Keresés a Bibliában

5Ugyanazt az érzést ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban is megvolt,

6aki, bár Isten alakjában létezett,
nem tartotta Istennel való egyenlőségét olyan dolognak,
amelyhez mint zsákmányhoz ragaszkodnia kell,

7hanem kiüresítette önmagát,
szolgai alakot vett fel,
és hasonló lett az emberekhez,
külsejét tekintve úgy jelent meg, mint egy ember.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

2,5 Jézus szeretetének legcsodálatosabb megnyilvánulása az volt, hogy mindenről lemondott, hogy bennünket üdvözíthessen.

2,6 Krisztus Isten volt, mielőtt emberré lett volna; a megtestesülésben pedig – istenségét megtartva – felvette a szolga alakját. Megtehette volna, hogy az Atyáéval azonos isteni mivoltát érvényre juttassa, ő azonban inkább az engedelmességet vállalta a kereszthalálig, hogy példát adjon nekünk az alázatra és az engedelmességre.