehetünk fel e nép ellen, mert erősebb nálunk.« ³²Sőt gyalázták Izrael fiai előtt azt a földet, amelyet megtekintettek, mondván: »A föld, amelyet bejártunk, elemészti lakóit, népe, amelyet láttunk, szálas termetű, ³³láttunk ott jó néhány szörnyet Enák fiaiból, az óriások nemzetségéből, akikhez képest mi olyanoknak látszottunk, mint a sáskák.«
14 ¹Jajveszékelve sírt emiatt az egész sokaság azon az éjszakán ²és Izrael valamennyi fia zúgolódott Mózes és Áron ellen: ³»Bárcsak meghaltunk volna Egyiptomban, s bárcsak elpusztulnánk ebben a kietlen pusztában, s ne vinne be minket az Úr arra a földre, hogy magunk kardélre ne hulljunk, feleségeink és gyermekeink pedig fogságba ne jussanak! Nem jobb-e visszatérnünk Egyiptomba?« ⁴Majd azt mondták egymásnak: »Állítsunk magunk fölé vezért és térjünk vissza Egyiptomba.«
⁵Amikor ezt Mózes és Áron meghallották, arcukkal a földre borultak Izrael fiainak egész közössége előtt. ⁶Józsue, Nún fia pedig, meg Káleb, Jefóne fia, akik szintén bejárták azt a földet, megszaggatták ruháikat, ⁷s szóltak Izrael fiainak egész közösségéhez: »A föld, amelyet bejártunk, felette jó. ⁸Ha az Úr kegyelmes lesz, bevisz minket rá, s ideadja azt a tejjel s mézzel folyó földet. ⁹Ne lázongjatok az Úr ellen, s ne féljetek annak a földnek a lakóitól, mert úgy megehetjük őket, mint a kenyeret. Eltávozott tőlük minden oltalmuk: az Úr velünk van, ne féljetek!«
¹⁰Amikor erre az egész közösség felkiáltott, és meg akarta kövezni őket, megjelent az Úr dicsősége a szövetség sátra felett, Izrael minden fia előtt. ¹¹Így szólt ekkor az Úr Mózeshez: »Meddig gyaláz engem ez a nép, meddig nem hisz nekem, mindazon jelek ellenére, amelyeket véghezvittem előttük? ¹²Megverem tehát döghalállal, s elpusztítom, téged pedig nagy és ennél erősebb nemzet fejedelmévé teszlek.«
¹³Azt mondta erre Mózes az Úrnak: »Hogy meghallják az egyiptomiak, akik közül kihoztad ezt a népet, ¹⁴meg ennek a földnek a lakói – akik azt hallották, hogy te, Uram, e nép között vagy és színről színre engeded látni magad, s felhőd védi őket, s felhőoszlopban jársz előttük nappal, s tűzoszlopban éjszaka –, ¹⁵hogy megöltél egy ekkora sokaságot, mint egy embert, s azt mondják: ¹⁶‘Nem tudta bevinni a népet arra a földre, amely felől megesküdött, azért ölte meg őket a pusztában!’ ¹⁷Bizonyuljon tehát nagynak az Úr ereje és tégy úgy, amint megesküdtél, mondván: ¹⁸‘Hosszan tűrő s nagyirgalmú az Úr, megbocsát gonoszságot és vétket, de büntetlenül nem hagy senkit, megbünteted az atyák vétkeit fiaikon, harmadik és negyedik nemzedékükön.’ ¹⁹Bocsásd meg, kérlek, ennek a népnek a bűnét irgalmasságod nagysága szerint, mint ahogy megbocsátottál nekik Egyiptomból való kijövetelüktől kezdve eddig a helyig.«
²⁰Azt mondta erre az Úr: »Megbocsátom szavad szerint. ²¹De amilyen igaz, hogy én élek, s az egész föld tele van az Úr dicsőségével, ²²olyan igaz, hogy mindazok a férfiak, akik látták dicsőségemet s a jeleket, amelyeket Egyiptomban és a pusztában műveltem, s mégis próbára tettek már vagy tízszer, s nem engedelmeskedtek szavamnak, ²³nem látják meg azt a földet, amely felől megesküdtem atyáiknak; azok közül, akik gyaláztak engem, senki sem látja meg! ²⁴Szolgámat, Kálebet, aki más lélekkel telten követett engem, beviszem majd arra a földre, amelyet bejárt, s utóda bírni fogja azt. ²⁵Mivel az amalekiták s a kánaániak laknak a völgyben, holnap indítsátok el a tábort és térjetek vissza a pusztába, a Vörös-tenger felé vivő úton.«
²⁶Így szólt továbbá az Úr Mózeshez és Áronhoz: ²⁷»Meddig fog még zúgolódni ellenem ez a felette gonosz közösség? Hallottam Izrael fiainak zúgolódását! ²⁸Mondd meg tehát nekik: Amilyen igaz, hogy én élek – ezt üzeni az Úr –, olyan igaz, hogy amint szólni hallottalak benneteket, úgy fogok tenni veletek. ²⁹Ebben a pusztában fog heverni holttestetek. Senki, akit megszámláltak a húszesztendősök s az idősebbek közül, aki zúgolódott ellenem, ³⁰be nem megy arra a földre, amely felől esküre emeltem kezem, hogy lakóivá teszlek titeket, kivéve Kálebet, Jefóne fiát és Józsuét, Nún fiát. ³¹Gyermekeiteket azonban, akikről azt mondtátok, hogy ellenség zsákmányává lesznek, beviszem: hadd lássák a földet, amely nektek nem tetszett. ³²Ebben a pusztában fog heverni holttestetek, ³³fiaitok ebben a pusztában fognak kóborolni negyven esztendeig, s viselni fogják a ti paráznaságotok következményeit, amíg meg nem emésztődik atyáik holtteste a pusztában. ³⁴Annak a negyven napnak megfelelően, amely alatt szemügyre vettétek a földet, egy-egy esztendőt számítva minden napért, negyven esztendeig lakoltok gonoszságaitokért és ismeritek meg bosszúmat, ³⁵mert amint mondtam, úgy teszek ezzel a felette gonosz sokasággal, amely felkelt ellenem: elpusztul és meghal ebben a pusztában.«
³⁶Ekkor mindazokat a férfiakat, akiket elküldött Mózes, hogy szemléljék meg a földet, s akik visszatértük után fellázították ellene az egész sokaságot, gyalázva a földet, hogy rossz, ³⁷halál sújtotta az Úr színe előtt. ³⁸Csak Józsue, Nún fia és Káleb, Jefóne fia maradt életben mindazok közül, akik elmentek, hogy szemügyre vegyék a földet.
³⁹Amikor Mózes elmondta mindezeket Izrael valamennyi fiának, igen elszomorodott a nép. ⁴⁰Kora reggel aztán felkeltek, s fel akartak menni a hegytetőre és azt mondták: »Készek vagyunk felmenni arra a helyre, amelyet az Úr mondott, mert vétkeztünk.« ⁴¹Azt mondta nekik Mózes: »Miért szegitek meg az Úr parancsát? Nem fog az javatokra válni! ⁴²Minthogy az Úr nincsen közöttetek, ne menjetek fel, hogy el ne hulljatok ellenségeitek előtt. ⁴³Az amalekiták s a kánaániak ott vannak előttetek, s kardjuk által elhullotok: mivel nem akartatok engedelmeskedni az Úrnak, az Úr sem lesz veletek.« ⁴⁴Azok mégis elindultak elvakultan a hegytetőre, de az Úr bizonyságának ládája és Mózes nem mozdultak a táborból. ⁴⁵Ekkor lerohantak az amalekiták és a kánaániak, akik a hegyen laktak és verve-vágva kergették őket egészen Hormáig.

KNB SZIT STL BD RUF KG