Káldi-Neovulgáta

Evangélium Márk szerint

Márk szerint is a szenvedés és húsvét hagyománya képezi a keresztény hit lényegét: Jézus Istennél van, s a közösség a Feltámadott jelenlétében él. Ennek a közösségnek akarja elmondani Márk az evangéliumával, hogyan került sor a szenvedésre és a feltámadásra. Jézusnak Isten által alkotott „történetét” tanúsítja; számára nem annyira fontos, hogy tankönyvet vagy életszabályokat írjon a keresztény közösségnek (ld. a Máté-evangéliumhoz írt bevezetőnket). Márk folyamatos elbeszélést akar alkotni. A rendelkezésére álló kisebb gyűjteményeket egy földrajzi keretbe elhelyezve (Galileától Jeruzsálemig) újraértelmezi azokat a kereszt és a feltámadás szemszögéből. A Jézus nyilvános működéséről szóló hagyományt egy évnél rövidebb időbe tömöríti bele, s ezzel azt akarja megértetni, hogy Jézussal beköszöntött a világba Isten végidőbeli uralma. Így minden „Jézus története” egyúttal „Evangélium Jézus Krisztusról”. Ez a kettős jelentés csak akkor juthat kifejezésre, ha a hagyományokat Márk saját felfogása szerint egybeszerkeszti. Eljárásmódját talán a csodákra vonatkozó hagyományok példáján tudjuk jól bemutatni. Ahhoz kétség sem férhet, hogy Jézus betegeket gyógyított, Isten erejével cselekedett. A hellenista közösségek őrzik ezeknek a csodáknak és tetteknek az emlékét; különleges értelmüket abban látják, hogy Jézus isteni hatalmának bizonyítékai. A közösség ezekből a megtörtént tettekből ismerheti fel újra meg újra, hogy Jézus isteni ember, Isten Fia. Márk nem tudja és nem akarja átvenni ezt a felfogást. Számára nyilvánvaló, hogy csak a kereszt és húsvét alapján lesz világossá, kicsoda Jézus; a keresztény hit csak a húsvét által válik lehetségessé. Ezért Márk az átvett hagyományt saját teológiája szerint átformálja: átveszi a csoda-elbeszéléseket, nem tagadja, hogy Jézus által Isten cselekszik, de a gyógyulásokhoz hozzáfűzi a hallgatás parancsát: az érintettek nem beszélhetnek a velük történtekről, még a tisztátalan lelkek sem, akik Jézusban felismerik az erősebbet, aki elől ki kell térniük. A hallgatási parancs nem csupán a túlzottan csodákra alapozó hit ellen való védekezés: azt akarja világossá tenni, hogy kizárólag a csodákból nem tudhatjuk meg, ki is Jézus. Márk megírja, hogy Jézus kezdettől fogva tanítványokat gyűjtött maga köré (vö. 1,16-20). A tanítványok Vele vannak, de Márk ismételten hangsúlyozza azt, ami szinte érthetetlen: nem értik meg Jézust, nem hisznek. Márk szerint Jézus maga elsősorban nem láthatóan megjelent Isten Fiaként, hanem szenvedő Emberfiaként értelmezi önmagát. Példázatokban és burkoltan beszél, hogy megőrizze titkát. Csak a feltámadás után nyílik meg a hívők szeme: felismerik, mit jelentenek a csodák, mi a hasonlatok értelme; képessé lesznek arra, hogy türelemmel, figyelmesen és hűséggel járják a követés útját.