Keresés a Bibliában

11Azzal Dávid átadta fiának, Salamonnak az előcsarnok, a templom, a melléktermek, az emeleti terem, a belső termek és az engesztelés házának leírását, 12valamint mindannak a tervét, amit kigondolt az udvarokra, az Úr házának kincsei és a szent kincsek számára körös-körül építendő kamrákra, 13a papok s a leviták beosztására meg az Úr házának valamennyi munkájára és az Úr templomának szolgálatához szükséges valamennyi eszközre vonatkozólag, 14továbbá a megfelelő súlyú aranyat a szolgálat minden egyes eszközére, meg a megfelelő súlyú ezüstöt a különböző tárgyakra és dolgokra, 15meg az arany mécstartók és mécseseik számára a mindegyik mécstartó és mécses méretének megfelelő aranyat. Hasonlóképpen átadta az ezüst mécstartók és mécseseik számára a megfelelő súlyú ezüstöt, a különböző méreteknek megfelelően. 16Odaadta az aranyat a kitett kenyerek asztalaihoz is, a különböző fajtájú asztalokhoz, meg az ezüstöt az egyéb ezüstasztalok számára, 17meg a villák, csészék, tömjénezők és az aranyserlegek számára a színtiszta aranyat, a méretek nagysága szerint számítva a súlyt minden egyes serlegre. Hasonlóképpen odaadta az ezüstserlegekre a különböző súlyú ezüstöt. 18A füstölő oltár számára színtiszta aranyat adott; ugyanabból kellett készíteni a szárnyaikat kiterjesztő s az Úr szövetségládáját befedő kerubok szekerének szerkezetét is. 19»Mindez, úgy mond, az Úr kezével írva jutott el hozzám, értésemre adva a terv egész kivitelét.«

KNB SZIT STL BD RUF KG