Káldi-Neovulgáta

Sirák fia könyve

Sirák fia könyve maga megjelöli a szerzőjét és jelzi a könyv keletkezési körülményeit: az előszóban a fordító beszél kéziratának eredetéről. Szerzőként nagyapját nevezi meg, aki Jeruzsálemben volt bölcs tanítómester. Önmagáról elmondja, hogy Kr. e. 132-ben Egyiptomba ment, és ott fordította görögre nagyapja írását. Ha figyelembe vesszük, hogy a könyv végén álló dicsérő ének II. Simon főpapról (Kr. e. 218-192) szól, akkor azt kell feltételeznünk, hogy a szerző, Jézus, Eleazárnak, Sirák fiának fia a művét kb. Kr. e. 180-ban írta Jeruzsálemben, a IV. Antiokhosz Epifánész üldözését és a Makkabeusok felkelését megelőző időben (ld. a Makkabeusok 1. könyvéhez írt bevezetőnket). Sirák fia könyve jelentős tanúja annak a válságnak, amelybe a zsidó hit a hellenista kultúrával való találkozás révén jutott. Jézus, Sirák fia arra a kérdésre akar válaszolni, hogy milyen mértékig teheti magáévá valaki a hellenista műveltséget és életformát úgy, hogy mégis zsidó maradjon. Azt azonban kerüli, hogy magát a kérdést nyíltan megfogalmazza. Nem akar vitát, merev elhatárolódást. Ehelyett a követendő példák bemutatásának pozitív útját választja: Sirák fia feltételezi az Írások ismeretét, s azt nagyon komolyan veszi. Visszanyúl a zsidó hagyományokhoz, válogat, magyaráz, és megírja a zsidó bölcsességtudomány kézikönyvét, hogy kimutassa: a zsidó hit minden ember számára vonzó ajánlat és lehetőség. Sirák fia nem rendszerez: összegyűjti a legkülönfélébb témákra vonatkozó bölcs mondásokat, és laza csoportokban illeszti őket egymás mellé. Nem titkolja alaptételét: a bölcs ember féli és tiszteli Istent, alapbeállítottsága az istenfélelem. A bölcsességre törekvők kiemelt csoportja számára összegyűjtött intelmeket és tanító beszédeket szerzőnk józan, gyakorlatias erkölcsi szabályokkal vegyíti. (Nem hisz a halál utáni életben és a lélek halhatatlanságában.) Hasznos tanácsokkal és viselkedési szabályokkal szolgál olyan fiatalemberek számára, akik hivatalnokok vagy hatósági alkalmazottak szeretnének lenni, útmutatással az emberekkel való bánásmód terén, tanácsokkal férjek és családapák számára. Szemléletet nyújt, amelyet ha átvesznek, a tanítványokat megóvja a tévutaktól, saját keserves buktatóktól. Sirák fia nagyra becsüli az istentiszteletet és a papságot; jól ismeri népének történelmét. Ezt a történelmet a bölcsesség történeteként értelmezi, amelyet Isten ajándékozott népének a nép nagyjainak személyében (Az ősatyák dicsérete, 44-50. fejezet). Sirák fia könyve a hit és az élet könyve; gyakorlati használatra szánták, és szövege idővel többször is módosult. Ismeretlen felhasználók és magyarázók megjegyzéseket, kiegészítéseket, bővítéseket írtak bele, verssorokat hagytak ki, itt-ott egyes szavakat megváltoztattak. Azok a nyomok, amelyeket ezek az első olvasók, másolók és magyarázók hagytak maguk után, sok fáradságot okoznak a mai egzegétáknak (és a jegyzetek olvasóinak is). A helyzetet még az is nehezíti, hogy a fennmaradt görög másolatok alapjául szolgáló korábbi példányban néhány fejezet felcserélődött (pl. a 33,16-36,13 a 30,25 után van). Sirák fia könyvét a zsidók (és a reformáció egyházai) nem vették be a kánonba (mert nem volt ismeretes a héber eredeti). Idővel azonban előkerült a könyv héber szövegének bő kétharmada: 1896-ban a kairói genizában (a zsinagóga tárolójában, ahol az elhasznált tekercseket tartják) felfedezték a könyv héber szövegének öt (11-12. században másolt) töredékét; Kumránban 1946-ban két szövegrész került elő (Sirák 6,20-31 és 51,12-20); végül 1964-ben a Masszada erődben fedeztek fel egy héber szövegtöredéket (Sirák 39,27-44,17; hiányos). Ez az utóbbi szentírási tekercs azoké a zelótáké volt, akik a Kr. u. 66-73. évi zsidó felkelés idején ebben az erődben sáncolták el magukat, és hosszú ostrom után a megadás helyett az öngyilkosságot választották.