Káldi-Neovulgáta

Evangélium Máté szerint

A régebbi s egyúttal rövidebb Márk-evangéliummal való összehasonlítás megmutatja, ahogyan Máté megérti Jézust, rajta keresztül pedig a keresztény közösséget és a keresztény életet. Márktól eltérően (ld. a Márk-evangélium bevezetőjét) Máté gazdagon visszanyúl az ószövetségi írásokhoz és belőlük mondja meg, hogy Jézus Dávid fia, az Izrael népének megígért Messiás (beszélhetünk emlékeztető és a beteljesedést igazoló idézetekről) és mit jelent a tanítása. Máté nagy vonalakban átveszi Márk evangéliumának felépítését (Galileától mint Jézus tanításának és működésének színterétől Jeruzsálemig, a szenvedés és a feltámadás helyéig), de ő a Márk által csak lazán egymás mellé helyezett perikópákat összefűzi egymással. A Beszédgyűjteményből (Q; ld. a négy evangélium elé írt bevezetőt) átvett hagyományanyagot összefüggő tömbökben illeszti be evangéliumába (pl. a Hegyi Beszéd, Mt 5-7), ezenfölül rendelkezik saját hagyományanyaggal is, amelyik egyetlen másik evangéliumban sem fordul elő.