Káldi-Neovulgáta
A korintusiakhoz írt első levél
Az első levelet Pál Efezusból írta Kr. u. 53 és 55 között. Jól látható belőle, hogy Pál elutazása óta a közösség megváltozott, s az is, hogy milyen irányban. A városban működni kezdtek más hithirdetők is: így a zsidó-keresztény Apolló, valamint olyan misszionáriusok, akik Péterre hivatkoznak és – a merev zsidó-keresztény irányzatot képviselve – magukat „apostoloknak” nevezik, de Páltól elvitatják ugyanezt a rangot. Csoportok alakulnak ki a közösségen belül. Kifejlődik egy saját (pneumatikus) lelkiség. Olyan alapelvekre hivatkoznak, mint például: „Minden meg van engedve”, vagy: „A halottak nem támadnak fel”. Pál értesül a fejleményekről, kérdéseket intéznek hozzá. Tudja, hogy felelős a közösségért, és állást foglal. Harcol a közösség egységéért, saját apostolságának elismeréséért, és mindenekelőtt a helyesen értelmezett keresztény életért.