4Mi meg majd az imádsággal és az ige szolgálatával foglalkozunk.«
6Ezeket az apostolok elé állították, és ők imádság közben rájuk tették kezüket.
10Nagyok és kicsik, mindenki egyaránt hallgatott rá, s azt mondták: »Az Isten ereje ő, akit Nagynak hívnak.«
5Áthajózva Cilícia és Pamfília tengerén, elérkeztünk a líkiai Mírába.
18A hatalmas vihar úgy hányt-vetett bennünket, hogy másnap kidobálták a rakományt.
2Ezek bosszankodtak, hogy tanítják a népet, és hirdetik a halálból való feltámadást Jézusban.
14Mivel azonban látták, hogy a meggyógyult ember is mellettük áll, semmiben sem mondhattak ellent.
6Erre az egybegyűltek megkérdezték tőle: »Uram, talán most állítod helyre Izrael országát?«
Jegyzetek
6,6 Itt szerepel először a kézrátétel, mint a hatalomátadás (felszentelés) szertartása. Az apostolok kézrátétellel és imával adják át a megfelelő hatalmat és a szolgálathoz szükséges kegyelmet azoknak, akiket a közösség kiválasztott.