Károli Gáspár revideált fordítása 1908-ból.
Júdás apostolnak közönséges levele
1
1Júdás, Jézus Krisztusnak szolgája, Jakabnak pedig • atyafia, az elhívottaknak a kik az Atya Istentől megszenteltettek és Jézus Krisztustól megtartattak:• Mát. 13,55.  
2Irgalmasság, békesség és szeretet adassék néktek bőségesen.• Jóel 3,13.  
   3Szeretteim, mivelhogy minden igyekezettel azon vagyok, hogy írjak néktek a közös üdvösség felől, kénytelen voltam, hogy intőleg írjak néktek, hogy tusakodjatok a • hitért, a mely egyszer a szenteknek adatott.• 1Tim. 1,18.  
   4Mert belopózkodtak valami emberek, a kik régen előre beírattak ezen ítéletre, istentelenek, kik a mi Istenünknek kegyelmét bujálkodásra fordítják, és az egyedüli Urat, az Istent, és a mi Urunkat, a Jézus Krisztust megtagadják.• rész 5,8.  † rész 6,9.  
   5Emlékeztetni akarlak továbbá titeket, mint a kik egyszer már tudjátok, hogy az Úr, a mikor a népet Égyiptom földéből kiszabadította, viszontag azokat, a kik nem hittek, elvesztette. •• 4Móz. 14,35.  1Kor. 10,5.  
   6És az • angyalokat is, a kik nem tartották meg fejedelemségöket, hanem elhagyták az ő lakóhelyöket, a nagy nap ítéletére örök bilincseken, sötétségben tartotta.• Ján. 8,44.  
   7Miképen Sodoma és Gomora és a körültök lévő városok is, a melyek azokhoz hasonlóan paráználkodtak, és más test után jártak, például vannak előttünk, örök tűznek büntetését szenvedvén. •• 1Móz. 19,4-25.  
   8Hasonlóképen mégis ezek is álomba merülvén, a testet • megfertőztetik, a hatalmasságot megvetik, és a méltóságokat káromolják.• 2Pét. 2,10.  11.  
   9Pedig • Mihály arkangyal, mikor az ördöggel vitatkozván † Mózes teste felett vetélkedett, nem mert arra káromló ítéletet mondani, hanem azt mondá: Dorgáljon •• meg téged az Úr!• Dán. 12,1.  † 5Móz. 34,1-6.  •• Zak. 3,2.  
   10Ezek pedig azokat káromolják, a miket • nem tudnak; a miket pedig természet szerint tudnak, mint az oktalan állatok, azok által megromolnak.• 2Pét. 2,12.  15.  
   11Jaj nékik! mert a • Kain útján indultak el, és † a Bálám tévelygéseivel bérért szakadtak ki, és •• a Kóré ellenkezésével vesztek el.• 1Móz. 4,8.  † 4Móz. 31,16.  •• 4Móz. 16,1.  
   12Ezek szennyfoltok a ti szeretetvendégségeiteken, tartózkodás nélkül veletek lakmároznak, magokat hízlalják; víztelen, szelektől hányt-vetett fellegek; elhervadt, gyümölcstelen, kétszer meghalt és tőből kiszaggatott fák;• 2Móz. 40,34-35.  1Kir. 8,10.  11.  Ésa. 6,4.  † vers 6.  
   13Tengernek megvadult habjai, a magok rútságát tajtékozók; tévelygő csillagok, a kiknek a sötétség homálya van fenntartva örökre. •• Ésa. 57,20.  2Pét. 2,17.  
   14Ezekről is prófétált • pedig Énok, a ki Ádámtól fogva a hetedik volt, mondván: Ímé eljött az Úr az ő sok ezer szentjével,• 1Móz. 5,21.  
   15Hogy • ítéletet tartson mindenek felett, és feddőzzék mindazok ellen, a kik közöttök istentelenek, istentelenségöknek minden cselekedetéért, a melyekkel istentelenkedtek, és minden kemény beszédért, a melyet az istentelen bűnösök szóltak ő ellene.• Mát. 25,31.  Dán. 7,9.  
   16Ezek zúgolódók, panaszolkodók, a magok kívánságai szerint járók; szájok kevélységet szól, haszonlesésből személyimádók.• 2Móz. 7,17.  20.  
   17Ti azonban, szeretteim, emlékezzetek meg azokról a beszédekről, a melyeket a mi Urunk Jézus Krisztus apostolai mondottak.• rész 1,4.  8.  4,8.  11.  17.  
   18Mert azt mondták néktek, hogy az • utolsó időben lesznek csúfolódók, a kik az ő istentelen kívánságai szerint járnak.• 1Tim. 4,1.  2Pét. 3,3.  
   19Ezek azok, a kik különszakadnak, érzékiek, kikben nincsen Szent Lélek.• rész 9,13.  † rész 15,3.  19,2.  
   20Ti pedig szeretteim, épülvén a ti szentséges hitetekben, imádkozván Szent Lélek által,
   21Tartsátok meg magatokat Istennek szeretetében, várván a mi Urunk Jézus Krisztusnak irgalmasságát az örök életre.• vers 11.  21.  † rész 9,21.  
   22És könyörüljetek némelyeken, megkülönböztetvén őket.• rész 13,1.  
   23Másokat pedig • rettentéssel mentsetek meg, kiragadva őket a tűzből, és útálva még a † ruhát is, a melyet a test beszennyezett.• Jak. 5,19.  20.  † Jel. 3,4.  
   24Annak pedig, a ki titeket a bűntől megőrízhet, és az ő dicsősége elé állíthat feddhetetlenségben nagy örömmel, •• 1Thess. 5,23.  Fil. 1,10.  
   25Az egyedül bölcs Istennek, a mi megtartónknak, dicsőség, nagyság, erő és hatalom most és mind örökké. Ámen. •• Róm. 16,27.  1Tim. 1,17.