Káldi-Neovulgáta
Báruk könyve
Ebben a könyvben, amely Báruk neve alatt (ld. Jeremiás könyve bevezetését) maradt ránk, a hit különböző tanítói és tanúságtevői szólnak hozzánk. Ezek a szövegek a szórványban (diaszpórában) élő zsidóság köreiben keletkeztek, és olyan közösségekhez szólnak, amelyek idegen népek között élnek. Érezhető, hogy ezek a közösségek szoros kapcsolatban állnak Jeruzsálemmel; kitűnik a könyvből, hogy a szórványban élő zsidók hogyan imádkoznak a zsinagógákban, milyen szerepe van a törvény útmutatásának és mit remélnek a végső időktől. Báruk könyvének mai formája a Kr. e. 1. században alakult ki. Csak görög fordításban maradt ránk; hiányzik mind a zsidóság, mind a reformáció egyházainak kánonjából. Feltételezhető, hogy a szöveg egyes részei eredetileg héber nyelvűek voltak. A latin fordítás nyomán a könyv hatodik fejezeteként olvashatunk egy levélformájú hitvédő beszédet, amelyet maga a szöveg Jeremiásnak a száműzöttekhez írt műveként határoz meg. A görög Bibliában ez a szöveg külön iratként szerepel, mint Jeremiás levele. A beszédben egy ismeretlen zsidó tanító arról igyekszik meggyőzni hallgatóit, hogy a pogány népek istenszobrai emberi alkotások, hazugságok, tehetetlen bálványok. Aki nekik szolgál, önmagát csapja be: a semmit szolgálja.