Szent István Társulati Biblia
Jézusnak, Sirák fiának könyve
BEVEZETÉS SIRÁK FIA KÖNYVÉHEZ Sirák fia könyvének címe a görög fordítás szerint „Jézusnak, Sirák fiának bölcsessége”. A szerző így nevezi magát írásának végén: „Jézus, Sirák fia, Eleazár unokája Jeruzsálemből” (50,27, vö. 51,30). A görög szöveg előszavában pedig, ahol a szerző unokája megindokolja, hogy miért fordította le az eredetileg héber nyelvű munkát, nagyapját Jézusnak nevezi (7. v.). A könyv a zsidó hagyományban „Ben Szira” néven ismert. A latin nyelven beszélő keresztény egyházakban a munkának az Ecclesiasticus (liber), azaz „Egyházi könyv” címet adták, amelyet először Szent Ciprián (†258) tanúsít. Lehetséges, hogy a megnevezés az Egyház katekézisében való használatából származik. A modern szóhasználatban Ben Szirának vagy a görög Szirák után Sziracidának nevezik. Sirák fiának könyve – miként az előszó is tanúsítja – eredetileg héber nyelven keletkezett, s csak a szerző unokája fordította görögre. A keresztények használatában hosszú ideig csak a görög, és a szintén héberből készült szír fordítás maradt fenn. Szent Jeromos ismerte a héber eredetit, de nem fordította le, hanem a Vetus Latina szövege került a Vulgátába. A zsidó hagyomány nem sorolta Sirák fia könyvét a kánoni könyvek közé, de héber szövege továbbra is megmaradt. 1896-ban a kairói karaita zsinagóga genizájában megtalálták a héber szöveg kétharmadát a Kr. u. 11. és 12. századból származó kéziratokban. Később további szövegemlékeket találtak Qumránban és Massadában. A Katolikus Egyház a görög szöveget fogadta el kánoninak, amely a héberrel szemben az egész könyvet tartalmazza, de a szaktudósok egyre inkább a héber szöveget tekintik mérvadónak, esetenként javítva, illetve kiegészítve a hiányzó részeket a görög és a szír nyelvű fordítás alapján. A görög szöveg előszavában (1-35. v.) a szerző unokája elbeszéli, hogy Euergetész király uralkodásának 38. esztendejében Egyiptomba ment és ott élt. Egyiptomi tartózkodása alatt fordította le görögre nagyapja héber nyelven írt munkáját. Euergetész király nem lehet más, mint VII. Ptolemaiosz Euergetész (Kr. e. 170-116), és uralkodásának 38. esztendeje 132. Ebből következtetve nagyapja, Ben Szira mintegy két nemzedékkel, 60 évvel előbb, Kr. e. 190 körül élt Jeruzsálemben, és ott írta munkáját. Sirák fia könyve sokat elárul szerzője egyéniségéből. Ben Szira tekintélyes jeruzsálemi ember (33,19; 39,4), akit őszinte buzgóság tölt el a templom, a papság és a kultusz iránt (50,2-21). Fiatal kora óta az Írás – Törvény, Próféták és többi írások – szeretetétől átitatott írástudó, aki elmélkedésének és az Írás tanulmányozásának gyümölcsét másokkal is közölni akarja (24,34; 33,18; 50,27, vö. a fordító előszava 7-14. versek). Ben Szira olyan időszakban élt, amely sorsfordulót jelentett a palesztinai zsidóság életében. Palesztina több mint egy évszázadon át (Kr. e. 301-től) a Ptolemaioszok uralma alatt Egyiptomhoz tartozott, majd 198-ban a Szeleukidák hatalmába került. A Ptolemaioszok tiszteletben tartották a zsidók vallásgyakorlatát és nemzeti hagyományait, s ezt a magatartást folytatta kezdetben a Szeleukida uralkodóház is. Elismerték a perzsa kor óta élvezett előjogaikat, amelyek biztosították, hogy törvényeik és szokásaik szerint élhettek (2Mak 3,2-3). Ben Szira leírása a templom javításáról (50,1-4) megfelel ezeknek a viszonyoknak. A Szeleukidák és a zsidók közötti békés kapcsolat akkor szakadt meg, amikor IV. Szeleukosz pénzzavarai miatt a templom kincstárát akarta megszerezni. A hellenizmus hatással volt a palesztinai zsidóságra is. A hellenista eszmék és erkölcsök elsősorban a vezető réteget vonzották, s a Szeleukidák idején a papság és az arisztokrácia egy része hajlandó volt fokozottabban alkalmazkodni az új szellemhez. A zsidóság vallását és kultúráját fenyegető eszmeáramlat hódításával szemben ragad tollat Ben Szira, hogy erősítse hitsorsosait, meggyőzze őket Izrael hitének értékéről. Az igazi bölcsességet a kinyilatkoztatott Törvényben találják, ezért nincs szükségük arra, hogy azt a hellenizmusban keressék. Írásában a hagyományos vallásosság és a bölcsességi kultúra értékeit összegezi, amelyet saját tapasztalataival is gazdagít. Sirák fia könyve különböző témákkal foglalkozó mondások gyűjteményéből áll, amelyek minden rendszer nélkül, lazán kapcsolódva követik egymást. A tematikusan összefüggő mondások kisebb egységeket alkotnak. A könyv mégis megközelítően két nagy részre osztható, az 1-23. és 24-50. fejezetekre. Mindegyik rész a bölcsesség dicséretével kezdődik (1,1-10; 24,1-27). Az írást függelék (51) zárja, amely egy hálaadó himnuszból (51,1-12) és a bölcsesség kereséséről szóló költeményből áll (51,13-30). Sirák fia könyve a bölcsességi írásokhoz tartozik. A szerző gondolatainak kifejezésére a bölcsességi irodalom klasszikus formáit használja. A múlt nagy történelmi alakjairól adott leírások művészi tehetségről tanúskodnak (44-50). A könyv tartalma: 1-35. v.:|Előszó: A szerző unokája röviden bemutatja nagyapja munkáját, és megemlíti a héber alapján készült fordításának keletkezési idejét és célját (a görög szövegben).| 1-23:|Tanítás az egyén életéről, főként a házasságról és a családról.| 24-50:|Tanítás a társadalmi életről.| 51:|Függelék: Hálaadás Istennek (51,1-12), a bölcsesség keresése (51,13-30).| Sirák fia tanítását a zsidóság és hellenizmus között fokozatosan kibontakozó ellentét határozza meg. Ebben a helyzetben írásának az a célja, hogy Izrael vallásának, az ősök hagyományának értékét meggyőzően igazolja olvasói előtt. A szerző egyértelműen elkötelezett a zsidóság vallási és szellemi öröksége mellett, eszméiben az idegen hatások alig, vagy egyáltalán nem érvényesülnek. Gondolatainak fő forrása a biblikus hagyomány, mint ezt a görög fordítás előszavában Sirák fia unokája is megjegyzi (7-10. v.). Bár az Ószövetség könyveiből közvetlen idézet alig található írásában, mégis ismételten visszacsengenek a zsoltárok, a példabeszédek vagy próféták gondolatai. Sirák fia a biblikus tanításon elmélkedik, amelyhez saját tapasztalatait, megfigyeléseit is hozzáfűzi (33,16-18), mert maga is bölcs, és utazásai során nagy tudást szerzett (33,11). Sirák fia a vallás és erkölcs legkülönbözőbb kérdéseivel foglalkozik, amelyeket az emberi élettel, a helyes vagy helytelen magatartással összefüggésben vizsgál. Tanításáról általánosságban elmondható, hogy hiányzik belőle az eszkatologikus távlat és a messiási eszme. A nemzeti remények és az egyén jövője egyaránt evilági. Hisz az erkölcsös élet isteni jutalmában (33,13; 35,12köv.) és a gonoszok büntetésében (41,5-11), de nem ismeri a feltámadást és a halál után már nem vár visszafizetést. A meghaltak az alvilágba kerülnek, ahol árnyszerű létük van, távol Istentől, nincs reményük, hogy valaha is visszatérjenek az életre (17,27-28). Az ember szomorú vége, a halál gondolata ismételten visszatér a könyvben (8,7; 14,17; 28,6; 40,1-11; 41,1-4). Sirák fia, a bölcsességtanító azt bizonyítja könyvében, hogy a zsidóknak nem kell idegen eszmeáramlatokhoz fordulni, mert az igazi bölcsességet egyedül Izrael birtokolja. A hagyományt folytatva megszemélyesíti a bölcsességet (24, vö. Péld 8; Jób 24), aki Isten teremtménye és adománya, aki Isten parancsára Izrael népe között telepedett le, Jeruzsálemben vett lakást (24,1-22), sőt egyenesen Mózes Törvényével azonos (24,23, vö. Bár 3,9-4,4). A történelmet is ő irányítja a nagy embereknek ajándékozott bölcsesség által. Sirák fia az atyák dicséretében (44,1-49,16) Izrael történetén elmélkedik, és úgy mutatja be az Ószövetség nagyjait Hénoktól egészen Nehemiásig – sőt kortársát, Simon főpapot is dicséri –, mint akiknek cselekedeteiben Isten kiemelkedő tetteket hajtott végre. A bölcsesség szoros összefüggésben áll az emberi cselekvéssel és a gyakorlati élettel. A bölcs mindenben Isten akaratát és az engedelmesség szűk ösvényét választja: „Ha bölcs akarsz lenni, tartsd meg a parancsokat” (1,26; 2,15). Sirák fia az emberi élet számos területén – barátság, böjt, gyermeknevelés, szülők tisztelete, viselkedés a különböző rangú emberekkel, a kultusz stb. – bemutatja a helyes cselekvés normáit, amelyeket végső fokon a Törvény foglal össze: „Akik félik az Urat, keresik kedvét, és akik szeretik, törvényében élnek” (2,16). S minthogy a bölcsesség és a Törvény azonos, ezért a Törvény teljesítése és a szavain való elmélkedés a bölcsesség megszerzését is jelenti (6,37). Az isteni akarat követésének legfőbb indítéka s egyben a bölcsesség kezdete az „Úr félelme” (1,14). Az „Úr félelme” semmi esetre sem rettegést, hanem szeretetet (2,15-16), bizalomteli Istenrehagyatkozást (2,17-18) jelent, amely öröm, felüdülés, hosszú élet, békesség forrása (1,11-20). Sirák fia vallásossága nem legalista, annak ellenére, hogy a Törvény követését és vele összefüggésben az áldozatok buzgó teljesítését hangsúlyozza (35,1-10). Az igazi vallásosság alapját Isten és az ember kapcsolatában látja. Sirák fia nagyra értékeli a templomot, a papságot, a kultikus rendet, a böjtöt, de kimutatja, hogy a kultikus cselekedeteket egyedül a felebarát iránti kötelességek teljesítése teszi értékessé: a gonoszok böjtje és áldozata nem tetszik Istennek (34,18-26), csak az irgalmasoké (35,1-3).