Keresés a Bibliában

2összetörette az emlékoszlopokat és kivágatta a berkeket.
3Meghagyta Júdának, hogy keresse az Urat, atyái Istenét és teljesítse a törvényt s minden parancsot. 4Eltávolította Júda valamennyi városából az oltárokat és az istentiszteleti helyeket és békében uralkodott. 5Majd megerősített városokat építtetett Júdában, mert nyugta volt és az ő idejében nem támadtak háborúk, mivel az Úr békességet adott.
6Azt mondta Júdának: »Építsük ki ezeket a városokat, vegyük körül azokat fallal, erősítsük meg őket tornyokkal, kapukkal és zárakkal, amíg nyugta van mindennek a háborúktól. Kerestük ugyanis az Urat, atyáink Istenét és ő békességet adott nekünk körös-körül mindenfelől.« Ezért építettek és az építést nem is akadályozta meg semmi sem.
7Ászának Júdából háromszázezer, pajzsot és lándzsát viselő embere, Benjaminból pedig kétszáznyolcvanezer pajzsosa és íjásza volt a seregében: ezek valamennyien igen vitéz emberek voltak.
8Kivonult azonban ellenük az etióp Zára, ezerszer ezer emberből álló seregével és háromszáz szekérrel, és el is jutott egészen Máresáig. 9Ásza erre ellene vonult és a Máresa mellett levő Szefáta völgyben csatarendbe állította seregét.
10Majd segítségül hívta az Úr Istent: »Uram, neked nem okoz különbséget, hogy kevés vagy sok ember által nyújtasz-e segítséget. Segíts meg minket, Urunk, Istenünk, mert benned s nevedben bízva vonultunk ki e sokaság ellen. Uram, te vagy a mi Istenünk, ne győzedelmeskedjék rajtad ember!« 11Erre az Úr megrémítette az etiópokat Ásza és Júda előtt, és az etiópok megfutamodtak. 12Ásza és a vele levő nép egészen Geráráig kergette őket. Az etiópok mind egy szálig elestek, mert az Úr verése és seregének támadása eltiporta őket. Így ők sok zsákmányt ejtettek, 13és megverték Gerára körül az összes várost, mert nagy félelem szállta meg valamennyit. Kifosztották a városokat és sok zsákmányt hordtak el belőlük, 14sőt a juhaklokat is lerombolták, és végtelen sok juhot és tevét szereztek. Aztán visszatértek Jeruzsálembe.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

14,8 Hogy ez a bizonyos Zára ki volt, nem tudni. A harcosok száma között megfigyelhető, aránytalanul nagy különbség az isteni beavatkozás súlyát akarja kiemelni.

14,14 A zsákmányból arra lehet következtetni, hogy nomád arabokról van szó, akik juh- és tevenyájaikat kísérték.