Keresés a Bibliában

6Péter azonban így szólt: »Ezüstöm, aranyam nincs, de amim van, azt neked adom: a Názáreti Jézus Krisztus nevében kelj fel és járj!« 7Azzal megfogta jobb kezénél, és fölemelte. Erre annak azonnal erő szállt a lábába és talpába, 8úgyhogy felugrott, állt és járt-kelt. Bement velük a templomba, járkált, ugrándozott, és dicsérte az Istent. 9Az egész nép látta, hogy jár, és Istent magasztalja. 3Péter azonban így szólt: »Ananiás, miért ejtette a sátán kísértésbe a szívedet, hogy hazudj a Szentléleknek, és csalárdul visszatarts a föld árából? 4Ha megmaradt volna, magadnak maradt volna, és magad rendelkeznél azzal, amit eladtál. Miért vetemedett hát szíved erre a dologra? Nem embereknek hazudtál, hanem Istennek!« 5Amint Ananiás ezeket a szavakat hallotta, összeesett és meghalt. Erre nagy félelem fogta el mindazokat, akik ezt hallották.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

5,3 Az apostoloknak hazudni egyet jelentett a Szentléleknek való hazugsággal, hiszen általuk a Lélek szólt és cselekedett. Ananiás hazudott, amikor azt színlelte, hogy a teljes árat átadta, pedig egy részét megtartotta.

5,4 A szemrehányás módjából nyilvánvaló, hogy nem volt kötelező az anyagi javakról való lemondás, csak önként vállalt szeretetmegnyilvánulás.