2Salamon élelmiszerszükséglete naponkint ez volt: harminc kór lisztláng, hatvan kór liszt,
6Volt továbbá Salamonnak negyvenezer jászol szekeres lova s tizenkétezer hátaslova.
9Adott továbbá Isten Salamonnak bölcsességet, igen nagy okosságot, s olyan bőséges ismereteket, mint a tenger partján levő föveny,
10Dávid aztán aludni tért atyáihoz, s eltemették a Dávid-városban.
11Az idő, amely alatt Dávid Izraelen uralkodott, negyven esztendő volt. Hebronban uralkodott hét esztendeig, Jeruzsálemben harmincháromig.
12Salamon aztán beült apjának, Dávidnak trónjába, s uralma igen megszilárdult.
13Bement erre Adoniás, Haggit fia, Batsebához, Salamon anyjához. Ez így szólt hozzá: »Békességes-e a jöveteled?« Ő azt felelte neki: »Békességes.«
14Majd mondta: »Beszédem volna veled.« Ő azt mondta: »Szólj!« Erre ő
15így szólt: »Tudod, hogy az enyém volt a királyság, s egész Izrael engem tett meg királyának, de elkerült tőlem a királyság, s az öcsémé lett, mert az Úr neki rendelte.
Jegyzetek
5,2 A királyi udvar élelmezte a hadsereget is. A felsorolt mennyiségek azonban még így is túlzottak. 1 kór = kb. 400 liter.
5,6 Salamon alkalmazott először harci szekereket a hadseregben. Egy szekérhez három harcos (»lovas«) tartozott. Az 1Kir 10,26 szerint Salamonnak 1400 harci szekere volt.