Keresés a Bibliában

24 1Az ő napjaiban jött fel Nebukadnezár, Babilon királya és Joakim a szolgája lett három esztendeig. Aztán ismét elpártolt tőle. 2Ekkor rábocsátotta az Úr a kaldeusok portyázóit és Szíria portyázóit és Moáb portyázóit és Ammon fiainak portyázóit. Rábocsátotta őket Júdára, hogy pusztítsák el az Úr azon szava szerint, amelyet szolgái, a próféták által szólt. 3Az Úr parancsára történt ez Júdával, azért, hogy eltávolítsa őt maga elől Manassze mindazon bűnéért, amelyet elkövetett, 4s azért az ártatlan vérért, amelyet kiontott, úgyhogy megtöltötte Jeruzsálemet ártatlan vérrel: ezért nem akart az Úr megengesztelődni.
5Joakim egyéb dolgai pedig, s mindaz, amit cselekedett, nemde meg vannak írva Júda királyainak krónikás könyvében? Amikor aztán Joakim aludni tért atyáihoz, 6fia, Joachin, lett a király helyette.
7Egyiptom királya azonban többé nem jött ki földjéről, mert Babilon királya elvette Egyiptom patakjától az Eufrátesz folyóig mindazt, ami Egyiptom királyáé volt.
25 1Ezért aztán az történt, hogy uralkodásának kilencedik esztendejében, a tizedik hónapban, a hó tizedik napján felvonult Nebukadnezár, Babilon királya és egész serege, Jeruzsálem ellen, és körülvette a várost és ostromműveket épített köréje. 2Így tartották elzárva és körülvéve a várost Cidkija király tizenegyedik esztendejéig, 3a negyedik hó kilencedik napjáig, úgyhogy a városban elhatalmasodott az éhség, s nem volt kenyere a föld népének. 4Ekkor rést ütöttek a városon, mire éjszaka az összes harcos futásnak eredt, azon a kapun át, amely a két kőfal között, a király kertje mellett van (a kaldeusok körös-körül megszállva tartották a várost). Így futott el Cidkija is, azon az úton, amely a puszta mezőségére vezet. 5Ám a kaldeusok serege üldözőbe vette a királyt és Jerikó síkján utol is érte. Ekkor az összes harcos, aki vele volt, elszéledt s magára hagyták. 6Megfogták tehát a királyt és elvitték Babilon királya elé, Reblátába. Miután az ítéletet tartott felette, 7Cidkija fiait szeme láttára megölette, aztán szemét kivájatta, őt magát láncra verette, s elvitette Babilonba.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

24,1 Joakim uralkodásának évei Kr. e. 609-598. Nebukadnezár, az Újbabiloni Birodalom uralkodója megveri Egyiptomot Karkemisnél (az Eufrátesz mellett). Az egyiptomi sereg üldözése közben leigáz néhány kisállamot, köztük Júdát.

25,1 Hofra fáraó (sikertelenül) megkísérelte felszabadítani a várost az ostrom alól.