4 1Egyébként, testvérek, az Úr Jézusban kérünk és intünk titeket arra, amit tőlünk tanultatok, hogy hogyan kell élnetek és Isten kedvében járnotok – amint teszitek is. Éljetek is úgy, hogy előrehaladásotok mind nagyobb legyen. 2Hiszen ismeritek a parancsokat, amelyeket az Úr Jézus által adtunk nektek. 3Isten akarata ugyanis ez: a ti megszentelődésetek, hogy megtartóztassátok magatokat a paráznaságtól; 4hogy mindegyiktek meg tudja őrizni a testét szentségben és tisztességben, 5nem a vágyódás szenvedélyében, mint a pogányok, akik nem ismerik Istent. (Jer 10,25) 6És senki se károsítsa meg, s ne csalja meg semmilyen ügyletben a testvérét, mert az Úr bosszút áll mindezért, mint ahogy már régebben megmondtuk nektek és bebizonyítottuk. 7Isten ugyanis nem tisztátalanságra hívott meg minket, hanem szentségre.
Jegyzetek
4,4 Testét: a saját testét vagy a feleségét; az eredeti szöveg mindkettőt jelentheti (szó szerint: »edényét«). A keresztény ember számára ez(ek midegyike) szent, mert Krisztusnak van szentelve, s a Titokzatos Test tagja.