Keresés a Bibliában

37Majd azt mondta Dávid: »Az Úr, aki megszabadított az oroszlán mancsai meg a medve mancsai közül, Ő fog megszabadítani engem e filiszteus kezéből.« Azt mondta erre Saul Dávidnak: »Eredj, s az Úr legyen veled!«
38Aztán Saul felöltöztette Dávidot a maga ruháiba, rézsisakot tett a fejére, s páncélt adott rá. 39Ekkor Dávid felcsatolta kardját a ruhái fölé, s elkezdte próbálgatni, tud-e így felfegyverkezve járni, mert nem szokta meg. Azt mondta Dávid Saulnak: »Nem tudok így járni, mert nem szoktam meg.« Azzal lerakta ezeket, 40s vette botját, amelyet mindig a kezében hordott, kiválasztott magának öt jó sima követ a patakból, s betette azokat pásztortáskájába, amely nála volt, s kezébe vette parittyáját, s kiment a filiszteus elé.
41Erre a filiszteus, előtte haladó fegyverhordozójával együtt, ballagva és egyre jobban közeledve Dávid felé tartott. 42Amikor aztán a filiszteus feltekintett és meglátta Dávidot, semmibe sem vette, hiszen egy vörös, szép külsejű ifjú volt előtte. 43Erre a filiszteus így szólt Dávidhoz: »Hát kutya vagyok én, hogy bottal jössz ellenem?« Aztán a filiszteus megátkozta isteneivel Dávidot, 44és azt mondta Dávidnak: »Gyere csak ide hozzám, hadd adjam húsodat az ég madarainak s a mező vadjainak!« 45Dávid ekkor így szólt a filiszteushoz: »Te karddal, dárdával s pajzzsal jössz ellenem, én pedig a Seregek Urának, Izrael hadainak Istene nevével megyek ellened, amelyeket te gyalázattal illettél 46a mai napon. Az Úr pedig a kezembe fog adni téged, megöllek, leveszem rólad a fejedet, és még ma az ég madarainak és a mező vadjainak adom a filiszteusok táborának hulláit, hadd tudja meg az egész föld, hogy van Izraelnek Istene! 47Tudja meg ez az egész gyülekezet, hogy nem kell kard és dárda az Úrnak a győzelemhez, mert ő a harc ura, s ő a kezünkbe is fog adni titeket!«
48Amikor aztán a filiszteus nekikészült, s elindult, s Dávid felé közelített, Dávid sietve a filiszteus elé futott, hogy megküzdjön vele, 49és benyújtotta kezét táskájába, kivett belőle egy követ, azt parittyájával megforgatta, s elhajította, s homlokon sújtotta vele a filiszteust, úgyhogy a kő belefúródott homlokába, s az arcával a földre bukott. 50Így győzte le Dávid a filiszteust parittyával és kővel, s miután leverte, meg is ölte a filiszteust. Mivel ugyanis kard nem volt Dávid kezében,

KNB SZIT STL BD RUF KG