Keresés a Bibliában

17Továbbá az ajtónállók: Sallum, Akkub, Telmon és Áhimán. Fivérük, Sallum volt a fő: 18mindezideig ő és emberei őrködtek Lévi fiai közül a királyi, a keleti kapunál, rendjeik szerint.
19Sallum, annak a Kórénak a fia, aki Kóré fiának, Abiászáfnak volt a fia, meg az ő testvérei és az ő családja voltak ugyanis azok a kóriták, akik mint a sátor bejáratának őrei teljesítettek szolgálatot, s az ő családjaik őrizték rendjeik szerint az Úr táborának bejáratát. 20Fineesz, Eleazár fia volt az elöljárójuk az Úr előtt. 21Zakariás, Mesullámja fia volt a bizonyság hajlékába vezető kapu őre. 22Azok, akiket a kapuk őreivé szemeltek ki, összesen kétszáztizenketten voltak és a saját falvaikban voltak jegyzékbe véve. Dávid és Sámuel, a látnok rendelte őket megbízatásukba 23éspedig őket is, fiaikat is az Úr házának ajtajaihoz és a sátorhoz, rendjeik szerint. 24A négy égtáj felé voltak felállítva az ajtónállók: azaz kelet, nyugat, észak és dél felé. 25Testvéreik falvaikban tartózkodtak, de szombatjaikon, időről-időre, bevonultak. 26Erre a négy levitára volt bízva az ajtónállók egész összessége. Ők ügyeltek fel a kamrákra és az Úr házának kincseire is. 27Az Úr temploma körül tartózkodtak őrhelyeiken, hogy amikor az ideje elérkezik, reggel kinyissák az ajtókat.
12Ezeket ajtónállóknak osztották be, hogy mint az őrség vezetői, testvéreikhez hasonlóan, szüntelenül az Úr házában szolgáljanak. 13Majd kisorsolták fiatalnak s idősnek egyaránt, családról-családra a különböző kapukat. 14A napkeleti rész Selemiára esett, fiának, Zakariásnak, aki igen okos és tapasztalt ember volt, az északi oldal jutott osztályrészül. 15Obededomnak és fiainak a déli, a háznak az a része, amelyben a vének tanácsa volt. 16Sefímnek és Hószának pedig a nyugati, a feljárat útjára vivő kapuval együtt, úgyhogy az egyik őrhely a másikkal szemben volt. 17Kelet felé naponként hat levita állt őrt, észak felé négy, dél felé hasonlóképpen naponként négy, ahol a tanács volt kettő-kettő, 18nyugat felé, az ajtónállók kamráinál pedig négy az útnál, kettő-kettő a kamráknál. – 19Ez volt Kóré és Merári ajtónálló fiainak osztályai.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

9,20 Mózes idejéből hirtelen átlép Dávid korába. A szerző tulajdonképpen két intézményt akar dicsőíteni: a dávidi dinasztiát, amely az isteni igéretek letéteményese volt, és az ároni papságot, amelyből a legitim főpapság származik, és amely a dávidi időkben érte el fénykorát; jelentősége az azt követő templomi szolgálatban teljesedett ki.