Káldi-Neovulgáta

Ezdrás könyve

Ezdrás és Nehemiás könyvei A történeti háttér A Jeruzsálemből és Júdából elhurcolt izraeliták Kr. e. 586-538 között babiloni száműzetésben élnek. Az igaz Isten kultusza, a jeruzsálemi istentisztelet szünetel, a nép önértelmezése és istenhite válságba kerül. Így nem csoda, ha a fogság idején Isten népének újra magára kell találnia. A hagyományokat összegyűjtik, őrzik és rendszerezik, s a megváltozott helyzet alapján újraértelmezik. A babiloni fogságban születik meg a deuteronomisztikus történeti mű, itt keletkezik a Pentateuchus papi hagyományrétege (Papi kódex). Itt alakulnak ki az istentiszteletnek olyan új formái, amelyek nincsenek a Templomhoz vagy az áldozatbemutatáshoz kötve. Itt kell keresnünk a zsinagógai istentisztelet gyökereit. Az új helyzetben felértékelődnek egyes külső rendelkezések, mint például a körülmetélés, a szombat parancsa, az étkezési előírások és a rituális tisztaság szabályai. A számkivetésben alakul ki a „zsidóság”. Mindezek mellett elkezdődik valami egészen új is. Izrael találkozik egy másik civilizációval, a hit és a gondolkodás új módjával, az Isten másféle tiszteletével és a világ eredetének eltérő magyarázatával. Kérdésessé válik a száműzöttek kiválasztottság-tudata és Istenről vallott felfogása. Ebben a konfrontációban a hit és a gondolkodás kitágul, tisztul és mélyül. Ezekiel és Második Izajás (az Iz 40-55 szerzője) Babilonban lépnek fel, mint próféták. Második Izajás szavaiban fogalmazódik meg az új felismerés: Jahve, Izrael Istene az összes nemzetek és nemzeti történelmek ura. Jahve a saját terveinek szolgálatára rendeli Babilon legyőzőjét, a perzsa Círusz királyt. E felismerés révén Izrael új módon foghatja fel saját küldetését: azokat, akik végül megszabadulnak a száműzetésből – a szent maradékot –, Isten saját nagy szabadító tettének tanújává teszi, és közvetítőjévé annak az üdvösségnek, amelyet a föld minden népének szánt. Második Izajás hirdeti a Messiást, énekeket zeng Isten szenvedő és engesztelő Szolgájáról. A száműzötteknek bejelenti a földjükre való visszatérést, azt a hazatérést, amely hasonló lesz a pusztai vándorláshoz, és amellyel elkezdődik az idő, amikor az ígéretek beteljesednek. A könyvek Második Izajás meghirdette a száműzetésből való visszatérést. A fogság utáni valóságról Ezdrás és Nehemiás könyvében olvashatunk. Leírják azt a valóságot, amelyben a prófétai kezdeményezés a mindennapok kis és nehéz gondjaiba ütközik. Az Ezdrás pap és a laikus Nehemiás által képviselt programnak szervesen összefüggő alapelvei vannak. Célul tűzik ki a városfal és a Templom felépítését, a város benépesítését, szabályozzák az istentisztelet rendjét (természetesen a régi előírások szerint), szorgalmazzák a szombat megtartását, a templomi adó fizetését, meghatározzák a templomi szolgálatteljesítők feladatait, és megkísérlik felszámolni a vegyes házasságok botrányát. Ezdrás „a törvény kerítésével” veszi körül a zsidó közösséget. Zsidónak lenni, Isten népéhez tartozni ettől kezdve azt jelenti: kitartani az írott Törvény mellett. Ezdrás és Nehemiás könyve egyetlen könyvnek, a fogság utáni krónikás történelmi műnek a része. A könyvek szerzője (= a krónikás) összegyűjti a fennmaradt kortörténeti dokumentumokat: névjegyzékeket, hivatalos leveleket és iratrészleteket, amelyeket valószínűleg levéltárakban talált; átvesz személyes beszámolókat, amelyek Ezdrás és Nehemiás emlékirataiból valók lehetnek. Ezeket a dokumentumokat és a különböző forrásból származó részleteket egymás mellé helyezi, gyakran anélkül, hogy túlságosan ügyelne azok időbeli sorrendjére vagy a tárgyi összefüggésekre; két iratot fordítás nélkül, arám nyelven vesz át (Ezd 4,8-6,18; 7,12-26). Ez a szerkesztésmód nem sokat segít az események sorrendjének megállapításában. A legvalószínűbb és leginkább elfogadott vélemény szerint feltehetőleg Nehemiás érkezett előbb Jeruzsálembe (Kr. e. 445-ben), felépítette a falakat és a Templomot, elkezdte a város újratelepítését. Amikor Ezdrás megérkezett (Kr. e. 398-ban), már fallal megerősített és sűrűn benépesített várost talált. Ő szervezte újjá a vallási életet, és kialakította a közösségi élet formáit; egyes intézkedéseinek hatása napjainkig terjed.