12
1Abban az időben Jézus szombaton vetések között ment át. Mivel tanítványai megéheztek, elkezdték a kalászokat tépdesni és enni.
2A farizeusok meglátták ezt és azt mondták neki: »Íme, tanítványaid azt teszik, amit szombaton nem szabad tenni.«
3Ő azt felelte nekik: »Nem olvastátok, mit cselekedett Dávid, amikor megéhezett ő és akik vele voltak?
(1Sám 21,2-7)
4Hogyan ment be az Isten házába és megette a kitett kenyereket, amelyeket nem volt szabad megennie, sem a vele levőknek, csak egyedül a papoknak?
5Vagy nem olvastátok a törvényben, hogy szombaton a papok a templomban megszegik a szombatot és mégis vétlenek?
6Mondom nektek: a templomnál is nagyobb van itt.
7Ha megértettétek volna, mi jelent ez: ‘Irgalmat akarok és nem áldozatot’, nem ítéltétek volna el a vétleneket.
(Óz 6,6)
8Mert az Emberfia ura a szombatnak.«
Jegyzetek
12,4 Kitett kenyereknek nevezték azt a tizenkét kenyeret, amelyeknek a Szent Sátorban mindig ott kellett lenniük egy arany asztalkán. Ezeket csak a papok fogyaszthatták el. Dávid a tiltó törvény alól nem kiválósága vagy prófétai sugallat által mentesült, hanem a szükséghelyzet miatt, mint az apostolok.
12,6 A templomnál is nagyobb van itt: Jézus nagyobb a templomnál. Mivel Jézus korában a földön semmit sem tekintettek nagyobbnak a templomnál, állítása azt jelentette, hogy isteni tekintélyt és méltóságot tulajdonít magának ill. küldetésének.