Keresés a Bibliában

6Történt azonban, hogy útközben, amikor Damaszkuszhoz közeledtem, déltájban hirtelen nagy világosság áradt rám az égből. 12Amikor ilyen szándékkal a főpapok felhatalmazásával és engedélyével Damaszkuszba mentem, 13útközben egyszer déltájban azt láttam, király, hogy az égből a nap fényénél ragyogóbb világosság ragyogott körül engem, s azokat, akik velem voltak.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

22,6 A 9. fejezetben Lukács által adott leírás részletesebb, de Pál itt szolgál még néhány kiegészítéssel, amelyek megerősíthetik a hallgatókban az esemény hihetőségét. Látomása délben volt; Ananiás beszéde hosszabb (14-16. v.), nem csak szózatot hall, hanem látja is Jézust (18. v.). Ezek a kis különbségek kézzelfoghatóbbá teszik az eseményt.

26,12 A megtérés leírása a 9,3-19-ben és a 22,5-16-ban is megtalálható. Ezek közül az első a legteljesebb, a másik kettőben olyan részletek is vannak, amelyeket Pál az adott körülmények között szükségesnek talált elmondani. Elbeszélése során mindig figyelembe veszi az adott helyzetet és a hallgatóságot.