Keresés a Bibliában

41Jozafát, Ásza fia, Áchábnak, Izrael királyának negyedik esztendejében kezdett uralkodni Júdán. 42Harmincöt esztendős volt, amikor uralkodni kezdett, s huszonöt esztendeig uralkodott Jeruzsálemben; anyját, aki Saláj lánya volt, Azubának hívták. 43Mindenben apjának, Ászának útján járt, s arról le nem tért, s azt cselekedte, ami igaz az Úr színe előtt. 44Mindazonáltal a magaslatokat nem távolította el: a nép ugyanis még a magaslatokon áldozott és gyújtott jó illatot. 45Jozafát békességet tartott Izrael királyával.
46Jozafát egyéb dolgai pedig és cselekedetei, amelyeket művelt, valamint harcai, nemde meg vannak írva Júda királyainak krónikás könyvében?
47Ő eltávolította az országból azoknak a fiúszeretőknek maradékait is, akik apja, Ásza napjaiból maradtak. 48Akkoriban nem állt király Edom élén. 49Így Jozafát király tengeri hajókat készíttetett, hogy Ofírba hajózzanak aranyért, de nem mehettek el, mert összetörtek Ecjon-Géberben. 50Akkor azt mondta Ahaszja, Ácháb fia Jozafátnak: »Menjenek szolgáim szolgáiddal a hajókon« – de azt Jozafát nem akarta.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

22,46 2 Krón 17-20 Jozafátot ideális királyként mutatja be.