23
1Dávid utolsó szózata ez volt:
»Szól Dávid, Izáj fia,
szól az a férfi, aki ígéretet kapott
Jákob Istenének fölkentjéről,
Izrael jeles zsoltárosa.
2Az Úr lelke szól belőlem,
az ő szózata van nyelvemen,
5Nem oly nagy bár házam Isten előtt,
mégis örök szövetségre lépett velem,
s az szilárd és biztos teljesen,
mert mindabból, ami üdvösségem, s mindabból, ami kívánságom,
semmi sincs, ami meg ne valósuljon.
6 1Dávid aztán ismét egybegyűjtötte Izraelnek valamennyi, harmincezer válogatottját. 9Majd megijedt Dávid az Úrtól azon napon, és azt mondta: »Hogyan jöjjön az Úr ládája hozzám?« 12Hírül vitték erre Dávid királynak, hogy az Úr megáldotta Obededomot és mindenét az Isten ládájáért. Erre Dávid elment, s vigasság közepette átvitte az Isten ládáját Obededom házából a Dávid-városba. Dávid hét énekkart és áldozati borjút is vitt magával.
Jegyzetek
23,2 Dávid hálaéneke (5) és egy a királynak szóló intés (3-4.6-7).
6,12 A láda miatt Isten megáldotta Obededomot, aki valószínűleg nem volt izraelita. Dávid a láda átvitelekor papi ruhát (efód) visel.