Keresés a Bibliában

12Ám Izrael fiai ismét azt cselekedték, ami gonosz az Úr színe előtt. Ekkor ő erőt adott velük szemben Eglonnak, Moáb királyának, mivel azt cselekedték, ami gonosz az Úr színe előtt, 13s mellé adta Ammonnak és Amaleknek fiait. Erre az felvonult, megverte Izraelt, és elfoglalta a Pálmák városát, 14mire Izrael fiai tizennyolc esztendeig Eglonnak, Moáb királyának szolgáltak.
15Akkor aztán az Úrhoz kiáltottak, és ő szabadítót támasztott nekik, név szerint Áodot, Gerának, Jemini fiának a fiát, aki a bal kezét úgy használta, mint más a jobb kezét. Általa ugyanis ajándékot küldtek Izrael fiai Eglonnak, Moáb királyának. 16Ő akkor egy kétélű kardot készített magának, amelyen tenyérnyi hosszú markolat volt, s azt felkötötte a köntöse alá, a jobb csípőjére. 17Így vitte el az ajándékot Eglonnak, Moáb királyának. Eglon pedig igen kövér ember volt. 18Amikor aztán átadta neki az ajándékot, egy darabig elkísérte társait, akik vele jöttek, 19de Gilgálból, ahol a bálványok voltak, visszatért, s beüzent a királynak: »Bizalmas szavam volna hozzád, ó király!« Erre az csendet parancsolt, s amikor mindenki kiment, aki körülötte volt, 20Áod bement hozzá – ő nyári termében ült egyedül –, és azt mondta: »Isteni üzenetem van a számodra.« Erre ő legott felkelt trónjáról. 21Ekkor Áod kinyújtotta bal kezét és előrántotta a jobb csípőjéről a tőrt, s beledöfte Eglon hasába, 22akkora erővel, hogy a penge után a markolat is beleszaladt a sebbe, s beleszorult a kövér hájba – ki sem húzta a kardot, hanem amint beledöfte, úgy hagyta a testben –, és a természet elrejtett helyén legott kiomlott belének sara. 23Erre Áod gondosan bezárta és elreteszelte a terem ajtóit, 24s a hátsó ajtón kiment. Amikor aztán előjöttek a király szolgái és látták, hogy a terem ajtói be vannak zárva, azt mondták: »Nyilván szükségét végzi nyári kamrájában.« 25Amikor azonban már oly sokáig várakoztak, hogy szinte szégyellték, s látták, hogy senki sem nyit ajtót, vették a kulcsot, benyitottak, s ott találták urukat a földön elterülve, halva.
26Amíg ők zavarban voltak, Áod elmenekült és elhaladt a Bálványok helye mellett, ahonnan visszament, és eljutott Szeírába. 27Efraim hegységén aztán legott megfújta a harsonát, mire Izrael fiai az ő vezetésével leereszkedtek vele a hegységről. 28Azt mondta ugyanis nekik: »Kövessetek, mert az Úr a kezünkbe adta ellenségeinket, a moabitákat.« Leereszkedtek tehát utána és elfoglalták a Jordánnak Moábba vezető átkelőit és nem engedtek átkelni senkit, 29hanem úgy megverték a moabitákat abban az időben – körülbelül tízezer, csupa erős és vitéz embert –, hogy egy sem tudott megmenekülni közülük.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

3,13 A Pálmák városa Jerikó.