3 ¹A következők azok a nemzetek, amelyeket az Úr meghagyott, hogy általuk tanítsa Izraelt, mindazokat, akik nem ismerték a kánaániakkal vívott harcokat, ²hogy aztán Izrael fiai megtanuljanak küzdeni az ellenséggel, s készséget szerezzenek a hadakozásra: ³a filiszteusok öt fejedelme, az összes kánaániak, a szidoniak és azok a hivviták, akik a Libanon hegyén laktak, a Baál-Hermon hegytől egészen Hamat bejárójáig. ⁴Azért hagyta meg őket, hogy próbára tegye általuk Izraelt, hallgatnak-e az Úr parancsaira, amelyeket Mózes által atyáiknak meghagyott, vagy sem. – ⁵Ezért kellett Izrael fiainak a kánaániak, a hetiták, az amoriták, a periziták, a hivviták és a jebuziták között lakniuk.
⁶Ők azonban feleségül vették azok lányait és hozzáadták lányaikat azok fiaihoz és szolgáltak azok isteneinek.
⁷Azt cselekedték ugyanis, ami gonosz az Úr színe előtt és megfeledkeztek az ő Urukról, Istenükről, s a Baáloknak és az Astartéknek szolgáltak. ⁸Ezért az Úr megharagudott Izrael fiaira és Kúsán-Rasátaimnak, Mezopotámia királyának kezébe adta őket, mire nyolc esztendeig annak szolgáltak.
⁹Ekkor az Úrhoz kiáltottak, s ő szabadítót támasztott nekik, hogy megszabadítsa őket: Otonielt, Kenez fiát, Káleb öccsét. ¹⁰Rászállt ugyanis az Úr lelke, s bírája lett Izraelnek és kiment a harcba, s az Úr kezébe adta Kúsán-Rasátaimot, Szíria királyát, s ő legyőzte őt. ¹¹Aztán nyugta volt az országnak negyven esztendeig és Otoniel, Kenez fia meghalt.
¹²Ám Izrael fiai ismét azt cselekedték, ami gonosz az Úr színe előtt. Ekkor ő erőt adott velük szemben Eglonnak, Moáb királyának, mivel azt cselekedték, ami gonosz az Úr színe előtt, ¹³s mellé adta Ammonnak és Amaleknek fiait. Erre az felvonult, megverte Izraelt, és elfoglalta a Pálmák városát, ¹⁴mire Izrael fiai tizennyolc esztendeig Eglonnak, Moáb királyának szolgáltak.
¹⁵Akkor aztán az Úrhoz kiáltottak, és ő szabadítót támasztott nekik, név szerint Áodot, Gerának, Jemini fiának a fiát, aki a bal kezét úgy használta, mint más a jobb kezét. Általa ugyanis ajándékot küldtek Izrael fiai Eglonnak, Moáb királyának. ¹⁶Ő akkor egy kétélű kardot készített magának, amelyen tenyérnyi hosszú markolat volt, s azt felkötötte a köntöse alá, a jobb csípőjére. ¹⁷Így vitte el az ajándékot Eglonnak, Moáb királyának. Eglon pedig igen kövér ember volt. ¹⁸Amikor aztán átadta neki az ajándékot, egy darabig elkísérte társait, akik vele jöttek, ¹⁹de Gilgálból, ahol a bálványok voltak, visszatért, s beüzent a királynak: »Bizalmas szavam volna hozzád, ó király!« Erre az csendet parancsolt, s amikor mindenki kiment, aki körülötte volt, ²⁰Áod bement hozzá – ő nyári termében ült egyedül –, és azt mondta: »Isteni üzenetem van a számodra.« Erre ő legott felkelt trónjáról. ²¹Ekkor Áod kinyújtotta bal kezét és előrántotta a jobb csípőjéről a tőrt, s beledöfte Eglon hasába, ²²akkora erővel, hogy a penge után a markolat is beleszaladt a sebbe, s beleszorult a kövér hájba – ki sem húzta a kardot, hanem amint beledöfte, úgy hagyta a testben –, és a természet elrejtett helyén legott kiomlott belének sara. ²³Erre Áod gondosan bezárta és elreteszelte a terem ajtóit, ²⁴s a hátsó ajtón kiment. Amikor aztán előjöttek a király szolgái és látták, hogy a terem ajtói be vannak zárva, azt mondták: »Nyilván szükségét végzi nyári kamrájában.« ²⁵Amikor azonban már oly sokáig várakoztak, hogy szinte szégyellték, s látták, hogy senki sem nyit ajtót, vették a kulcsot, benyitottak, s ott találták urukat a földön elterülve, halva.
²⁶Amíg ők zavarban voltak, Áod elmenekült és elhaladt a Bálványok helye mellett, ahonnan visszament, és eljutott Szeírába. ²⁷Efraim hegységén aztán legott megfújta a harsonát, mire Izrael fiai az ő vezetésével leereszkedtek vele a hegységről. ²⁸Azt mondta ugyanis nekik: »Kövessetek, mert az Úr a kezünkbe adta ellenségeinket, a moabitákat.« Leereszkedtek tehát utána és elfoglalták a Jordánnak Moábba vezető átkelőit és nem engedtek átkelni senkit, ²⁹hanem úgy megverték a moabitákat abban az időben – körülbelül tízezer, csupa erős és vitéz embert –, hogy egy sem tudott megmenekülni közülük. ³⁰Így Moáb megalázkodott azon a napon Izrael keze alatt, s az országnak nyugta volt nyolcvan esztendeig.
³¹Ő utána Samgár, Ánát fia következett. Ő egy szántóvassal megvert a filiszteusok közül hatszáz embert, s ő is megvédte Izraelt.
4 ¹Áod halála után azonban Izrael fiai ismét azt cselekedték, ami gonosz az Úr színe előtt, ²és ezért az Úr Jábinnak, Kánaán azon királyának a kezébe adta őket, aki Hácorban uralkodott, s akinek hadvezérét Siserának hívták. Ez a Nemzetek-Harósetjében lakott. ³Ekkor Izrael fiai az Úrhoz kiáltottak, mert neki kilencszáz kaszás-szekere volt, és húsz esztendőn át nagyon nyomorgatta őket.
⁴Debóra prófétanő, Lápidót felesége bíráskodott ebben az időben a nép felett. ⁵A róla elnevezett pálmafa alatt ült törvényt, Ráma és Bétel között, Efraim hegységén, s hozzá jártak fel Izrael fiai minden ügyük megítélésére. ⁶Ő elküldött és elhívatta Bárákot, Abinoem fiát Kádes-Naftaliból és azt mondta neki: »Ezt parancsolta neked az Úr, Izrael Istene: Eredj, vigyél hadsereget a Tábor hegyére, s végy magad mellé tízezer harcost Naftali fiai és Zebulon fiai közül ⁷és én kivonultatom ellened a Kíson patakhoz Siserát, Jábin hadvezérét, harci szekereivel és egész seregével együtt és a kezedbe adom.« ⁸Bárák ekkor így szólt: »Ha velem jössz, elmegyek, ha nem akarsz velem jönni, nem megyek.« ⁹Erre ő azt felelte neki: »Jó, hát elmegyek veled, de ezúttal a győzelmet nem neked fogják tulajdonítani, mert Sisera asszony kezébe fog kerülni.«
Fel is készült Debóra, s elment Bárákkal Kádesbe. ¹⁰Erre ő összehívta Zebulont és Naftalit és tízezer harcossal Debóra kíséretében felvonult. ¹¹A kenita Héber pedig elvált egykor a többi kenitától, Hóbáb testvéreitől, Mózes rokonának fiaitól és sátrait azon a területen ütötte fel, amely a Szenním nevű, Kedes mellett levő völgyig húzódott. ¹²Amikor aztán hírül vitték Siserának, hogy Bárák, Abinoem fia felvonult a Tábor hegyére, ¹³ő egybegyűjtötte kilencszáz kaszás-szekerét és egész hadseregét a Nemzetek-Harósetjéből a Kíson patakhoz.
¹⁴Azt mondta ekkor Debóra Báráknak: »Rajta, mert ez az a nap, amelyen az Úr a kezedbe adja Siserát: íme, ő maga lesz vezéred.« Leszállt tehát Bárák a Tábor hegyéről, s vele a tízezer harcos, ¹⁵és az Úr úgy megrettentette Siserát és minden harci szekerét és egész seregét a kard élével Bárák színe előtt, hogy Sisera leugrott szekeréről és gyalog lábbal menekült, ¹⁶és Bárák egészen a Nemzetek-Harósetjéig kergette a szaladó harci szekereket meg a hadsereget, s az ellenség egész sokasága egy szálig elhullott.
¹⁷Sisera futva, Jáhelnek, a kenita Héber feleségének sátrához tartott, mert Jábin, Hácor királya és a kenita Héber háza között békesség volt. ¹⁸Ekkor Jáhel kiment Sisera elé és azt mondta neki: »Térj be hozzám, uram, térj be, ne félj.« Ő be is tért Jáhel sátrába, s miután ez a takaróval betakarta, ¹⁹azt mondta neki: »Adj, kérlek, egy kis vizet, mert nagyon szomjazom.« Erre ez felnyitotta a tejes tömlőt, inni adott neki, aztán megint betakarta. ²⁰Azt mondta ekkor neki Sisera: »Állj ki a sátor ajtajába, s ha valaki jön és megkérdezi: ‘Van-e itt valaki?’ – feleld azt: ‘Nincsen.’« ²¹Jáhel, Héber felesége azonban vette a sátorcöveket, s fogta a kalapácsot is, és csendesen belopózott. Ráillesztette a cöveket halántékára, a kalapáccsal beleverte agyvelejébe, és leütötte a földig. Az egyesítette az álmot a halállal, kiszenvedett és meghalt. ²²Amikor aztán íme, Bárák, aki Siserát hajszolta, odaért, Jáhel kiment eléje és azt mondta neki: »Gyere, megmutatom neked azt az embert, akit keresel.« Ő betért hozzá, s látta, hogy Sisera ott fekszik halva, s a cövek a halántékában van.
²³Így alázta meg Isten azon a napon Jábint, Kánaán királyát Izrael fiai előtt, ²⁴ők pedig napról-napra erősebbek lettek és egyre erősödő kézzel addig szorították Jábint, Kánaán királyát, amíg el nem törölték.
5 ¹Azon a napon így énekelt Debóra és Bárák, Abinoem fia:

²»Ti, akik Izraelből önként veszélynek tettétek ki magatokat,
áldjátok az Urat!

³Halljátok, királyok, hallgassátok meg fejedelmek,
amit én az Úrnak énekelek,
az Úrnak, Izrael Istenének zengek.

⁴Uram, amikor kijöttél Szeírből
és átvonultál Edom mezein,
megrendült a föld,
vizet csepegtettek az egek és a felhők,

⁵elolvadtak a hegyek az Úr színe előtt,
s a Sínai az Úrnak, Izrael Istenének színe előtt.

⁶Samgárnak, Ánát fiának napjaiban,
Jáhel napjaiban pihentek az utak,
s akik utaztak, félreeső ösvényeken jártak:

⁷nem voltak hősök Izraelben, bizony nem voltak,
amíg fel nem kelt Debóra,
fel nem kelt Izraelnek anyja.

⁸Akkor új harci módot választott az Úr:
ő maga rontotta le az ellenség kapuit,
lehetett-e látni pajzsot vagy dárdát
negyvenezer izraelitánál?

⁹Szívem szereti Izrael fejedelmeit,
ti, akik önként veszélynek tettétek ki magatokat,
áldjátok az Urat!

¹⁰Ti, akik nyargaltok pompás szamarakon,
ültök a törvényben, jártok az úton: zengjetek!

¹¹Ahol összetörtek a harci szekerek, s megfulladt az ellenség serege,
ott hirdessék az Úr igazságosságát,
Izrael hősei iránt való jóságát,
mert immár lement az Úr népe a kapukhoz
és visszanyerte birodalmát.

¹²Kelj fel, kelj fel, Debóra!
Kelj fel, kelj fel, s zengj éneket!
Kelj fel, Bárák
s fogd meg foglyaidat, Abinoem fia!

¹³Megszabadult a nép maradéka,
az Úr harcolt a hősök által!

¹⁴Az Amalek hegyén lakó efraimiak törölték el az ellenséget,
mögöttük a benjaminiták törtek népeidre, ó Amalek.
Mákirból fejedelmek jöttek le,
Zebulonból hadvezérek,

¹⁵Isszakár vezérei is Debórával tartottak
s követték Bárák nyomdokait,
aki úgy vetette magát a veszedelembe, mint valami mélységbe.
Ám a rúbeniták meghasonlottak egymással:
nagytanácsuk között vetélkedés honolt,

¹⁶miért maradtál a két határ között?
Hogy furulyaszót hallgass a nyájaknál?
Ám a rúbeniták meghasonlottak egymással:
nagylelkük között vetélkedés honolt.

¹⁷Gileád a Jordánon túl pihent,
Dán a hajóival foglalkozott,
Áser a tenger partján maradt
s kikötőiben tartózkodott.

¹⁸Zebulon és Naftali kitették magukat a halálnak
a Meróme mezőn.

¹⁹Eljöttek a királyok és hadakoztak,
Kánaán királyai harcba bocsátkoztak
Tánáknál, Megiddó vizei mellett,
de semmi zsákmányt sem szereztek,

²⁰mert az égből harc indult ellenük,
helyükről és pályájukról harcra keltek Siserával a csillagok.

²¹Elsodorta tetemüket a Kíson patak,
a Kadumim patak, Kíson patak!
Tipord csak, lelkem, hatalmasaikat!

²²Lehullott a lovak körme, oly száguldva futottak,
az ellenség hősei oly hanyatt-homlok rohantak.

²³Átkozzátok meg Meróz földjét, mondja az Úr angyala,
szórjatok átkot lakosaira,
mert nem jöttek az Úr segítségére,
hőseinek megsegítésére.

²⁴Áldott az asszonyok közt Jáhel,
a kenita Héber felesége!
Áldott legyen sátrában!

²⁵Amikor az vizet kért, ő tejet adott neki,
fejedelmi csészében vajat nyújtott neki.

²⁶Bal kezével a cövek után nyúlt,
jobbjával az ácskalapács után
s ütötte Siserát, helyet keresve fején a sebnek
s nagy erővel átfúrva a halántékát.

²⁷Az ő lába között fetrengett, múlt ki és halt meg,
az ő lába előtt hempergett
és terült el élettelenül, nyomorultan.

²⁸Kinézett az ablakon és jajgatott az anyja
és a felső teremből azt mondogatta:
miért késik megjönni szekere,
miért késik fogatainak lépte?

²⁹Feleségeinek legokosabbika
anyósának ezt a választ adta:

³⁰nyilván most osztja szét a zsákmányt,
neki választják ki az asszonyok legpompásabbját.
Tarka színű ruhákat adnak Siserának zsákmányul
és mindenféle ékszert hordanak össze nyakékül.

³¹Így vesszen el, Uram, valamennyi ellenséged,
de akik szeretnek téged, úgy ragyogjanak,
mint ahogy tündöklik felkeltekor a Nap.«

³²Aztán nyugta volt az országnak negyven esztendeig.

6 ¹Ám Izrael fiai ismét azt cselekedték, ami gonosz az Úr színe előtt, s azért ő hét esztendőre a mádiániták kezébe adta őket. ²Ezek annyira megnyomorgatták őket, hogy ők a hegyekben levő üregeket és barlangokat meg az erődöket használták fel maguknak oltalmul. ³Mihelyt ugyanis befejezte Izrael a vetést, feljöttek a mádiániták s az amalekiták meg a többi napkeleti népség, ⁴s felütötték nála sátraikat, s úgy, ahogy a vetés állt, mindent elpusztítottak egészen Gáza bejárójáig, s teljességgel semmi élelmiszert sem hagytak Izraelben, sem juhot, sem marhát, sem szamarat. ⁵Nyájastul, sátrastul jöttek fel és úgy elleptek mindent, mint a sáskák, nem volt se szeri, se száma embereiknek s tevéiknek, s amit értek, elpusztítottak. ⁶Izrael pedig nagyon elszegényedett a mádiániták miatt.
⁷Ekkor az Úrhoz kiáltottak és segítséget kértek a mádiániták ellen. ⁸Ő egy prófétát küldött hozzájuk, aki ezt mondta nekik: »Ezt üzeni az Úr, Izrael Istene: Én felhoztalak titeket Egyiptomból, kihoztalak titeket a rabszolgaság házából, ⁹kiszabadítottalak titeket az egyiptomiaknak s mindazon ellenségeiteknek a kezéből, akik sanyargattak titeket, s kiűztem őket előletek, s nektek adtam földjüket. ¹⁰Azt mondtam azonban: Én, az Úr, vagyok a ti Istenetek, ne féljétek az amoriták isteneit, akiknek a földjén laktok, de ti nem akartatok hallgatni szavamra.«
¹¹Aztán elment az Úr angyala, s leült az alatt a tölgyfa alatt, amely Efrában volt és Joáshoz, Ezri nemzetségének atyjához tartozott. Amikor annak a fia, Gedeon éppen gabonát csépelt és tisztított a sajtóban, hogy megmentse a mádiániták elől, ¹²megjelent neki az Úr angyala, és azt mondta: »Az Úr veled, hős vitéz!« ¹³Gedeon megkérdezte tőle: »Kérlek, uram, ha velünk van az Úr, miért ért minket mindez? Hol vannak azok a csodái, amelyekről atyáink beszéltek, amikor azt mondták: ‘Az Úr hozott ki minket Egyiptomból?’ Most ugyanis elhagyott minket az Úr, s a mádiániták kezébe adott.« ¹⁴Ekkor az Úr rátekintett, és így szólt: »Menj el a te saját erőddel és szabadítsd meg Izraelt a mádiániták kezéből. Vedd tudomásul, hogy én küldtelek.« ¹⁵Ő azonban megkérdezte: »Kérlek, Uram, mivel szabadítsam meg Izraelt? Íme, nemzetségem a legcsekélyebb Manasszéban, és én a legkisebb vagyok apám házában.« ¹⁶Az Úr erre azt felelte: »Én veled leszek, s te úgy megvered a mádiánitákat, mintha csak egyetlenegy embert vernél meg.« ¹⁷Erre ő így szólt: »Ha csakugyan kegyelmet találtam előtted, adj nekem valami jelt, hogy Te szólsz hozzám, ¹⁸és ne menj el innen, amíg vissza nem térek hozzád, s ki nem hozom áldozatomat, és fel nem ajánlom neked.« Az Úr azt felelte: »Itt maradok, amíg vissza nem jössz.«
¹⁹Erre Gedeon bement, megfőzött egy gödölyét, egy véka lisztből kovásztalan kenyeret készített, aztán a húst egy kosárba tette, a hús levét pedig egy fazékba öntötte, s kivitte mindezt a tölgy alá, s felajánlotta neki. ²⁰Az Úr angyala ekkor azt mondta neki: »Vedd a húst meg a kovásztalan kenyeret, s tedd erre a sziklára, a levet pedig öntsd rá.« Amikor ő ezt megtette, ²¹az Úr angyala odanyújtotta a kezében levő bot végét, s megérintette vele a húst és a kovásztalan kenyeret. A sziklából tűz szállt fel, s megemésztette a húst s a kovásztalan kenyeret. Erre az Úr angyala eltűnt szeme elől. ²²Amikor Gedeon látta, hogy az Úr angyala volt az, így szólt: »Jaj nekem, Uram Isten, mert színről színre láttam az Úr angyalát!« ²³Ám az Úr azt mondta neki: »Béke veled! Ne félj, nem halsz meg!« ²⁴Erre Gedeon oltárt épített ott az Úrnak, s elnevezte azt az ‘Úr békéjének’. Ott is van mind a jelen napig Abiézer fiainak Efrájában.
²⁵Ugyanazon éjjel azt mondta az Úr neki: »Vedd apád bikáját és pedig a másodikat, a hétesztendős bikát, rontsd le apád Baál oltárát, vágd ki az oltár körül levő berket, ²⁶és építs oltárt az Úrnak, a te Istenednek ennek a sziklának a tetején, ahova az előbb az áldozatot helyezted. Aztán vedd a második bikát, és mutasd be egészen elégő áldozatul azon a farakáson, amelyet majd a berekből kivágsz.« ²⁷Erre Gedeon maga mellé vett tíz embert a rabszolgái közül, s úgy cselekedett, ahogy az Úr parancsolta. Mivel azonban félt apja házanépétől s a város embereitől, nem akarta nappal megtenni, hanem éjjel végzett el mindent.
²⁸Amikor aztán reggel a város emberei felkeltek, látták, hogy Baál oltára le van rontva, a berek kivágva, s a második bika rátéve az akkor épült oltárra. ²⁹Erre azt mondták egymásnak: »Ki művelte ezt?« Amikor aztán kutatták a dolog szerzőjét, azt mondták nekik: »Gedeon, Joás fia cselekedte mindezt.« ³⁰Erre így szóltak Joáshoz: »Hozd ki ide a fiadat, meg kell halnia, mert lerontotta Baál oltárát, s kivágta a berket.« ³¹Ő azonban ezt felelte nekik: »Hát ti álltok bosszút Baálért, hogy ti hadakoztok érte? Aki harcol Baálért, holnap reggelig meghal! Ha ő isten, álljon ő maga bosszút azon, aki lerontotta oltárát.« ³²Ettől a naptól kezdve Gedeont Jerubaálnak nevezték, azért, mert Joás azt mondta: »Baál maga álljon bosszút azon, aki lerontotta oltárát.«
³³Erre a mádiániták, az amalekiták s a keleti népek valamennyien egybesereglettek, s átkeltek a Jordánon és tábort ütöttek Jezrael völgyében. ³⁴Ekkor az Úr lelke megszállta Gedeont, mire ő megfújta a harsonát, s összehívta Abiézer házát, hogy kövesse. ³⁵Követeket küldött egész Manasszéba, s azok is követték, más követeket pedig Áserbe, Zebulonba és Naftaliba, s azok is csatlakoztak hozzá.
³⁶Azt mondta ekkor Gedeon az Úrnak: »Ha csakugyan meg akarod szabadítani kezem által Izraelt, amint mondtad: ³⁷leteszem a gyapjúfürtöt a szérűre, s ha csak magán a gyapjún lesz harmat, de a föld teljesen száraz marad, tudni fogom, hogy megszabadítod kezem által Izraelt, amint mondtad.« ³⁸Úgy is lett. Amikor ugyanis reggelre kelve kifacsarta a gyapjút, egy csészét töltött meg a harmattal. ³⁹Azt mondta erre Istennek: »Ne gerjedjen fel haragod ellenem, ha még egy próbát teszek, s jelet keresek a gyapjún. Kérlek, maradjon maga a gyapjú száraz, az egész föld pedig legyen harmattól nedves.« ⁴⁰Úgy is cselekedett Isten azon az éjszakán, ahogy ő kívánta: maga a gyapjú száraz maradt, az egész föld pedig harmatos lett.
7 ¹Erre Jerobaál, azaz Gedeon az egész vele levő néppel együtt kora reggel felkelt és elment a Harod nevű forráshoz; a mádiániták tábora Magas-halomtól északra, a völgyben volt.
²Az Úr ekkor azt mondta Gedeonnak: »Sok a veled levő nép, nem adom kezébe a mádiánitákat, hogy ne dicsekedjék velem szemben Izrael, és nehogy azt mondja: ‘A magam erejéből szabadultam meg.’ ³Szólj a néphez, s hirdesd ki mindnyájuk hallatára: ‘Aki fél és retteg, térjen vissza!’« Erre eltávozott Gileád hegyéről és visszatért a népből huszonkétezer ember és csak tízezer maradt.
⁴Az Úr ekkor azt mondta Gedeonnak: »Még mindig sok a nép: vezesd őket a vízhez, s ott majd kipróbálom őket: akiről azt mondom neked, hogy menjen veled, az menjen, akinek megtiltom, hogy menjen, az térjen vissza.« ⁵Amikor aztán a nép lement a vízhez, azt mondta az Úr Gedeonnak: »Akik nyelvükkel nyalják fel a vizet, mint ahogy a kutya nyalja, azokat válaszd külön, akik pedig térdre esve isznak, azok maradjanak a másik csoportban.« ⁶Azoknak az embereknek a száma, akik a vizet kezükkel a szájukhoz véve itták, háromszáz volt; a többi sokaság mind térdre esve ivott. ⁷Azt mondta ekkor az Úr Gedeonnak: »Az által a háromszáz ember által szabadítalak meg titeket, s adom kezedre a mádiánitákat, aki nyelvével nyalta a vizet. Az egész többi sokaság térjen vissza lakóhelyére!« ⁸Miután tehát amazok magukhoz vették a számuknak megfelelő eleséget és harsonát, megparancsolta az egész többi sokaságnak, hogy vonuljon sátraiba, ő maga pedig a háromszáz emberrel felkészült a harcra. A mádiániták tábora lent volt a völgyben.
⁹Ugyanazon az éjszakán azt mondta az Úr neki: »Kelj fel, menj le a táborba, mert kezedbe adtam őket. ¹⁰Ha félsz egyedül lemenni, menjen le veled Fára, a legényed is, ¹¹és ha majd meghallod, mit beszélnek ott, erőre kap kezed, s akkor bátran rajta ütsz az ellenség táborán.« Lement tehát ő és a legénye, Fára a tábornak arra a részére, ahol a fegyveresek őrségei voltak. ¹²A mádiániták, az amalekiták s a keleti népek valamennyien ott feküdtek a völgyben, s azt úgy elözönlötték, mint a sáskák sokasága; tevéik is éppoly számlálhatatlanok voltak, mint a tenger partján fekvő föveny.
¹³Amikor Gedeon odaért, az egyik ember éppen álmát beszélte el a szomszédjának, éspedig ilyen módon beszélte el, amit látott: »Álmot láttam, s úgy tűnt nekem, mintha egy hamuban sült árpakenyér gurult és szállt volna le a mádiániták táborára, s amikor a sátorhoz jutott, nekivágódott, s felfordította és teljesen egyenlővé tette a földdel.« ¹⁴Így felelt az, akinek beszélt: »Nem más ez, mint Gedeonnak, Joás fiának, az izraelita férfinak kardja: kezébe adta ugyanis az Úr a mádiánitákat s egész táborukat.«
¹⁵Amikor Gedeon hallotta az álmot és magyarázatát, leborult. Aztán visszatért Izrael táborába és azt mondta: »Keljetek fel, mert az Úr kezünkbe adta a mádiániták táborát.« ¹⁶Majd három részre osztotta a háromszáz embert, harsonát adott a kezükbe, meg egy-egy üres korsót, s a korsóba fáklyát. ¹⁷Aztán azt mondta nekik: »Amit láttok, hogy én teszek, azt tegyétek: behatolok a tábor szélére, s amit teszek, kövessétek. ¹⁸Ha megharsan a harsona kezemben, ti is fújjátok meg a harsonákat a tábor körül, s kiáltsátok mindnyájan: ‘Az Úrért és Gedeonért!’«
¹⁹Erre Gedeon, s a vele levő háromszáz ember behatolt a tábor szélére, az éjféli őrködés kezdetén, éppen az őrök felállítása után, és megfújta a harsonákat és összeverte a korsókat. ²⁰Fújták a harsonákat három helyen a tábor körül, összetörték a korsókat, tartották bal kezükben a fáklyákat, jobb kezükben a zengő harsonákat és kiáltották: »Kardra az Úrért és Gedeonért«, ²¹s ott állt mindegyikük mozdulatlanul a maga helyén az ellenséges tábor körül. – Ekkor az egész tábor megzavarodott, s kiáltozva s ordítozva megfutamodott, ²²miközben a háromszáz ember rendületlenül fújta a harsonákat. Az Úr ugyanis kardot bocsátott az egész táborra, és ők egymást ölték, vágták. El is szaladtak Bétsettáig és a Tebbátnál lévő ábelmehulai partig.
²³Erre összehívták egymást Izrael fiai Naftaliból, Áserből, s egész Manasszéból, s üldözőbe vették a mádiánitákat. ²⁴Ugyanakkor Gedeon követeket küldött Efraim egész hegyvidékére, és azt üzente: »Menjetek le a mádiániták elé és szálljátok meg Bétberáig a vizeket és a Jordánt.« Erre egész Efraim elfoglalta előlük Bétberáig a vizeket meg a Jordánt, ²⁵és elfogott két mádiánita fejedelmet, Órebet és Zebet, s Órebet megölte az Óreb sziklán, Zebet pedig a Zeb présben és megkergette a mádiánitákat, Óreb és Zeb fejét pedig elvitte Gedeonhoz, a Jordán folyón túlra.
8 ¹Azt mondták akkor neki Efraim férfiai: »Mit akartál elérni azzal, hogy minket nem hívtál meg, amikor hadba mentél a mádiániták ellen?« – És hevesen pereltek, s csaknem erőszakoskodtak vele. ²Ő azt felelte nekik: »Mit tudtam én cselekedni ahhoz képest, amit ti cselekedtetek? Nem ér-e többet Efraim böngészése Abiézer szüretjénél? ³A ti kezetekbe adta az Úr a mádiániták fejedelmeit, Órebet és Zebet: mit tudtam én cselekedni ahhoz képest, amit ti cselekedtetek?« Amikor ezt mondta, lecsendesedett az ellene háborgó lelkük.
⁴Amikor pedig Gedeon a Jordánhoz ért, átkelt rajta azzal a háromszáz emberrel, aki vele volt, de a kimerültség miatt nem tudták üldözni a menekülő ellenséget. ⁵Azt mondta tehát Szukkót embereinek: »Adjatok, kérlek, egy-egy kenyeret a velem levő népnek, mert nagyon kimerült, hogy űzőbe vehessük Zebahot és Calmunnát, a mádiániták királyait.« ⁶Így feleltek Szukkót fejedelmei: »Talán bizony már a kezedben van Zebahnak és Calmunnának a kezefeje, s azért kívánod, hogy adjunk seregednek kenyeret?« ⁷Ő azt mondta nekik: »Ezért, ha majd kezembe adja az Úr Zebahot és Calmunnát, összetöröm testeteket a puszta töviseivel s bojtorjánjaival.« ⁸Erre felment onnan Fánuelbe és ennek a helységnek embereihez is hasonlóképpen szólt, de ezek is azt felelték neki, amit Szukkót emberei feleltek. ⁹Azért ezt mondta nekik: »Ha majd békességben, győzedelmesen visszatérek, lerontom ezt a tornyot.«
¹⁰Zebah és Calmunna ekkor egész seregével együtt pihent. Tizenötezer ember maradt ugyanis a keleti népek egész seregéből, amíg a megöltek száma százhúszezer kardforgató harcos volt. ¹¹Felment tehát Gedeon a sátorlakók útján, amely Nóbtól és Jegbaától keletre van, s megverte a magát biztonságban érző és semmi bajtól sem tartó ellenség táborát. ¹²Erre Zebah és Calmunna futásnak eredtek, de Gedeon üldözőbe vette és elfogta őket, seregüket pedig teljesen szétzavarta.
¹³Amikor aztán visszatért a harcból napkelte előtt, ¹⁴Szukkót emberei közül, elfogott egy legényt, megkérdezte tőle Szukkót fejedelmeinek és véneinek nevét, és felírt hetvenhét férfit. ¹⁵Erre elment Szukkótba és azt mondta nekik: »Ímhol Zebah és Calmunna, akik miatt gúnyolódtatok velem, mondva: ‘Talán bizony már kezedben van Zebah és Calmunna keze, s azért kívánod, hogy adjunk fáradt és kimerült embereidnek kenyeret?’« ¹⁶Azzal vette a város véneit meg a puszta töviseit és bojtorjánjait, s összetörte-verte velük Szukkót embereit. ¹⁷Aztán lerombolta Fánuel tornyát és megölte a város lakóit.
¹⁸Majd azt mondta Zebahnak s Calmunnának: »Milyenek voltak azok az emberek, akiket megöltetek a Táboron?« Azok azt felelték: »Olyanok, mint te, mindegyikük olyan, mint egy királyfi.« ¹⁹Ő ezt válaszolta nekik: »Akkor az én testvéreim, az én anyámnak a fiai voltak. Az Úr életére mondom, hogyha meghagytátok volna őket, én sem ölnélek meg titeket.« ²⁰Aztán ezt mondta Jeternek, az elsőszülöttjének: »Kelj fel, s öld meg őket.« Ám az nem rántott kardot, mert félt, mivel még gyermek volt. ²¹Azt mondta erre Zebah és Calmunna: »Te kelj fel, s te ronts ránk, mert kor szerint van ereje az embernek.« Gedeon felkelt és megölte Zebahot és Calmunnát, s elvette azokat az ékszereket és holdacskákat, amelyekkel a királyi tevék nyakát szokták díszíteni.
²²Azt mondták ekkor Izrael férfiai mindnyájan Gedeonnak: »Uralkodjál rajtunk mind te, mind a fiad, mind fiad fia, mert megszabadítottál minket a mádiániták kezéből.« ²³Ám ő azt mondta nekik: »Nem uralkodom rajtatok, s nem fog uralkodni rajtatok fiam sem: az Úr uralkodjék rajtatok.« ²⁴Majd azt mondta nekik: »Egy dolgot kérek csak tőletek: adjátok nekem zsákmányotokból a fülönfüggőket.« Az izmaeliták ugyanis arany fülönfüggőket viseltek. ²⁵Azok ezt felelték: »Szívesen odaadjuk.« Azzal kiterítettek a földre egy köntöst, s rádobták a zsákmányból a fülönfüggőket. ²⁶A kért fülönfüggők súlya ezerhétszáz aranysékel volt, azokon az ékszereken, függőkön s bíborruhákon kívül, amelyeket a mádiánita királyok viseltek és azokon az aranyláncokon kívül, amelyek a tevéken voltak. ²⁷Ebből aztán Gedeon efódot készített, s azt elhelyezte városában, Efrában. És paráználkodott azzal egész Izrael, s az Gedeonnak s egész háznépének romlására lett.
²⁸A mádiániták tehát úgy megszégyenültek Izrael fiai előtt, hogy nem is tudták többé felemelni nyakukat, s az országnak nyugta volt negyven esztendeig, amíg Gedeon volt az élén.
²⁹Jerobaál, Joás fia tehát hazatért és otthon is maradt. ³⁰Hetven olyan fia volt, aki az ő ágyékából származott, mert több felesége volt. ³¹Mellékfelesége, akit Szíchemben tartott, szintén szült neki egy fiút, név szerint Abimeleket.
³²Amikor aztán Gedeon, Joás fia, jó vénségben meghalt, eltemették Joásnak, apjának sírjában, Ezri nemzetségének Efrájában.
³³Miután azonban Gedeon meghalt, Izrael fiai elfordultak és paráználkodtak a Baálokkal és szövetséget kötöttek Baállal, hogy ő legyen az istenük, ³⁴és nem emlékeztek meg az Úrról, az ő Istenükről, aki kiszabadította őket minden körülöttük levő ellenségük kezéből, ³⁵és nem cselekedtek irgalmasságot Jerobaál-Gedeon házával mindazon jótettek ellenére sem, amelyet ő cselekedett Izraellel.
9 ¹Ekkor Abimelek, Jerobaál fia elment Szíchembe, anyja testvéreihez, és szólt hozzájuk s anyja apai házának egész nemzetségéhez, ezeket mondva: ²»Szóljatok Szíchem valamennyi emberéhez: ‘Mi jobb nektek, az-e, hogy hetven ember, Jerobaál valamennyi fia uralkodjon rajtatok, vagy az, hogy egy ember uralkodjon rajtatok? Vegyétek tekintetbe azt is, hogy én csontotok és húsotok vagyok.’« – ³Anyja testvérei el is mondták róla mindezeket a dolgokat Szíchem valamennyi emberének, s Abimelek felé hajlították azoknak a szívét, mert azt mondták: »Testvérünk ő nekünk!« ⁴Anyja testvérei el is mondták róla mindezeket a dolgokat Szíchem valamennyi emberének, s Abimelek felé hajlították azoknak a szívét, mert azt mondták: »Testvérünk ő nekünk!« ⁵Aztán elment Efrába, apja házába, s megölte testvéreit, Jerobaál fiait, a hetven férfit, egy kövön; csak Jótám, Jerobaál legkisebbik fia maradt meg, mert az elrejtőzött. ⁶Erre összegyűlt Szíchem minden embere és Milló városának valamennyi családja, és elmentek, s királlyá tették Abimeleket az alatt a tölgyfa alatt, amely Szíchemnél állott.
⁷Amikor ezt hírül vitték Jótámnak, ő elment, s megállt a Garizim hegyének tetején és harsány hangon kiáltva így szólt: »Hallgassatok meg, Szíchem emberei, hogy Isten meghallgasson titeket! ⁸Elmentek a fák, hogy királyt kenjenek föl maguknak. Azt mondták azért az olajfának: ‘Uralkodj rajtunk!’ ⁹Az így felelt: ‘Elhagyhatnám-e zsiradékomat, amelyet istenek, emberek élveznek, s elmehetnék-e, hogy a fák között ide-oda mozogjak?’ ¹⁰Azt mondták erre a fák a fügefának: ‘Gyere, s vedd át közöttünk az uralkodást!’ ¹¹Az ezt felelte nekik: ‘Elhagyhatnám-e édességemet és pompás gyümölcseimet, s elmehetnék-e, hogy a többi fa között ide-oda mozogjak?’ ¹²Azt mondták erre a fák a szőlőtőnek: ‘Gyere, s uralkodj rajtunk!’ ¹³Az ezt felelte nekik: ‘Elhagyhatnám-e boromat, amely Istent és embert felvidít, hogy a többi fa között ide-oda mozogjak?’ ¹⁴Azt mondták erre a fák mindnyájan a galagonyának: ‘Gyere és uralkodj rajtunk!’ ¹⁵Az ezt felelte nekik: ‘Ha csakugyan királyotokká tesztek, gyertek, s pihenjetek meg árnyékomban; de ha ezt nem akarjátok, jöjjön ki tűz a galagonyából, s eméssze meg a Libanon cédrusait.’ ¹⁶Nos tehát, ha becsülettel s bűn nélkül tettétek királyotokká Abimeleket, s ha jól cselekedtetek Jerobaállal s házával, s megháláltátok jótéteményeit – ő hadakozott értetek, ¹⁷s veszélynek tette ki életét, hogy megszabadítson titeket a mádiániták kezéből, ¹⁸ti pedig most felkeltetek apám háza ellen, s megöltétek fiait, a hetven férfit egy kövön és Abimeleket, az ő rabszolganőjének a fiát tettétek Szíchem lakóinak királyává azért, mert a testvéretek –, ¹⁹tehát ha becsülettel s vétek nélkül jártatok el Jerobaállal s házával, akkor örüljetek ma Abimeleknek, s ő is örüljön nektek; ²⁰ha azonban gonoszul: jöjjön ki tűz belőle, s eméssze meg Szíchem lakóit s Milló városát, s jöjjön ki tűz Szíchem embereiből s Milló városából, s eméssze meg Abimeleket.« ²¹Ezt mondta, aztán elfutott, és elment Beerbe. Ott telepedett meg, mert félt fivérétől, Abimelektől.
²²Így uralkodott Abimelek Izraelen három esztendeig. ²³Akkor az Úr gonosz lelket küldött Abimelek és Szíchem lakói közé, s azok elkezdték őt utálni, ²⁴és Jerobaál hetven fia megölésének vétkét és vére ontását Abimelekre, a testvérükre meg a szíchemiek többi főemberére, az ő segítőtársaira hárítani. ²⁵Azért csapdát állítottak neki a hegyek tetején, s amíg odajöttére várakoztak, kirabolták és kifosztották az arra menőket. Ezt hírül vitték Abimeleknek.
²⁶Ugyanakkor odaérkezett Gaál, Obed fia a testvéreivel együtt, s átment Szíchembe. Ennek eljövetelére nekibátorodtak Szíchem lakói, ²⁷s kimentek a mezőkre, leszüretelték a szőlőket, kipréselték a fürtöket, éneklő karokba oszlottak, s bementek istenük templomába, s ott lakoma s pohár között szidalmazták Abimeleket. ²⁸Gaál, Obed fia azt kiáltotta: »Kicsoda Abimelek és micsoda Szíchem, hogy szolgáljunk neki? Nemde Jerobaál fia és Zebult, a szolgáját, nevezte ki helytartónak Emor, Szíchem atyjának emberei fölé? Miért szolgáljunk tehát neki? ²⁹Csak adná valaki kezem alá e népet, hogy eltávolíthatnám Abimeleket. Erre megüzenték Abimeleknek: Gyűjts hatalmas sereget és jöjj.«
³⁰Amikor ugyanis Zebul, a város kapitánya Gaálnak, Obed fiának beszédeit meghallotta, igen megharagudott, ³¹s titkon követeket küldött Abimelekhez ezzel az üzenettel: »Íme, Gaál, Obed fia Szíchembe jött a testvéreivel és harcra tüzeli ellened a várost. ³²Éppen azért kerekedj fel az éjszaka a veled levő néppel együtt, és állj lesben a mezőn, ³³kora reggel, napkeltekor pedig ronts a városra, s amikor ő kivonul ellened népével, tegyél vele azt, amit csak bírsz.«
³⁴Erre Abimelek éjjel egész seregével együtt felkerekedett és Szíchem mellett négy helyen csapatokat helyezett lesbe. ³⁵Amikor aztán Gaál, Obed fia kijött és megállt a város kapujának bejárójában, Abimelek s az egész vele levő sereg felkelt a leshelyről. ³⁶Amikor Gaál a népet meglátta, azt mondta Zebulnak: »Íme, valami sereg ereszkedik le a hegyekről!« Az így felelt neki: »A hegyek árnyékát nézed te emberi fejeknek, az téveszt meg téged!« ³⁷Ám Gaál ismét szólt: »Íme, valami nép ereszkedik alá a táj köldökéről, s egy csapat jön azon az úton, amely a tölgyfára néz.« ³⁸Azt mondta ekkor neki Zebul: »Hol van most a szád, amellyel azt mondtad: ‘Kicsoda Abimelek, hogy szolgáljunk neki?’ Nemde ez az a nép, amelyet becsméreltél? Eredj ki, s kelj harcra vele!« ³⁹Ki is vonult Gaál, a szíchemiek népének láttára, s harcra kelt Abimelekkel, ⁴⁰de megfutamodott, s az üldözőbe vette és bekergette a városba, miközben a város kapujáig igen sokan elestek Gaál részéről. ⁴¹Aztán Abimelek Rúmában helyezkedett el, Zebul pedig kiűzte Gaált s társait a városból, s nem tűrte, hogy ott tartózkodjanak.
⁴²Másnap aztán kiment a nép a mezőre. Amikor ezt hírül vitték Abimeleknek, ⁴³ő vette seregét, három csapatra osztotta és lesben állt a mezőn. Amint aztán meglátta, hogy a nép kijött a városból, felkelt és rájuk rontott; ⁴⁴a maga csapatával ostrom alá vette és körülfogta a várost, a másik két csapat pedig a mezőn kószáló ellenség után nyomult. ⁴⁵Abimelek egész nap ostromolta a várost, végül pedig bevette, lakosait leölte, magát a várost pedig lerombolta, és sót hintett rá.
⁴⁶Amikor ezt a szíchemiek tornyának lakói meghallották, bementek Berít istenük templomába, oda, ahol a szövetséget kötötték vele, amiről a hely a nevét is kapta; ez ugyanis igen meg volt erősítve. ⁴⁷Amint Abimelek meghallotta, hogy a szíchemiek tornyának emberei mind odagyűltek, ⁴⁸felment egész népével együtt a Szelmon hegyére, fejszét ragadott, levágott egy faágat, a vállára tette, elvitte és azt mondta társainak: »Amit láttok, hogy én cselekszem, cselekedjétek gyorsan ti is!« ⁴⁹Erre azok is gyorsan egy-egy faágat vágtak és követték a vezért, majd körülrakták és felgyújtották a várat, és így az történt, hogy a füst és a tűz megölt mintegy ezer embert, minden férfit és asszonyt, aki Szíchem tornyának lakója volt.
⁵⁰Aztán elindult onnan Abimelek és Tebesz városához ment, s azt körülvette és megszállta hadával. ⁵¹A város közepén azonban egy magas torony volt, s abba menekült minden férfi és asszony s a város minden főembere; jó erősen bezárták az ajtót, s a torony tetejére, a bástyákra álltak. ⁵²Ezért Abimelek a toronyhoz vonult és erős ostrom alá vette. Megközelítette az ajtót, s arra törekedett, hogy tüzet tegyen alá.
⁵³Ekkor, íme, fölülről egy asszony lehajított egy malomkődarabot, s eltalálta Abimelek fejét és bezúzta koponyáját. ⁵⁴Erre ő gyorsan odahívta fegyverhordozóját, s azt mondta neki: »Rántsd ki kardodat, s ölj meg, hogy azt ne találják mondani, hogy asszony ölt meg engem.« Az teljesítette a parancsot, s megölte. ⁵⁵Miután meghalt, mindazok, akik vele voltak Izraelből, visszatértek lakóhelyükre. ⁵⁶Így torolta meg Isten azt a gonoszságot, amelyet Abimelek az apja ellen elkövetett, amikor megölte hetven testvérét; ⁵⁷a szíchemieknek is megfizetett azért, amit tettek, s így teljesedett rajtuk Jótámnak, Jerobaál fiának átka.
10 ¹Abimelek után Tóla, Fúának, Abimelek nagybátyjának fia lett Izrael vezére. Isszakárból való ember volt, s az Efraim hegységén levő Sámirban lakott. ²Huszonhárom esztendeig bíráskodott Izraelen, aztán meghalt, és eltemették Sámirban.
³Utána a gileádi Jaír következett. Ő huszonkét esztendeig bíráskodott Izraelen. ⁴Harminc fia volt, akik harminc szamárcsikón nyargaltak, s harminc város fejedelmei voltak. Utóbbiakat az ő nevéről Hávót-Jaírnak, azaz Jaír városainak hívják mind a mai napig; Gileád földjén vannak. ⁵Amikor Jaír meghalt, a Kámon nevű helységben temették el.
⁶Izrael fiai azonban régi bűneikre újakat halmoztak, s azt cselekedték, ami gonosz az Úr színe előtt: bálványoknak, a Baáloknak és az Astartéknek, Szíria, Szidon, Moáb, Ammon fiai és a filiszteusok isteneinek szolgáltak, az Urat pedig elhagyták és nem tisztelték. ⁷Ezért az Úr megharagudott rájuk, s a filiszteusoknak és Ammon fiainak a kezébe adta őket. ⁸Ezek tizennyolc esztendőn keresztül nagyon sanyargatták és nyomorgatták közülük mindazokat, akik a Jordánon túl, az amoriták földjén, Gileádban laktak, ⁹sőt Ammon fiai a Jordánon is átkeltek, hogy kifosszák Júdát, Benjamint és Efraimot. Így Izrael igen szorult helyzetbe került.
¹⁰Ekkor az Úrhoz kiáltottak, s azt mondták: »Vétkeztünk ellened, mert elhagytuk a mi Istenünket, s a Baáloknak szolgáltunk.« ¹¹Azt mondta erre nekik az Úr: »Nemde az egyiptomiak, az amoriták, Ammon fiai, a filiszteusok, ¹²a szidoniak, az amalekiták, a kánaániak szorongattak titeket, s amikor hozzám kiáltottatok, megszabadítottalak titeket kezükből? ¹³Ti mégis elhagytatok engem, s más isteneket tiszteltetek! Ezért többé nem szabadítalak meg titeket: ¹⁴menjetek, s hívjátok segítségül azokat az isteneket, akiket választottatok, azok szabadítsanak meg titeket szorongattatásotok idején.« ¹⁵Azt mondták erre Izrael fiai az Úrnak: »Vétkeztünk, bánj velünk tetszésed szerint, csak most szabadíts meg minket.« ¹⁶Ezt mondták, s az idegen istenek valamennyi bálványképét eltávolították határaik közül, s az Úrnak, az ő Istenüknek szolgáltak. Erre ő megindult nyomorúságukon.
¹⁷Ekkoriban összegyülekeztek Ammon fiai és felütötték sátraikat Gileádban. Erre összegyűltek ellenük Izrael fiai és tábort ütöttek Micpában. ¹⁸Azt mondták ekkor Gileád fejedelmei egymásnak: »Aki hadba vezet minket Ammon fiai ellen, legyen Gileád népének feje.«
11 ¹Volt abban az időben egy Jefte nevű gileádi, aki igen vitéz és harcias férfi volt; egy parázna nőszemélynek volt a fia és Gileádtól származott. ²Gileádnak azonban felesége volt, s attól fiai lettek; amikor ezek megnőttek, elűzték Jeftét, és ezt mondták: »Te nem örökölhetsz apánk házában, mert más anyától születtél.« ³Erre ő elfutott és eltávozott előlük és Tób földjén telepedett meg. Ott a szűkölködő és rablásból élő emberek köréje gyűltek és fejedelmükként követték.
⁴Azokban a napokban Ammon fiai hadba szálltak Izrael ellen. ⁵Mivel már nagyon szorongatták őket, Gileád fejedelmei elmentek, hogy segítségül hozzák Jeftét Tób földjéről. ⁶Azt mondták neki: »Gyere, légy vezérünk, s hadakozz Ammon fiai ellen.« ⁷Ő ezt felelte nekik: »Nemde ti vagytok azok, akik gyűlöltetek engem, s elűztetek apám házából? Most hozzám jöttök, mert kényszerít a szükség.« ⁸Azt mondták erre Gileád fejedelmei Jeftének: »Igenis, azért jöttünk most hozzád, hogy gyere velünk és hadakozz Ammon fiai ellen. Akkor te leszel a feje mindazoknak, akik Gileádot lakják.« ⁹Azt mondta erre nekik Jefte: »Igazán azért jöttetek hozzám, hogy hadakozzam értetek Ammon fiaival, s hogyha kezembe adja őket az Úr, én legyek a fejedelmetek?« ¹⁰Azok ezt felelték neki: »Az Úr, aki hallja ezt, maga legyen közvetítőnk és tanúnk, hogy teljesítjük ígéretünket.« ¹¹Erre Jefte elment Gileád fejedelmeivel, s az egész nép a fejévé tette, Jefte pedig megismételte minden szavát az Úr előtt Micpában.
¹²Aztán követeket küldött Ammon fiainak királyához, hogy mondják a nevében: »Mi van közöttünk, hogy ellenem jöttél elpusztítani földemet?« ¹³Az így felelt nekik: »Az, hogy Izrael elvette földemet, amikor feljött Egyiptomból, az Arnon szélétől egészen a Jabbokig, s a Jordánig: add tehát vissza most nekem békességgel!« ¹⁴Erre újra üzent általuk Jefte, s azt parancsolta, hogy ezt mondják Ammon királyának: ¹⁵»Ezt üzeni Jefte: Izrael nem vette el sem Moáb földjét, sem Ammon fiainak földjét. ¹⁶Amikor ugyanis feljött Egyiptomból, s átvonult a pusztán a Vörös-tengerig és Kádesbe jutott, ¹⁷követeket küldött Edom királyához, s azt üzente: ‘Engedd meg nekem, hogy átvonuljak földeden.’ Az nem járult hozzá kéréséhez. Moáb királyához is elküldött, s az is megtagadta az átvonulás megengedését. Kádesben maradt tehát, ¹⁸majd oldalról megkerülte Edom földjét s Moáb földjét, s eljutott a Moáb földjétől keletre eső vidékre, s az Arnonon túl ütött tábort. Moáb területére nem is akart bemenni, hiszen az Arnon Moáb földjének a határa. ¹⁹Aztán követeket küldött Izrael Szihonhoz, az amoriták azon királyához, aki Hesbonban lakott és ezt üzente neki: ‘Engedd meg, hogy átvonuljak földeden a folyóig.’ ²⁰De az is megvetette Izrael szavait, s nem engedte meg, hogy átvonuljon területén, sőt egybegyűjtötte mérhetetlen seregét, s kivonult ellene Jászába, s erősen ellenállt. ²¹De az Úr Izrael kezébe adta egész seregével együtt, úgyhogy az megverte őt és elfoglalta az amoritáknak, azon vidék lakóinak egész földjét, ²²s egész területét az Arnontól a Jabbokig, s a pusztától a Jordánig. ²³Az Úr, Izrael Istene tette tönkre az amoritákat, Ő hadakozott ellenük népéért, Izraelért, s te most el akarnád foglalni földjét? ²⁴Nemde az, amit Kámos, a te istened elfoglal, az joggal megillet téged? Az tehát, amit az Úr, a mi Istenünk mint győztes elfoglalt, nekünk jár birtokul. ²⁵Avagy talán különb vagy Báláknál, Szefor fiánál, Moáb királyánál? Be tudod-e bizonyítani, hogy az perbe szállt Izraellel, s hadakozott ellene? ²⁶Izrael meg Hesbonban és leányvárosaiban, Ároerben s leányvárosaiban meg mindazon városokban, amelyek a Jordán mellett vannak, háromszáz esztendő óta lakik! Miért nem kíséreltetek meg semmit sem annyi időn át e követelés dolgában? ²⁷Nem én vétek tehát ellened, hanem te cselekszel velem gonoszul, amikor igaztalan harcot indítasz ellenem. Az Úr, e napnak bírája, tegyen igazságot Izrael és Ammon fiai között.« ²⁸De Ammon fiainak királya nem hallgatott Jefte szavaira, amelyeket a követek által üzent.
²⁹Ekkor Jeftét megszállta az Úr lelke, mire ő bejárta Gileádot és Manasszét és elment Gileád-Micpába. Amikor aztán onnan átment Ammon fiai elé, ³⁰fogadalmat tett az Úrnak, ezekkel a szavakkal: »Ha kezembe adod Ammon fiait: ³¹bárki lép ki elsőnek házam ajtaján, hogy elém jöjjön, amikor békességgel visszatérek Ammon fiaitól, bemutatom őt egészen elégő áldozatul az Úrnak.« ³²Átment tehát Jefte Ammon fiai elé, hogy hadakozzon ellenük, s az Úr a kezébe is adta őket. ³³Így ő igen súlyos vereséget mért rájuk és verte őket Ároertől kezdve egészen addig, ahol Mennítbe jutni, húsz városon keresztül és egészen a szőlőhegyeknél fekvő Ábelig. Így Izrael fiai megalázták Ammon fiait.
³⁴Amikor aztán Jefte hazatért Micpába, elé jött egyetlen lánya, dobokkal és táncoló karokkal; más gyermeke nem is volt neki. ³⁵Amint ő azt meglátta, megszaggatta ruháját és azt mondta: »Jaj nekem, lányom, csalódást szereztél nekem és csalódást szereztél magadnak is: szavamat adtam ugyanis az Úrnak, s azt meg nem másíthatom.« ³⁶Az ezt felelte neki: »Apám, ha szavadat adtad az Úrnak, hajtsd végre rajtam, amit fogadtál, hiszen megkaptad a bosszúállást s a győzelmet ellenségeid felett.« ³⁷Majd azt mondta apjának: »Csak azt az egyet tedd meg nekem, amit kérek: engedj el engem, hadd menjek két hónapra a hegyekbe, s hadd sírjak szüzességemen barátnőimmel.« ³⁸Az ezt felelte neki: »Menj!« – és elengedte őt két hónapra. Ő el is ment társ- és barátnőivel és sírt szüzességén a hegyekben. ³⁹Amikor aztán eltelt a két hónap, visszatért apjához, s az úgy cselekedett vele, amint megfogadta, s ő nem ismert meg férfit. Ebből támadt az a szokás és maradt fenn az a gyakorlat Izraelben, ⁴⁰hogy esztendőnként összegyűlnek Izrael lányai, s négy napon át siratják a gileádi Jefte lányát.
12 ¹Ekkor azonban Efraimban lázadás támadt. Átmentek ugyanis északra és azt mondták Jeftének: »Miért nem hívtál minket, amikor hadba vonultál Ammon fiai ellen, hogy veled menjünk? Ezért felgyújtjuk házadat!« ²Ő ezt felelte nekik: »Nagy perünk volt, nekem és népemnek, Ammon fiaival, hívtalak is titeket, hogy nyújtsatok segítséget, de ti nem akartátok megtenni. ³Amikor ezt láttam, kockára tettem életemet, s átvonultam Ammon fiai elé, s az Úr kezembe is adta őket. Mivel érdemeltem meg, hogy hadba szálltok ellenem?«
⁴Aztán magához hívatta Gileád valamennyi emberét, s harcba bocsátkozott Efraimmal. Gileád emberei megverték Efraimot. Azt mondták ugyanis: »A gileádiak Efraimból menekültek el, s úgy telepedtek meg Efraim és Manassze között.« – ⁵A gileádiak ezután megszállták a Jordán átkelőit, amelyeken Efraim vissza akart térni. Amikor aztán egy-egy menekülő efraimi odajött és azt mondta: »Kérlek titeket, hadd menjek át« – a gileádiak megkérdezték tőle: »Efraimi vagy?« Ha azt mondta: »Nem«, ⁶akkor felszólították: »Mondd ki tehát: Sibbólet« – ami annyit jelent, mint kalász. Aki azt felelte: »Szibbólet«, mert ugyanazt a hangot a kalász szóban kiejteni nem tudta, azt legott megfogták, s ott a Jordán átkelőjénél megölték. Negyvenkétezren estek el abban az időben Efraimból.
⁷Hat esztendeig bíráskodott a gileádi Jefte Izraelen, aztán meghalt, és eltemették városában, Gileádban.
⁸Utána a betlehemi Ibszán bíráskodott Izraelen. ⁹Ennek harminc fia és ugyanannyi lánya volt; utóbbiakat idegenbe küldte és adta férjhez, fiainak pedig ugyanannyi számú feleséget szerzett és hozta be házába. Hét esztendeig bíráskodott Izraelen, ¹⁰aztán meghalt, és eltemették Betlehemben.
¹¹Utána a Zebulonból való Élon következett. Ez tíz esztendeig bíráskodott Izraelen, ¹²aztán meghalt, és eltemették Zebulonban.
¹³Utána a fárátoni Abdon, Hillél fia bíráskodott Izraelen. ¹⁴Negyven fia, azoktól pedig harminc unokája volt; ezek hetven szamárcsikón lovagoltak. Nyolc esztendeig bíráskodott Izraelen, ¹⁵aztán meghalt, és eltemették Fárátonban, Efraim földjén, az amalekiták hegységén.

KNB SZIT STL BD RUF KG