4Mésa, Moáb királya, sok barmot tenyésztett és százezer báránnyal meg százezer gyapjas kossal adózott Izrael királyának.
5Amikor azonban Ácháb meghalt, megszegte a szövetséget, amelyet Izrael királyával tartott.
6Ezért Jórám király kivonult ebben az időben Szamariából, s felsorakoztatta egész Izraelt.
7Aztán elküldött Jozafáthoz, Júda királyához, ezzel az üzenettel: »Moáb királya elszakadt tőlem, gyere velem hadba ellene.« Ő azt felelte: »Felmegyek; aki az enyém, az a tied, az én népem a te néped, s az én lovaim a te lovaid.«
8Majd kérdezte: »Melyik úton vonuljunk fel?« Ő azt felelte: »Edom pusztáján keresztül.«
9Elindult tehát Izrael királya, Júda királya és Edom királya, s hét napot haladtak kerülő útjukon, de nem volt víz sem a sereg, sem a velük menő jószág számára.
10Azt mondta ekkor Izrael királya: »Jaj, jaj, jaj, egybegyűjtött az Úr minket, három királyt, hogy Moáb kezébe adjon.«
11Azt mondta erre Jozafát: »Van-e itt prófétája az Úrnak, hogy könyöröghessünk általa az Úrhoz?« Erre valaki Izrael királyának szolgái közül azt felelte: »Itt van Elizeus, Sáfát fia, aki Illés kezére a vizet öntötte.«
12Azt mondta ekkor Jozafát: »Nála van az Úr üzenete.« Lement tehát hozzá Izrael királya s Jozafát, Júda királya és Edom királya.
13Elizeus azonban azt mondta Izrael királyának: »Mi közöm hozzád? Eredj apád és anyád prófétáihoz!« Mindazonáltal azt mondta neki Izrael királya: »Miért gyűjtötte egybe az Úr ezt a három királyt, hogy a moabiták kezébe adja őket?«
14Azt mondta erre neki Elizeus: »A Seregek Urának életére mondom, akinek színe előtt szolgálok, hogy ha nem tekinteném Jozafátnak, Júda királyának személyét, ügyet sem vetnék rád, s meg sem néznélek.
15Most azonban hozzatok ide nekem egy hárfást.« Amikor aztán az játszani kezdett a hárfáján, őt megszállta az Úr ereje és szólt:
16Ezt üzeni az Úr: »Csináljatok gödröt gödör mellé e patakvölgy árkában,
17mert ezt üzeni az Úr: Nem fogtok látni sem szelet, sem esőt, s ez az árok mégis megtelik vízzel, s isztok ti és családjaitok meg barmaitok.
18Sőt ez még kevés az Úr színe előtt: még Moábot is a kezetekbe adja,
19s megvertek minden erős várost s minden válogatott várost, kivágtok minden gyümölcsfát, betömtök minden vízforrást, s behánytok minden jó szántóföldet kövekkel.«
20S csakugyan az történt, hogy reggel, amikor az ételáldozatot szokták bemutatni, íme, víz áradt Edom felől, s megtelt a vidék vízzel.
21Amikor a moabiták mindannyian meghallották, hogy felvonultak a királyok, hogy hadakozzanak ellenük, összehívták mindazokat, akik vitézi övet viseltek, s felálltak határukon.
22Amikor aztán kora hajnalban felkeltek, s a nap a vízzel szemben felsütött, a moabiták átellenből olyan vörösnek látták a vizet, mint a vér.
23Erre azt mondták: »Kard ontotta vér ez! Harcra keltek egymással a királyok, s leöldösték egymást! Rajta hát zsákmányra, Moáb!«
24Azzal elmentek Izrael táborához, de Izrael felkelt, s megverte a moabitákat, s azok megfutamodtak előlük. Erre a győztesek elmentek, s megverték Moábot
25és lerontották a városokat, s azáltal, hogy mindegyikük odadobott egy-egy követ, telehajigáltak minden jó szántóföldet, betömtek minden vízforrást, kivágtak minden gyümölcsfát, úgyhogy csak a cserepes falak maradtak meg, de a parittyások körülvették a várost, s nagy részben összelövöldözték.
26Amikor ezt Moáb királya látta, azt tudniillik, hogy az ellenség föléje kerekedett, maga mellé vett hétszáz kardforgató embert, hogy áttörjön Edom királyához, de nem tudott.
27Erre megragadta elsőszülött fiát, akinek idővel királlyá kellett volna lennie helyette, s bemutatta egészen elégő áldozatul a várfalon. Erre nagy felháborodás lett Izraelben, s ők azonnal visszavonultak tőle, s visszatértek földjükre.
Jegyzetek
3,4 Mésa uralkodásának évei Kr. e. 871-848. Díbonban találtak egy kőbe vésett feliratot, amelyet Mésa állíttatott fel kb. Kr. e. 850-ben. A felirat felsorolja a Mésa által legyőzött városokat, köztük izraeli városokat is. Az itt elbeszélt vereségről hallgat a felirat.
3,27 Vö. 16,3; 21,6.