Keresés a Bibliában

16Akkor két parázna asszony jött a királyhoz. Eléje álltak, 17s egyikük ezt mondta: »Kérlek, uram, én és ez az asszony egy házban laktunk, s én ott szültem nála, a hálószobában. 18Harmadnapra szülésem után ő is szült; mi együtt voltunk, s kettőnkön kívül senki más sem volt velünk a házban. 19Egy éjjel azonban meghalt ennek az asszonynak a fia, mert álmában agyonnyomta. 20Erre ő felkelt az éjfél csendjében, elvette mellőlem fiamat, amikor én, szolgálód, aludtam, s a maga keblére helyezte, az ő fiát pedig, aki meghalt, az én keblemre tette. 21Amikor aztán hajnalban felkeltem, hogy tejet adjak fiamnak, íme, halott volt. Amikor azonban fényes nappal jobban szemügyre vettem, rájöttem, hogy nem az én szülöttem.« 22A másik asszony azt felelte: »Nem úgy van, ahogy mondod, hanem a te fiad halt meg, s az enyém él.« Amaz viszont azt mondta: »Hazudsz, mert az én fiam él, s a te fiad halt meg.« Ilyenképpen veszekedtek a király előtt.
23Azt mondta ekkor a király: »Ez azt mondja: ‘az én fiam él, s a te fiad halt meg,’ az viszont azt mondja: ‘nem, hanem a te fiad halt meg, s az enyém él.’« 24Azt mondta tehát a király: »Hozzatok elém egy kardot.« Amikor aztán odavitték a kardot a király elé, 25ő így szólt: »Vágjátok kétfelé az élő gyermeket, s adjátok felét az egyiknek s felét a másiknak.« 26Azt mondta erre az az asszony, akié az élő fiú volt (megindult ugyanis szíve a fián): »Kérlek, uram, adjátok inkább neki az élő gyermeket, de ne öljétek meg.« Az azonban azt mondta: »Se az enyém, se tied ne legyen: el kell csak felezni.« 27A király erre azt mondta: »Adjátok oda annak az élő gyermeket, s ne öljétek meg, mert az az anyja.«
28Meghallotta erre egész Izrael az ítéletet, amelyet a király hozott, s elfogta a félelem a király iránt, mert látta, hogy Isten bölcsessége vezeti az ítélkezésben.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

3,16 Eredetileg önálló elbeszélés volt. Jelzi Isten Gibeonban adott ígéretének beteljesedését.