Keresés a Bibliában

24Azokban a napokban, a szorongattatás után a nap elsötétedik, a hold nem sugározza fényét, 25a csillagok lehullanak az égről, és az erők, amelyek az egekben vannak, megrendülnek.
(Iz 13,10) 26Akkor meglátják majd az Emberfiát, amint eljön a felhőkben, nagy hatalommal és dicsőséggel. (Dán 7,13) 27Elküldi angyalait, és egybegyűjti választottait az ég négy tája felől, a föld végétől az ég határáig.
(Zak 2,10) 28Vegyetek példát a fügefáról: amikor már zsenge az ága és a levelei kihajtottak, tudjátok, hogy közel van a nyár. 29Így ti is, amikor azt látjátok, hogy mindezek megtörténnek, tudjátok meg, hogy közel van, az ajtóban. 30Bizony, mondom nektek: nem múlik el ez a nemzedék, amíg mindezek meg nem történnek. 31Ég és föld elmúlnak, de az én igéim el nem múlnak. 32Azt a napot és az órát azonban senki sem ismeri, sem az angyalok az égben, sem a Fiú, csak az Atya.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

13,32 Jézus, aki egy személyben Isten és ember volt, az Atyához hasonlóan jól tudta, hogy mikor jön el az a nap. Itt azonban mint Isten küldötte beszél, s mint küldöttnek, nem feladata nyilvánosságra hozni a kérdéses időpontot; ezért mondja, hogy nem ismeri azt a napot. Nem ismeri, abban az értelemben, hogy nyilvánosságra nem hozhatja. A fontos nem az, hogy az időpontot ismerjük, hanem hogy készen álljunk.