Keresés a Bibliában

2Megépíttette ugyanis a Libanon erdejének száz könyöknyi hosszú, ötven könyöknyi széles és harminc könyöknyi magas házát és cédrusfa oszlopok között levő négy folyosóját – cédrusfából vágatta ugyanis az oszlopokat –, 3aztán cédrusfa deszkázattal befedette az egész tetőzetet. Utóbbit negyvenöt oszlop tartotta. Egy-egy sorban tizenöt oszlop volt. 4Ezek egymással szemben helyezkedtek el, 5és egymásra néztek; az oszlopok között egyenlő közök, az oszlopok felett pedig négyszögletes, mindenben egyenlő gerendák voltak. 6Csináltatott továbbá egy ötven könyöknyi hosszú és harminc könyöknyi széles oszlopcsarnokot s e nagyobbik csarnok elé egy másik csarnokot és oszlopokat s az oszlopokra gerendázatot. 7Csináltatott továbbá egy tróncsarnokot az ítélőszék elhelyezésére és beborította cédrusfával a padlótól a mennyezetig. 8Az a ház, amelyben ítéletre ültek, a csarnok közepén volt, s ugyanígy készült; csináltatott továbbá egy házat a fáraó lányának (akit Salamon feleségül vett) ugyanolyan módon, mint e csarnokot.
9Mindez értékes, belül-kívül megfelelő formára és méretre fűrészelt kövekből készült az alaptól a falak tetejéig s kívülről a nagy udvarig. 10Az alap is értékes kövekből volt: nagy, tíz- vagy nyolc könyöknyi kövekből, 11s igazán értékes, ugyanilyen méretű faragott kövek, valamint cédrusfák voltak. 12A nagy udvart három sor faragott kő és egy sor faragott cédrusfa kerítette, ugyanígy volt az Úr házának belső udvarával s a ház csarnokával is.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

7,12 »Nagy udvar«-nak nevezték a térséget, ahol a palotaépületek álltak. A palotát a várostól fal választotta el.