Szent István Társulati Biblia

Az Énekek éneke

BEVEZETÉS AZ ÉNEKEK ÉNEKÉHEZ Az Énekek éneke mintegy 30 szerelmi énekből álló gyűjtemény, amelyek a vőlegény és a menyasszony egymás iránti szerelmét hirdetik: együtt vannak, majd elválnak, keresik és megtalálják egymást. A dalok egy részében (kb. 12) a menyasszony beszél szerelmese iránti vágyódásáról és összetartozásukról, leírja a vőlegény külsejét; más részekben (kb. 8 ének) a vőlegény énekli meg jegyese szépségét és szerelmén érzett örömét; néhány dalban (kb. 6) pedig a szerelmesek váltakozva dicsérik egymást. A főszereplők mellett még megszólal egy kar is (Jeruzsálem leányai, a vőlegény kísérete). Nem alakult ki egységes vélemény arról, hogy az énekek meghatározott szerkezet szerint kapcsolódnak vagy pedig minden különösebb terv nélkül kerültek összefüggésbe. Közelebbi utalások hiányában az Énekek énekének keletkezési ideje csak hozzávetőlegesen állapítható meg. Bizonyos azonban, hogy a gyűjtemény a fogság utáni időben alakult ki, valószínűleg a hellenista korban (Kr. e. 3. sz.). Erről tanúskodnak a műben előforduló aramaizmusok, egy perzsa (4,13) és egy görög (3,9) kölcsönszó. A keletkezés helye Palesztina, közelebbről Jeruzsálem. A többször ismétlődő megszólítás: „Jeruzsálem leányai” (1,5; 2,7; 3,5.10; 5,8.4), „Sion lányai” (3,11) és Salamon nevének említése (3,7.9.11) a dalok jeruzsálemi keletkezése mellett szól. Nem kizárt azonban annak lehetősége, hogy egyes dalok korábbi eredetűek. Az Énekek énekének értelmezése az ókortól kezdve egyaránt foglalkoztatta a zsidóságot és a kereszténységet. A könyvben Isten neve egyszer sem fordul elő, és témája, a jegyesek szenvedélyes szerelme természetszerűen magyarázatot követel arra, hogy milyen alapon került ez az írás a kánoni könyvek közé. A művet ugyan a zsidók felvették a kánonba, de utólag, a Kr. u. 2. században felmerült a kétely, hogy helyes volt-e a szent könyvekhez sorolni. A kérdést a hagyományra hivatkozva döntötték el, sőt a könyvet a Kr. u. 8. századtól húsvét ünnepén olvassák. Az írás jelen korig keletkezett magyarázatai három csoportba sorolhatók. a) A hagyományos s egyben legősibb allegorikus értelmezés szerint az Énekek énekének eredeti szándéka, hogy Jahve és Izrael kapcsolatát a vőlegény és menyasszony kölcsönös szeretetében és hűségében fejezze ki. Az allegorikus értelmezés a prófétai hagyományra támaszkodik, amelyben Ozeástól kezdve a házasság és házassági hűség gyakran szimbolizálja Jahve és Izrael szövetségét, Izrael hűségét vagy hűtlenségét (Oz 1-3; Jer 31,17-22; Ez 16.köv.; Iz 54,4-8; 62,4-5). Ezt az értelmezést vallja a zsidó hagyomány, és átvette a kereszténység is. A keresztény szerzők az allegóriát Krisztus és az Egyház kapcsolatára vonatkoztatják. E magyarázat problémája az, hogy az Énekek énekében semmi sem utal a szereplők, illetve a jegyesek szerelmének jelképes értelmezésére, ez csak a prófétai hagyományra való hivatkozással történik. Ez az érv annál is nyomósabb, mivel azok a bibliai szövegek, amelyek Jahve és Izrael kapcsolatát a házasság szimbolikájával fejezik ki, viszont utalnak a kifejezés jelképes értelmére (pl. Oz 1,2; Ez 16,2; Iz 54,4; 62,4). Ezért az allegorikus értelmezést a természetes magyarázatot követők a szöveg másodlagos, és nem a szó szerinti értelmének tekintik. b) A kultikus-mitikus magyarázat a könyv eredetét a vegetációs istenek, a meghaló és feltámadó Tammuznak és szerelmesének, Istárnak kultuszában, rituálisan megült házasságukban, a hierogámiában keresi. Az izraeliták a kánaánitáktól átvették az ünnep rituáléját, úgy alakítva, hogy a mitologikus háttér teljesen eltűnt, s ennek tanúja az Énekek éneke. Aligha képzelhető el azonban, hogy az izraeliták bármit is átvettek volna ilyen kultuszok rituáléjából. c) A természetes magyarázat a szöveg szó szerinti értelméhez ragaszkodik. Az Énekek éneke szerelmi dalok gyűjteménye, amelyek a kölcsönös és hűséges emberi szerelmet éneklik meg. Ennek az értelmezésnek már vannak képviselői elvétve az ókeresztény egyházban (Mopszvesztai Teodor), a középkorban (Ibn Esra) és a reformáció idején (G. Castellino) is, de a 18. századtól kezdve a katolikusokat kivéve széles körben elfogadottá vált a kutatók között. Az utóbbi időben növekedik azoknak a katolikus magyarázóknak a száma is, akik az Énekek énekének természetes értelmét vallják. Az allegorikus magyarázatnak nincs nyoma a Kr. u. 2. század előtt, Rabbi Akiba (Kr. u. 135) élesen tiltakozott, hogy az Énekek énekét a házasságkötés ünneplése alkalmából énekeljék. Az ilyenfajta használatból kiderül, hogy e korban a zsidók is a dalok természetes értelmét vallották. A mű természetes értelme nem akadály, hogy a kánoni könyvekhez tartozzon, mert a biblikus hagyomány tanúsága szerint a házasság, s így a szerelem is, Isten teremtő akaratából származik, aki megáldja a házasságot. Az Énekek énekének témája egyben tehát vallásos is. A szerelem és a házasság témája több bibliai könyvben szerepel, a próféták pedig Jahve és Izrael kapcsolatát a házastársi szeretet és hűség jelképével fejezték ki. Az Énekek éneke magyarázatánál nem szabad az allegorikus és természetes értelmezést egymást kizáró ellentétbe állítani, mert a mű mindkét irányba nyitott: az emberi és isteni szeretet szorosan összefügg, az emberi szeretet jele és jelképe az isteninek, s ezt az irányulást a bibliai hagyomány gazdagon kifejezésre is juttatja.