15

¹Akkor Mózes és Izrael fiai ezt az éneket énekelték az Úrnak:
»Énekeljünk az Úrnak, mert fenségeset művelt,
lovat és lovast a tengerbe vetett!

²Az Úré az én erőm és dicsérő énekem,
mert ő lett az én szabadulásom.
Ő az én Istenem, hadd dicsőítsem,
Atyámnak Istene, hadd magasztaljam!

³Olyan az Úr, mint hős harcos: Mindenható az ő neve,

⁴a fáraó szekereit és seregét a tengerbe vetette,
válogatott vezérei elmerültek a Vörös-tengerben.

⁵Hullámok borították el őket,
miként a kő, a mélységbe süllyedtek.

⁶Jobbodat, Uram, megdicsőíti ereje,
jobbod, Uram, az ellenséget megverte.

⁷Dicsőséged nagyságában elgáncsoltad ellenfeleidet,
elengedted haragodat, s az mint tarlót, megemésztette őket.

⁸Haragod kiáradt, s a vizek feltorlódtak,
a hömpölygő hullámok falként megálltak,
s a tenger közepén a mélységek megdermedtek.

⁹Szólt az ellenség: ‘Üldözöm és elérem,
zsákmányt osztok, és megelégszik a lelkem,
kirántom kardomat, s megöli őket a kezem.’

¹⁰De leheleted ráfújtad, és tenger borította el őket,
a hatalmas vizekben, mint ólom, elmerültek.

¹¹Ki olyan, mint Te, Uram, az istenek között,
ki olyan, mint Te, szentségben dicső,
félelmetes, dicsérendő és csodatevő?

¹²Kinyújtottad jobbodat, s a föld elnyelte őket.

¹³A népet, melyet megváltottál, irgalmasan vezetted,
szent lakóhelyedre hatalmaddal elvitted.

¹⁴A népek felkeltek és haragra gerjedtek:
Filisztea lakóit gyötrelem szállta meg,

¹⁵Edom fejedelmei megrökönyödtek,
Moáb erőseit remegés szállta meg,
Kánaán minden lakója megdermedt.

¹⁶Szakadjon is rájuk félelem és rettegés,
karod erejétől kővé meredjenek,
míg átvonul közöttük, Uram, a te néped,
míg átvonul néped, melyet a sajátoddá tettél!

¹⁷Vidd be és ültesd őket örökséged hegyére,
erős lakóhelyedre, melyet, Uram, te készítettél,
szent helyedre, melyet kezed erősített meg,

¹⁸s uralkodjék az Úr mindenkor, örökre!«

¹⁹Bement ugyanis a fáraó lovassága, szekereivel és lovasaival együtt a tengerbe, az Úr pedig visszabocsátotta rájuk a tenger vizeit, míg Izrael fiai szárazon keltek át a tenger közepén.
²⁰Ekkor Mirjám próféta asszony, Áron nővére a dobot kezébe vette, kiment utána az összes asszony dobokkal, táncoló karokban,

²¹és ő így énekelt előttük:
»Énekeljünk az Úrnak, mert fenségeset művelt,
lovat és lovast a tengerbe vetett!«

KNB SZIT STL BD RUF KG

5 ¹Azon a napon így énekelt Debóra és Bárák, Abinoem fia:

²»Ti, akik Izraelből önként veszélynek tettétek ki magatokat,
áldjátok az Urat!

³Halljátok, királyok, hallgassátok meg fejedelmek,
amit én az Úrnak énekelek,
az Úrnak, Izrael Istenének zengek.

⁴Uram, amikor kijöttél Szeírből
és átvonultál Edom mezein,
megrendült a föld,
vizet csepegtettek az egek és a felhők,

⁵elolvadtak a hegyek az Úr színe előtt,
s a Sínai az Úrnak, Izrael Istenének színe előtt.

⁶Samgárnak, Ánát fiának napjaiban,
Jáhel napjaiban pihentek az utak,
s akik utaztak, félreeső ösvényeken jártak:

⁷nem voltak hősök Izraelben, bizony nem voltak,
amíg fel nem kelt Debóra,
fel nem kelt Izraelnek anyja.

⁸Akkor új harci módot választott az Úr:
ő maga rontotta le az ellenség kapuit,
lehetett-e látni pajzsot vagy dárdát
negyvenezer izraelitánál?

⁹Szívem szereti Izrael fejedelmeit,
ti, akik önként veszélynek tettétek ki magatokat,
áldjátok az Urat!

¹⁰Ti, akik nyargaltok pompás szamarakon,
ültök a törvényben, jártok az úton: zengjetek!

¹¹Ahol összetörtek a harci szekerek, s megfulladt az ellenség serege,
ott hirdessék az Úr igazságosságát,
Izrael hősei iránt való jóságát,
mert immár lement az Úr népe a kapukhoz
és visszanyerte birodalmát.

¹²Kelj fel, kelj fel, Debóra!
Kelj fel, kelj fel, s zengj éneket!
Kelj fel, Bárák
s fogd meg foglyaidat, Abinoem fia!

¹³Megszabadult a nép maradéka,
az Úr harcolt a hősök által!

¹⁴Az Amalek hegyén lakó efraimiak törölték el az ellenséget,
mögöttük a benjaminiták törtek népeidre, ó Amalek.
Mákirból fejedelmek jöttek le,
Zebulonból hadvezérek,

¹⁵Isszakár vezérei is Debórával tartottak
s követték Bárák nyomdokait,
aki úgy vetette magát a veszedelembe, mint valami mélységbe.
Ám a rúbeniták meghasonlottak egymással:
nagytanácsuk között vetélkedés honolt,

¹⁶miért maradtál a két határ között?
Hogy furulyaszót hallgass a nyájaknál?
Ám a rúbeniták meghasonlottak egymással:
nagylelkük között vetélkedés honolt.

¹⁷Gileád a Jordánon túl pihent,
Dán a hajóival foglalkozott,
Áser a tenger partján maradt
s kikötőiben tartózkodott.

¹⁸Zebulon és Naftali kitették magukat a halálnak
a Meróme mezőn.

¹⁹Eljöttek a királyok és hadakoztak,
Kánaán királyai harcba bocsátkoztak
Tánáknál, Megiddó vizei mellett,
de semmi zsákmányt sem szereztek,

²⁰mert az égből harc indult ellenük,
helyükről és pályájukról harcra keltek Siserával a csillagok.

²¹Elsodorta tetemüket a Kíson patak,
a Kadumim patak, Kíson patak!
Tipord csak, lelkem, hatalmasaikat!

²²Lehullott a lovak körme, oly száguldva futottak,
az ellenség hősei oly hanyatt-homlok rohantak.

²³Átkozzátok meg Meróz földjét, mondja az Úr angyala,
szórjatok átkot lakosaira,
mert nem jöttek az Úr segítségére,
hőseinek megsegítésére.

²⁴Áldott az asszonyok közt Jáhel,
a kenita Héber felesége!
Áldott legyen sátrában!

²⁵Amikor az vizet kért, ő tejet adott neki,
fejedelmi csészében vajat nyújtott neki.

²⁶Bal kezével a cövek után nyúlt,
jobbjával az ácskalapács után
s ütötte Siserát, helyet keresve fején a sebnek
s nagy erővel átfúrva a halántékát.

²⁷Az ő lába között fetrengett, múlt ki és halt meg,
az ő lába előtt hempergett
és terült el élettelenül, nyomorultan.

²⁸Kinézett az ablakon és jajgatott az anyja
és a felső teremből azt mondogatta:
miért késik megjönni szekere,
miért késik fogatainak lépte?

²⁹Feleségeinek legokosabbika
anyósának ezt a választ adta:

³⁰nyilván most osztja szét a zsákmányt,
neki választják ki az asszonyok legpompásabbját.
Tarka színű ruhákat adnak Siserának zsákmányul
és mindenféle ékszert hordanak össze nyakékül.

³¹Így vesszen el, Uram, valamennyi ellenséged,
de akik szeretnek téged, úgy ragyogjanak,
mint ahogy tündöklik felkeltekor a Nap.«

KNB SZIT STL BD RUF KG