Vala egy Jób nevű férfiú Husz földén, és ez az ember egyeneslelkű vala és igaz, istenfélő és a gonosztól távozó.
Lőn pedig, midőn egyik napon eljöttek az Isten fiai, és az Úr előtt állottak, és a sátán is közéjök jött, és az ő színe előtt állott,
Ezekután megnyitá Jób az ő száját, és megátkozá napját,
Felelvén pedig a temani Elifáz, mondá:
Híj tehát! ha vagyon, a ki neked megfeleljen; és fordúlj a szentek valamelyikéhez.
Felelvén pedig Jób, mondá:
Küzdelem az ember élete a földön; és az ő napjai, mint a béres napjai.
Felelvén pedig a suhi Baldad, mondá:
És felelvén Jób, mondá:
Megúnta lelkem életemet, megeresztem ellenem beszédemet, szólok lelkem keserűségében.
Felelvén pedig a naamati Szófár, mondá:
Ime mind ezt látta szemem, és hallotta fülem, és mindent megértettem.
Az asszonytól született ember rövid ideig élvén, sok nyomorúsággal telik el.
Lehelletem elfogy, napjaim megrövidülnek, és csak a sír van hátra nekem.
A mindenható előtt nincsennek elrejtve az idők; a kik pedig ismerik őt, nem tudják az ő napjait.
Tovább is szóla Jób, fölvévén példabeszédét, és mondá:
Az ezüst ereknek van kezdete, és az aranynak van helye, hol összeolvasztatik;
Most pedig csúfolnak engem, kik ifjabbak időre, kiknek atyáikat nem méltattam nyájam ebei közé helyezni,
Szövetséget kötöttem szemeimmel, hogy ne is gondolnék szűzre.
Megszűnék pedig e három férfiú Jóbnak felelni, mivelhogy magát igaznak tartotta.
Halljad tehát, Jób, az én beszédemet és minden szavamra figyelmezz.
Beszélvén tovább Eliu, ezeket is mondá:
És Eliu tovább ezeket mondá:
Ismét szólván Eliu, ezeket mondá:
Ezen megrémült szivem, és kimozdúlt helyéről.
Felelvén pedig az Úr Jóbnak a forgószélből, mondá:
Tudod-e a vadkecskék ellése idejét, vagy az ellő szarvasokra figyeltél-e?
Nem úgy, mint kegyetlen, költöm fel őt; mert ki állhat ellen orczámnak?
Felelvén pedig Jób az Úrnak, mondá: