Szent István Társulati Biblia

A Példabeszédek könyve

BEVEZETÉS A PÉLDABESZÉDEK KÖNYVÉHEZ A könyv neve: (Salamon) példabeszédei, példabeszédek. A név a mű feliratából ered: „Salamonnak, Dávid fiának, Izrael királyának mondásai” (1,1). A bibliai hagyomány szerint Salamon, a bölcs uralkodó mondások és énekek szerzője is volt (1Kir 3,4 köv. 16 köv.; 5,9-14; 10,1 köv.). A későbbi időben Izrael legnagyobb bölcsének és a bölcsesség pártfogójának tekintették. Ezért érthető, hogy az izraelita bölcsességi irodalomnak ezt a legjellegzetesebb alkotását más bibliai írásokkal együtt (Példabeszédek, Prédikátor, Énekek éneke) Salamonnak tulajdonították, bár a feliratok alapján a Példabeszédek könyvének több mondásgyűjteménye kétségtelenül más szerzőktől ered. A Szeptuaginta és a Vulgata a három salamoni írást – Példabeszédek, Prédikátor, Énekek éneke – egymás mellé állítja a Zsoltárok könyve után. A zsidó hagyomány a Példabeszédek könyvét a héber kánonban az Írások csoportjában, a Zsoltárok és a Jób könyve után vagy a Zsoltárok és a Jób könyve között helyezte el. A Szent István Társulat kiadása a Szeptuaginta és Vulgata sorrendjét követi. A 31 fejezetből álló könyv nem egyetlen szerző munkája, hanem több, eredetileg önálló gyűjteményből vagy részgyűjteményből létrejött irodalmi összefüggés. A mű – röviden meghatározva – a gyűjtemények gyűjteménye, amelyet bevezetőként egy bölcsességet ajánló egység (1-9) és befejezésként egy alfabetikus költemény, a derék asszony dicsérete (31,14-31) fog keretbe. Az egyes gyűjtemények feliratuk alapján felismerhetők, bár elhatárolásukban nem teljesen egységes a kutatók véleménye. Koruk csak fenntartásokkal határozható meg, de abban egyre inkább egyetértenek a kutatók, hogy többségükben a fogság előtti időből erednek. Kialakulásuk folyamata sem állapítható meg. A könyv 9 gyűjteményből áll, amelyekből terjedelmével az I., II. és V. főgyűjtemény emelkedik ki. Az egész munka értelmezéséhez a kulcsot az I., korban a legkésőbb keletkezett egység adja meg. A két ősibb gyűjteményhez (II. és V.) viszont érdekes módon nem izraelita eredetű függelékek kapcsolódnak. A Példabeszédek könyve a következő gyűjteményeket tartalmazza: A Példabeszédek könyve végső formájának kialakulása a Kr. e. 4. és 3. századra tehető, de Sirák fia könyve keletkezésénél (Kr. e. 190) később nem keletkezhetett. A végső szerkesztő tevékenysége nem szorítkozott csupán az ősi mondásbölcsesség összegyűjtésére, hanem kiterjedt az anyag rendezésére, újrafogalmazására és kiegészítésére is. A Példabeszédek könyve összetettségénél fogva sokrétű tanítást nyújt az olvasónak, eligazítva őt az élet különféle területein. Inti a királyokat a bölcsesség megszerzésére, mert ez megalapozza tekintélyüket (8,15-16). Gyakorlati tanácsokat ad az uralkodáshoz (29,2.4.12köv. 16), az alattvalókat viszont figyelmezteti a király tiszteletére (16,12köv.; 24,21; 25,2köv.). Számos előírást ad a családi életre és közösségi magatartásra. Óv a házasságtöréstől (5,1köv.; 6,24 köv.; 7,5). A derék feleség a férfi ékessége (12,4; 19,14; 31,10-31). A családi béke a legnagyobb áldás az ember számára (14,1; 21,9.19; 25,24; 27,15-16). Felhív a szülők iránti tiszteletre (10,1; 17,25; 23,22. 24-25; 28,24; 30,11) és a gyermekek gondos nevelésére (13,24; 19,18; 22,15; 23,13-14). Az igaz előmozdítja a társadalom és az emberi közösség javát (11,14-12; 28,12.28). A felebarát iránti szeretet és igazságosság (11,17; 14,9.21; 17,17; 21,3) az emberi együttélés alapja. Az elnyomottak is az Isten védel me alatt állnak (14,31; 15,25; 17,5), ezért kell a szegényeket felkarolni (19,17; 22,9.22köv.; 23,10köv.). Az igaz kerüli a lustaságot, megélhetését szorgalmával biztosítja (6,6-11; 10,5; 24,28-34). A bölcs ember magatartásának hátterében az a meggyőződés húzódik meg, hogy a világ külső anyagi rendje és az erkölcsivallási rend oksági összefüggésben állnak. Az ember jó vagy rossz cselekedetei eldöntik, hogy életének külső feltételei miként alakulnak. Az igaz ember sikeres, a gonosz ember viszont bukásra ítélt. Ez az oksági kapcsolat azonban nem a világ immanens rendjéből következik, hanem a szent és igaz Isten akaratából, aki ilyen módon szerez érvényt az erkölcsi rendnek (2,6köv.; 10,3.22.27.29 stb.). A bölcs ismeri ezt az összefüggést, és ennek megfelelően cselekszik. Keresi a világban és az élet minden területén érvényes isteni törvényeket, amelyeket követve jó sorsát biztosítja. A gyakorlati életszabályokban Isten akaratát látja, s ezért szólítja fel az embert, hogy Isten szándéka szerint irányítsa útjait (16,1 köv.). A bölcs cselekvés forrása és adományozója azonban Isten (2,6köv.), tehát az igazi bölcsesség az Úr félelme, és az őbenne való feltétlen bizalom (1,7; 8,13; 9,10; 14,26köv. stb.). Az ember sorsa ugyanis Isten kezében van, aki ismeri és számon tartja a jók és gonoszok legrejtettebb szándékait is (15,3.11; 16,2; 21,2). Ebből következik, hogy bár a bölcs tudja a helyes cselekvés módját, mégis alázatos marad (16,5.18köv. 22,4; 26,12). Tudatában van annak is, hogy betekintése a dolgok rendjébe (11,24köv.), sőt saját szívébe (16,1köv.) korlátozott marad, mert a teljes tudás egyedül Istené.