Káldi-Neovulgáta

Jób könyve

Az ártatlanok szenvedésének oka és értelme nemcsak Izrael számára nyugtalanító kérdés: probléma ez minden kor embere számára. Tanúsítja ezt sok Biblián kívüli ősi szöveg is, amely felveti ezt a kérdést, megfogalmazza ezt a panaszt. Jób könyve is ezzel a problémával foglalkozik, és a kérdésre bibliai feleletet ad. Ez a felelet – ha a tapasztalattal szemben is meg akarja állni a helyét – nem lehet előre megfogalmazott hittétel. Jób könyvében többen is vitatkoznak, s e viták során a beszélők eltérő véleményt és álláspontot képviselnek. Egyik résztvevő sem keres könnyű kibúvót, mindegyik véleményt komolyan kell venni. S közben mintha mindig elölről kezdenék, keresik azt az egy, helyes választ, amit Isten és az ember is igazságosnak tarthat és elfogadhat. A keretelbeszélés (1,1-2,10; 42,7-17) – ehhez hasonlót olvashatunk a sumér irodalomban is (Kr. e. 3. évezredben) – Jóbnak, egy igaz embernek a történetét mondja el. Jób életútját kezdetben szerencse és gazdagság kíséri. De egyszerre, váratlanul és vétlenül, balsors tör rá: egymást érik életében a csapások. Jób élete válságba kerül – hite azonban szilárd marad. Panaszkodik Isten előtt, de nem vádolja Őt: „Az Úr adta s az Úr elvette, amint az Úrnak tetszett, úgy lett, legyen áldott az Úr neve!” (1,21) Majd pedig, miután Jób a szenvedésben igaznak bizonyult, Isten még annál is több jóval halmozza el őt, mint amennyivel korábban rendelkezett. A kerettörténet által kínált válasz elfogadható. Érvényes marad akkor is, ha később mások – saját emberi és teológiai belátásuk szerint – új módon közelítenek a problémához és ettől eltérő feleletet adnak a kérdésre. Jóbot három barátja keresi fel, tanult és komoly férfiak, annak a bölcsességi irányzatnak a képviselői, amely az igaz, istenes életre tanít, és a problémákra általánosan érvényes magyarázatokat keres. Három forduló során (4,1-27,23) vonultatják fel érveiket és késztetik Jóbot válaszra. Szerintük az a természetes, ha minden emberi szenvedés okát az érintett személyben keressük. Ha Isten igazságos – s ezt ki vonhatja kétségbe –, akkor Isten az igaz embert csakis jutalmazhatja és a bűnöst csak büntetheti. Másszóval: akit balsors sújt, az bizonyosan vétett Isten ellen. Éppen ezért a három barát megkísérli meggyőzni Jóbot arról, hogy bűnös. Érvelnek Isten nagyságával, igazságosságával, hatalmával; azzal, hogy őelőtte minden ember bűnös. Végül megszólal egy negyedik barát is (32,1-37,24). Ő a szenvedést nem egyszerűen a megsértett Istentől jövő büntetésnek tekinti, hanem eszköznek, amellyel Isten neveli és tanítja az embert. Válaszát ő is igyekszik Jób esetére vonatkoztatni, és a beszélgetés során Jób álláspontját megváltoztatni. A bajtól, szenvedéstől megkímélt emberek vitatkoznak egy csapástól sújtott emberrel, – de nem tudják őt meggyőzni. Érveik csődöt mondanak azzal a meggyőződéssel szemben, amely Jób hitét és életét irányítja. Ő vétlennek tudja magát, és nem hajlandó olyan bűnt beismerni, amit nem követett el. Nem adja fel álláspontját, de Istent sem tagadja meg. Perlekedik Istennel, panaszt emel, keresi az igazát, perbe hívja Istent. Most, ebben az életben – mert Jób csak ebben az életben hisz – igényli és követeli a választ önmaga és mások számára. Olyan feleletre vár, amelyet – minden érv kudarca után – csak maga Isten adhat. Jóbnak maga Isten adja meg a választ (38,1-42,6). Isten nem Jób konkrét emberi esetéről beszél, hanem a teremtett világ titokzatos törvényszerűségéről, a mindenség felfoghatatlan sokféleségéről és mélységeiről. Kielégíti vajon Jóbot ez a válasz? Hiszen Isten és a megtapasztalt szenvedés titka nem oldódik meg. És mégis, Isten szavainak elhangzása után Jób képes a választ elfogadni és kimondani: „Eddig szóbeszédből hallottam felőled, most pedig saját szememmel láttalak! Korholom tehát önmagamat, Bánom bűneimet porban és hamuban” (42,5-6). Nem tudjuk, lelke legmélyén mit élt át Jób, ami lehetővé tette a számára, hogy megértse: ő is része a teremtett világ mérhetetlen egészének, azzal együtt őt is a felfoghatatlan és mérhetetlen Isten tartja oltalmazón a kezében. Sem Jób, sem a vele vitatkozó bölcsek nincsenek tekintettel a halál utáni életre, nem számolnak a túlvilági igazságszolgáltatással. A könyvben szereplő férfiak közül, akik itt hitükről tanúskodnak, egyik sem tud annak a Szenvedő Szolgának titkáról, akinek az alakja és szerepe egykor majd érthetővé tesz minden emberi szenvedést. Jób könyvének kérdései és válaszai bemutatják az emberiség tapasztalatának és a hit történetének egy korábbi állomását, és elénk állítanak egy embert, aki minden bölcs teológiai megfontolástól függetlenül „igazat” beszélt Istenről, és közbenjárhatott a többiekért (42,7-10).