A Prédikátornak, Dávid fiának, Jerusalem királyának igéi.
Mondám szivemben: Elmegyek, és bővelkedem gyönyörűséggel, és élek a javakkal; de láttam, hogy ez is hiúság.
Mindennek van ideje, és ideje szerint minden elmúlik az ég alatt.
Másfelé fordúltam, és látám a nyomorgatásokat, melyek a nap alatt történnek, és az ártatlanok könyhullatásait, és vigasztalót senkit; és hogy nem állhatnak azok hatalmaskodása ellen, mindenek segítségétől elhagyatva.
Vakmerőn semmit ne szólj, és szíved ne legyen gyors a szólásra Isten előtt; mert az Isten mennyben van, és te a földön, azért kevés beszédű légy.
Vagyon más rosz is, melyet láttam a nap alatt, és ugyan gyakori az embereknél.
Mi szükség az embernek magánál nagyobb dolgokat keresni, holott nem tudja, mi használ neki életében, zarándoksága megszámlált napjaiban, az időben, mely mint az árnyék elmúlik? Avagy ki jelentheti meg neki, mi leend utána a nap alatt?
Az ember bölcsesége tündöklik orczáján, és a hatalmas annak szinét elváltoztatja.
Mindezeket forgattam szivemben, hogy alaposan megértsem. Vannak igazak és bölcsek, és azok cselekedetei Isten kezében; és még sem tudja az ember, ha szeretetre legyen-e méltó, vagy gyülöletre?
Az elhullt legyek elvesztik a kenet kellemét. Drágább a bölcseségnél és dicsőségnél a kicsiny és ideig való bolondság.
Tedd kenyeredet a folyóvizekre, mert sok idő után megtalálod azt.
Emlékezzél meg a te Teremtődről ifjuságod napjaiban, mielőtt eljőjön a gyötrelem ideje, és elközelgessenek az esztendők, melyekről azt mondjad: Nem tetszenek nekem!
