18Mindez pedig Istentől van, aki Krisztus által megbékéltetett minket önmagával, és nekünk adta a megbékélés szolgálatát.
19Mert Isten volt az, aki Krisztusban megbékéltette magával a világot, úgy, hogy nem számította be bűneinket, és ránk bízta a békéltetés igéjét.
20Mi tehát Krisztus követségében járunk, s maga Isten buzdít általunk. Krisztusért kérünk tehát benneteket, béküljetek meg Istennel!
21Ő azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazságossága legyünk őáltala.
Jegyzetek
5,21 Isten szeretete azáltal éri el csúcspontját, hogy egyszülött Fia a bűnös ember helyébe lép, magára veszi az ember bűneit és jóvátételt ad azokért. Így teszi lehetővé az ember számára nemcsak az újjászületést, hanem az Istennel való barátságot és az istenfiúságot is. Bűnné tette: úgy bánt vele, mintha ő lenne bűnös, hogy helyreálljon az isteni igazságosság rendje.