Keresés a Bibliában

22 1Jeruzsálem lakói Ahaszját, legkisebbik fiát tették meg királlyá helyette, mert azokat, akik idősebbek voltak nála, mind megölték az arab portyázók, akik rátörtek a táborra. Így lett királlyá Ahaszja, Jórámnak, Júda királyának fia. 2Negyvenkét esztendős volt Ahaszja, amikor uralkodni kezdett, s egy esztendeig uralkodott Jeruzsálemben. Anyját, aki Ámri leánya volt, Atáliának hívták. 3Ámde ő is Ácháb házának útjain járt, mert anyja arra ösztönözte, hogy gonoszul cselekedjen. 4Csakugyan azt tette, ami gonosz volt az Úr színe előtt, úgy, amint Ácháb házanépe, mert vesztére ugyanazok voltak atyja halála után a tanácsadói. 5Tanácsukat követve elment Jórámmal, Ácháb fiával, Izrael királyával harcolni Házaél, Szíria királya ellen Rámót-Gileádba. A szírek azonban megsebesítették Jórámot, 6mire ő visszatért Jezreelbe, hogy meggyógyíttassa magát, mert sok sebet kapott a fent említett harcban.
Erre Ahaszja, Jórám fia, Júda királya lement, hogy meglátogassa a Jezreelben betegeskedő Jórámot, Ácháb fiát.

KNB SZIT STL BD RUF KG