Szent István Társulati Biblia
A Királyok első könyve
BEVEZETÉS A KIRÁLYOK KÖNYVÉHEZ A könyv onnan kapta a nevét, hogy Júda és Izrael királyainak történetét tartalmazza. A Királyok könyve eredetileg egyetlen egységet alkotott. Két könyvre (részre) osztása az ókori görög fordításra, a Szeptuagintára vezethető vissza, amely a Sámuel és a Királyok könyvét egybevéve a 1-2-3-4. Királyságok könyvére osztotta fel. Ezt a beosztást vette át a Vulgata is, az 1-2-3-4. Királyok könyve címen. A héber Bibliában általánosan 1448-tól kezdve terjedt el a két részre bontás. A Királyok könyve Salamon történetével indul – felidézve Dávid királyságának utolsó esztendeit és halálát – utána pedig uralkodásának eseményeit írja le (1Kir 1-11). Salamon halála után az ország kettészakadását, majd Júda és Izrael párhuzamos történetét beszéli el egészen 722-ig, Szamária asszírok által történt elfoglalásáig (1Kir 12,1-2Kir 17,41). A könyvet Júda királyságának a babiloni fogságig terjedő története zárja (2Kir 18-25). A Királyok könyve szerkezetileg három fő részre bontható: I. 1Kir 1-11:|Salamon története;| II. 1Kir 12-2Kir 17:|Júda és Izrael története Izrael megsemmisüléséig (722);| III. 2Kir 18-25:|Júda története Jeruzsálem elfoglalásáig (587), kiegészítve Gedalja helytartóságának és Jojachin megkegyelmezésének (561) elbeszélésével. A Királyok könyve a deuteronomisztikus irodalmi szerkesztés eredménye. A Dávid halálától egészen a babiloni fogságig terjedő időszakot, azaz a királyság korát, mint a Jahvétól, Izrael Istenétől való elpártolás folyamatát mutatja be. Ezért érte Izraelt az isteni büntetések sorozata egészen a babiloni fogságig, az ajándékba kapott haza, az Ígéret földjének elvesztéséig. A deuteronomisztikus feldolgozáshoz tartoznak az egyes királyok életrajzainak bevezető és záró megjegyzései (pl. 1Kir 15,1-4.6-7). Ugyancsak a deuteronomisztikus feldolgozás jelentős tanúi az egyes királyok uralkodásáról mondott ítéletek (pl. 1Kir 16, 19) és az egy-egy jelentősebb esemény kapcsán mondott tanbeli reflexiók (pl. Izrael pusztulásának okai 2Kir 17). A deuteronomisztikus szemlélet és teológia jut kifejezésre a nagyobb beszédekben, elsősorban Salamon történetében (pl. Salamon beszéde a templom felszentelésekor (1Kir 8,22-61), és a királyok ellen mondott fenyegető prófétai kijelentésekben (pl. Achija Jerobeám ellen 1Kir 14,7-11; 15,29-30). A Királyok könyve nagy és sokszínű forrásanyagot ölel fel a királyok rövid és monoton életrajzától a terjedelmesebb elbeszélésekig (Salamon története 1Kir 2-11), vagy a prófétai körökből eredő elbeszélésciklusig (Illés: 1Kir 17-19.21; 2Kir 1; Elizeus: 2Kir 3; 3,4-8,15), és az Izajás prófétáról szóló elbeszélésekig (2Kir 18-20). A szerző megnevezi forrásait mint Izrael királyai történetének könyve (1Kir 14,19 stb.), Júda királyai történetének könyve (1Kir 14,29 stb.). Az egész mű keretét és egységét, kronológiai folyamatosságát a deuteronomisztikus feldolgozás teremtette meg, amelyet az egyes királyok életrajzának bevezető és záró megjegyzései és az eseményekkel kapcsolatos tanbeli reflexiók biztosítanak. A Királyok könyve Izrael történetének mintegy 400 esztendejét fogja át. Célja nem az egyes királyok, hanem az egész királyság történetének bemutatása, s a katasztrofális végkimenetel ábrázolása. A deuteronomisztikus szerző munkájának történeti hitelét a forrásanyagok megnevezésével akarja tanúsítani. A Királyok könyvének eseményei az ókori Kelet történetével is kapcsolatba hozhatók. Számos cselekmény a környező államok történetírásának és más emlékeinek tükrében ellenőrizhető. A felhasznált történeti anyag ellenére a Királyok könyve a két királyság – Júda és Izrael – sorsát nem a történetírás szokásos mércéjének megfelelően akarja ábrázolni. A két ország története vallásos esemény, amelyet a könyv a Második Törvénykönyv (MTörv) szellemében értékel. A királyság kora a Jahve iránti hűtlenség története, amely a jogos isteni büntetéshez, mindkét királyság megsemmisüléséhez vezetett. Ezért a politikai történelemből csak annyit közöl, amennyi vallásos céljának eléréséhez szükséges. Ez a szándéka kitűnik abból is, hogy felhívja a politikai részletek iránt érdeklődők figyelmét az ismert történeti forrásokra. A királyok vagy szereplők nagyságát nem politikai teljesítményeik szerint, hanem vallási szempontból mérlegeli.