Keresés a Bibliában

17és Matanja, Míka fia, aki Zebedej fia, aki Ászáf fia, a dicsőítő és magasztaló imádságnak a vezetője, meg Bekbekja, aki testvérei között a második, és Abda, Sámua fia, aki Gallá fia, aki Iditun fia volt. 7Ezután Józsue, Báni, Serebja, Jámin, Akkub, Seftáj, Hódija, Maaszja, Kelita, Azarja, Jozabád, Hánán Pelaja és a leviták kifejtették a törvényt a népnek. A nép pedig állva maradt a helyén. 9Aztán így szólt Nehemiás, a kormányzó, és Ezdrás pap és írástudó, meg a leviták, akik tanítgatták őket: »Az Úrnak, a mi Istenünknek szentelt nap ez. Ne szomorkodjatok tehát és ne sírjatok!« Sírt ugyanis az egész nép, amikor hallotta a törvény szavát. 10Attól a naptól kezdve azonban, amíg az ifjak fele munkáján dolgozott, a másik fele lándzsával, pajzzsal, íjjal és vérttel felszerelve harcra készen állt, és mögöttük voltak Júda egész házának fejedelmei. 11és testvéreik: Sebenja, Odája, Kelita, Pelaja, Hánán, 3Ezért az történt, hogy amikor meghallották a törvényt, elkülönítettek minden idegent Izraeltől.
24Gyermekeik fele asdódiul beszélt, és nem tudott zsidóul beszélni, hanem ennek vagy annak a népnek a nyelvén szóltak.

KNB SZIT STL BD RUF KG


40A leviták: Józsue fiai, vagyis Kadmiel, Binnuj, Hodavja hetvennégyen. 41Az énekesek: Ászáf fiai százhuszonnyolcan.
42A kapuőrök: Sallum fiai, Áter fiai, Telmon fiai, Akkub fiai, Hátita fiai, Sobáj fiai; összesen százharminckilencen.
9Elő is álltak Józsue meg fiai és testvérei, Kedmiel, Binnuj, Hodavja mint egy ember, hogy felügyeljenek azokra, akik Isten templomának építési munkálatait végezték; nemkülönben Henadad fiai, meg fiaik, valamint levitatestvéreik is.

KNB SZIT STL BD RUF KG