Keresés a Bibliában

31Így uralkodott Jozafát Júdán. Harmincöt esztendős volt, amikor uralkodni kezdett, s huszonöt esztendeig uralkodott Jeruzsálemben. Anyját, aki Seláhi leánya volt, Azubának hívták. 32Atyjának, Ászának útján járt, és arról nem tért le, s azt cselekedte, ami kedves volt az Úr előtt. 33Mindazonáltal a magaslatokat nem távolította el, és a nép még mindig nem fordította szívét az Úrhoz, atyái Istenéhez.
34Jozafát egyéb dolgai, mind az elsők, mind az utolsók meg vannak írva Jéhunak, Hánáni fiának szavai által, amelyeket ő Izrael királyainak könyveibe iktatott.
35Ezután Jozafát, Júda királya barátságra lépett Izrael királyával, Ohozjával, akinek cselekedetei igen gonoszak voltak. 36Mindazonáltal szövetkezett vele arra, hogy hajókat készítenek, s azokat Tarzisba küldik, és el is készíttették a hajóhadat Ecjon-Gáberben. 37Ám Eliézer, a máresai Dodáu fia így jövendölt Jozafátnak: »Mivel szövetséget kötöttél Ohozjával, az Úr összetöri műveidet.« Csakugyan, összetörtek a hajók, és nem tudtak Tarzisba menni.

KNB SZIT STL BD RUF KG