Keresés a Bibliában

28Vegyetek példát a fügefáról: amikor már zsenge az ága és a levelei kihajtottak, tudjátok, hogy közel van a nyár. 29Így ti is, amikor azt látjátok, hogy mindezek megtörténnek, tudjátok meg, hogy közel van, az ajtóban. 30Bizony, mondom nektek: nem múlik el ez a nemzedék, amíg mindezek meg nem történnek. 31Ég és föld elmúlnak, de az én igéim el nem múlnak. 32Azt a napot és az órát azonban senki sem ismeri, sem az angyalok az égben, sem a Fiú, csak az Atya.
33Vigyázzatok tehát, legyetek éberek, mert nem tudjátok, mikor jön el az az idő! 34Mint az ember, aki idegenbe készült: mikor elhagyta házát, hatalmat adott szolgáinak, mindenkinek a maga dolgában, az ajtónállónak pedig megparancsolta, hogy ébren legyen. 35Legyetek tehát éberek; nem tudjátok ugyanis, mikor jön el a ház ura, este-e vagy éjfélkor, kakasszókor vagy reggel; 36hogy amikor váratlanul eljön, alva ne találjon benneteket. 37S amit nektek mondok, azt mindenkinek mondom: Legyetek éberek!«

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

13,32 Jézus, aki egy személyben Isten és ember volt, az Atyához hasonlóan jól tudta, hogy mikor jön el az a nap. Itt azonban mint Isten küldötte beszél, s mint küldöttnek, nem feladata nyilvánosságra hozni a kérdéses időpontot; ezért mondja, hogy nem ismeri azt a napot. Nem ismeri, abban az értelemben, hogy nyilvánosságra nem hozhatja. A fontos nem az, hogy az időpontot ismerjük, hanem hogy készen álljunk.