3
1Atyámfiai! ne akarjatok oly sokan tanítók lenni, tudván, hogy annál nagyobb itéletet vesztek magatokra.
2Mert sokban vétünk mindnyájan. A ki szavában nem hibáz, az tökéletes férfiú; az féken tarthatja egész testét is.
   3Ime a lovak szájába zabolát vetünk, hogy nekünk engedelmeskedjenek, és egész testöket vezetjük.
   4Ime a hajók is, habár nagyok és erős szelektől hajtatnak, egy kis kormány által oda irányoztatnak, hová a kormányos igazgatása akarja.
   5Úgy a nyelv is kicsiny tag ugyan, de nagy dolgokat visz végbe. Ime egy csekély tűz mely nagy erdőt gyujt fel.
   6A nyelv is tűz, a gonoszságnak egész világa; a nyelv oly valami tagjaink között, mely az egész testet megfertőzteti, és a gehennától gerjesztetvén, életünk egész körét felgyulasztja.
   7Mert minden vadak és madarak, csúszómászók és egyébfélék természete megszelidíthető, meg is szelídíttetett az emberi természet által:
   8de a nyelvet senki sem szelidítheti meg az emberek közől, nyugtalan gonosz az, telve halálos méreggel.
   9Azzal áldjuk az Istent s az Atyát, és azzal átkozzuk az embereket, kik az Isten hasonlatosságára teremtettek.
   10Ugyanazon szájból származik az áldás és átok. Nem kellene ennek így lenni, atyámfiai!
   11Vajjon a forrás ugyanazon nyiláson bocsát-e ki édes és keserű vizet?
   12Vajjon, atyámfiai! a fügefa teremhet-e szőllőt, vagy a szőllőtő fügét? Igy a sóskút sem adhat édes vizet.
   13Kicsoda köztetek a bölcs és értelmes? Mutassa meg jó magaviseletéből cselekvését a bölcseség szelídségével.
   14De ha keserű irígység van bennetek, és visszavonás sziveitekben: ne dicsekedjetek, és ne hazudjatok az igazság ellen.
   15Mert nem onnanfölülről származó bölcseség ez, hanem földi, állati, ördögi.
   16Mert a hol az irígység és visszavonás, ott az állhatatlanság és minden gonosz cselekedet.
   17Az onnanfelülről való bölcseség pedig először tiszta, azután békeszerető, szerény, engedékeny, a jókkal egyező, teljes irgalommal és jó gyümölcsökkel, nem itélő, tettetés nélkül való.
   18Az igazság gyümölcse pedig békeségben vettetik a békeszeretőknek.