Keresés a Bibliában

6és Istene és Atyja számára királysággá és papokká tett minket; övé a dicsőség és az uralom örökkön-örökké! Ámen.
(Kiv 19,6) 2Megragadta a sárkányt, az őskígyót, aki az ördög és a sátán, és megkötözte őt ezer esztendőre. (Ter 3,1; Zak 3,1; Jób 1,6) 6Boldog és szent az, akinek része van az első feltámadásban! Ezeken nincs hatalma a második halálnak, hanem Isten és Krisztus papjai lesznek, és uralkodnak vele ezer esztendeig.

6Aztán mintha nagy sereg hangját hallottam volna, olyat, mint a nagy vizek zúgása, és mint a nagy mennydörgés:
»Alleluja!
Mert uralkodik az Úr,
a mi Istenünk, a Mindenható!

(Ez 1,24)

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

20,6 Krisztus feltámadása és második eljövetele között mindazok, akik szembeszegülnek a sátánnal, részesülnek az első feltámadásban, vagyis lelkük az égbe jut, míg a »fenevad« követőinek sorsa az időleges és az örök halál. Az ezer esztendő után következik be a második feltámadás, mely a szentek számára a test és lélek együttes dicsőségét fogja jelenteni, a gonoszok számára pedig a test és a lélek halálát a pokol örök kínjai között.