Káldi-Neovulgáta

A Példabeszédek könyve

Minden nép megalkotja saját bölcs mondásait. Ezek legtöbbször olyan helyzetekre vonatkoznak, amelyek jellegzetesek, amelyek megismétlődhetnek. A bölcs mondás röviden, találóan és néha túlzóan kiélezve jellemzi, és gyakran meg is ítéli a helyzetet. A bölcs mondásban csapódnak le a tapasztalatok: benne adják tovább mindazt, amit megértettek, a felismeréseket, a véleményeket és a viselkedési szabályokat. Minthogy a bölcs mondások rövidek és találóak, sok ember könnyen megtanulja őket. Ezáltal fontos szerepet játszanak abban, hogy az emberi közösségekben általános értékrend alakul ki: van, ami értékes, és van, amit el kell vetni; van, aki okosan cselekszik, és van, aki ostobán; az egyik sikert arat, a másik kudarcot vall. Bölcs mondások révén alakulhat ki „a józan ész”. Mivel azonban a találó mondások lényegüknél fogva a jellegzetes helyzetekre koncentrálnak, figyelmen kívül hagyhatják a különleges körülményeket, és részük lehet előítéletek kialakulásában is. A Példabeszédek könyve mai alakjában több gyűjteményt foglal magába, amelyek az idők folyamán folyamatosan bővültek; ezért minden egyes részletnél külön kell felkutatnunk a keletkezési kort, az eredetet. A kutatók két alapgyűjteményt (10,1-22,16 és 25,1-29,27) kifejezetten Salamonra vezetnek vissza. Ezek foglalják magukba a legrégebbi hagyományokat. E két gyűjtemény előtt, között és után kisebb-nagyobb, különféle eredetű és összefüggésű részeket találhatunk. A bölcs mondások vándorlása is ismert tény; Izrael sem zárkózott el az idegen bölcsesség felismeréseinek befogadásától. Izraelben a fogság után a bölcsességet és a balgaságot is megszemélyesítették. Ebből a korból valók azok a részek, amelyekben maga a bölcsesség szólal meg, egyes szám 1. személyben. A 8,22-36-ban olvasható himnusz Isten bölcsességét dicsőíti; az Úr általa teremtette és általa kormányozza a világmindenséget. A Példabeszédek könyvének anyagát az évszázadok során szóbeli tanítás formájában őrizték, adták tovább és formálták, míg végleges alakját el nem nyerte Kr. e. 200 körül. A bölcs mondás legősibb és legfontosabb formája a kétsoros mondás (másál), amelyben a második sor vagy megismétli az elsőt, vagy annak ellentétét fogalmazza meg. A bölcs mondás a bölcsességhez vezet, a tanulást segíti. Mindenkit képessé kell tenni arra, hogy szakszerűen bánjék a dolgokkal, hogy a helyzethez illő döntéseket hozzon, hogy józanul ítélje meg az embereket és a magatartási módokat. Aki e cél elérésére törekszik, az bölcs; aki nem, az balga, s az is marad. Akik a bölcsességre tanítanak, azok rendszerint nagyon bíznak azokban a lehetőségekben és emberi képességekben, amelyeket tanulás útján szerezhetnek meg a felnövekvő fiatalok (hiszen elsősorban a fiatalokat tanítják): a bölcsesség sok mindenre ad eligazító választ és tanácsot. Aki a bölcsesség szabályaihoz igazodik, aki az Izraelre érvényes életszabályok szerint él, az sikeres ember lesz; az ilyen ember viselkedése ugyanis összhangban áll Isten rendjével. Aki az érvényes rendet megsérti, figyelmen kívül hagyja, nem illeszkedik bele, azt végül kár és kudarc éri; hiszen nem csupán a közösség ellen vétkezik, hanem Isten ellen, aki népe számára az életrendet adja és garantálja. Ezért az izraelita szemében nincs bölcsesség Isten nélkül vagy rajta kívül. „A bölcsesség kezdete az Úr félelme” (1,7) – mert csak Isten rendjéből kiindulva lehet megkülönböztetni a helyeset a helytelentől. A Példabeszédek könyvében többnyire a mindennapi élet különböző helyzeteiről van szó. A mindennapoknak „a mindennapok nyelvére lefordított”, gyakorlati teológiára van szükségük, amely táplálja a személyes istenfélelmet és az egyének hitét. Izraelnek ez a bölcsessége még ma is támasz és ösztönzés számunkra.