2
1Mikor elérkezett pünkösd napja, mindannyian együtt voltak, ugyanazon a helyen.
36Tudja meg tehát Izrael egész háza teljes bizonyossággal, hogy Isten Úrrá és Krisztussá tette őt, azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek!«
6Tömegesen és egyetértően figyeltek mindarra, amit Fülöp mondott, hallva és látva a jeleket, amelyeket cselekedett.
3Mivel pedig látta, hogy a zsidóknak tetszik ez, még tovább ment, és elfogatta Pétert. Éppen a kovásztalan kenyerek napjai voltak.
Jegyzetek
2,1 Pünkösd volt a zsidók második legnagyobb ünnepe. A szó görög eredetű, jelentése »ötvenedik«, mert ezt az ünnepet a pászka-ünnep (húsvét) után az ötvenedik napon ülték, hálaadásul az első termésért. Az aratás ünnepe volt, és annak emléknapja, hogy Isten a Sínai-hegyen kihirdette törvényét.
2,36 Jézus Úr és Messiás volt megtestesülésének pillanatától, de ennek kinyilvánulása és kézzelfogható bizonyítása, valamint az ő trónraemelése a feltámadásban valósult meg.